Olimpia: szurkolóként sem lesz könnyű

– Ettől borzasztóbb olimpiát el sem tudok képzelni. Nézők, szurkolók nélkül?! Szörnyű... – jegyezte meg Bardi Béla, Gyulaháza polgármestere, aki a megyei közgyűlés ifjúsági és sportbizottságának vezetőjeként tizenhét esztendeje járt a görögországi ötkarikás játékokon. Hozzátette: a sport nem önmagáért van. Ezúttal a legfontosabb „kellék” hiányzik. – A sportolók adrenalinszintjéhez kell a drukkolás, a buzdítás. Enélkül színtelen, szagtalan, hangulattalan az egész, meglepődnék, ha ebben a környezetben világcsúcsok születnének. Amikor 2004-ben, Athénban a férfi vízilabda-válogatott sikerénél a második sorban ülve együtt örültünk a magyarokkal, na, az volt az igazi! Mindenki ölelgette egymást, fantasztikus volt átélni a győzelmet. Azt jósolom, hogy kilenc vagy tíz aranyat szerzünk Tokióban.

Egy igazi harcos

– A magyar sikersportágakat, a vívást, az úszást és a kajak-kenut kiemelten fogom figyelni, és ahogyan annak idején a sportlövőknél Igaly Diána óriási meglepetést szerzett, mindig benne van a pakliban, hogy valaki úgy hoz el érmet, hogy senki sem számít rá – mondta dr. Papp István gyermekgyógyász főorvos, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület orvos tagja. Dr. Papp István szerint a szervező ország mindent megtesz az esemény színvonalas lebonyolításáért, a sportolók biztonságáért, de így elmarad az a nagy sportünnepély, ami általában az olimpiákat jellemzi.

Az a hangulat, ami egy telt házas csarnokban vagy stadionban pluszerőt, motivációt ad a sportolónak, hiányozni fog, de a szereplés és a teljesítmény mellett az az elsődleges, hogy épségben hazatérjenek a sportolók. Becsülendő, hogy szorgalmas munkával, hosszú éveken át készülnek az eseményre, mindent feláldoznak e néhány napért. S ha a dobogón állva a mieink nyakában csillan meg az érem, mi is fürdünk a sikereikben – tette hozzá a főorvos, aki elárulta, a többi magyar között Szi-lágyi Áronért most is szurkolni fog, mert egy igazi harcos, akinek a tehetségét két olimpiai aranyérme is igazolja.

Az első emlék

Czomba Csaba szívéhez a vizes sportok állnak a legközelebb, a kajakos Kovács Katalinnak és Janics Natasának mindig nagyon szurkolt. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társ­elnöke, megyei elnöke elmondta: az első olimpiával kapcsolatos emléke Tokióhoz fűződik.

– 1964-et írtunk, akkor is Japánban rendezték az ötkarikás játékokat. A nagy kedvencem Kulcsár Gergely gerelyhajító volt, aki a dobogó második fokára állhatott fel – emlékezett vissza Czomba Csaba, aki sajnálja, hogy a mostani versenyen nem lehetnek nézők, de ezt be kell tudni a Covidnak. – Az időeltolódás miatt sok versenyszám hajnalban vagy kora reggel lesz, de igyekszem élőben, s ha máshogy nem, felvételről nyomon követni a magyar érdekeltségű versenyeket – tette hozzá Czomba Csaba, aki szerint a tévés és internetes nézettség jóval nagyobb lesz a korábbiaknál.

A magyar sportsikerek büszkévé tették

– Az 1976-os montreali olimpia az első emlékem: tízéves voltam, Erdélyben éltem – mesélte lapunknak István István, a Móricz Zsigmond Színház színésze. – Akkor aratott a román tornászzseni, Nadia Comaneci – őt volt szerencsém 12 évvel később személyesen is megismerni, sőt a vendéglátását élvezni az otthonában –, de a legfontosabb nekünk, „ottaniaknak” mindig Magyarország csapata volt. Ordítottunk a magyar sikerekkor, bőgtünk az aranyérmeseknek szóló himnusz közben. Én így nőttem fel, a sportsikerek a nemzetem sportsikerei voltak, büszkévé tettek. A szívem szakad meg a sportolókért, akiknek ezen az olimpiának nevezett valamin kell részt venniük. Eddigi életüket, egészségüket tették fel erre. Egy olimpia a veszteseknek is örök élmény volt eddig, most meg a győzteseknek is keserű kiábrándultság lesz. Őszintén nem vagyok kíváncsi az egészre, de a magyar sportolókra természetesen fél szemmel odafigyelek. Éjszakázni viszont semmiért nem fogok! Ez már nem az az olimpia...