Zsurk

2021.06.02. 08:38

Újra stabilan lebeg a kikötő

Zsurkon a PET-kupások segítettek pótolni a megsérült elemeket.

JG

Fotó: Jernei Gábor

A Tiszán tavaly három lebegő kikötőt telepítettek, mégpedig Záhonyban, Zsurkon és Tiszakóródon. Ennek a szerkezetnek az az érdekessége, hogy jelentős mértékben újrahasznosított hulladékból készült.

Hulladékgyűjtési akció

A lebegő kikötők is folyamatos karbantartásra szorulnak. Többek között azért is, mert az őszi partra emeléskor megsérülhetnek a szerkezetet a vízen lebegtető PET-palackok. A zsurkival is ez történt, ezért pár héttel ezelőtt a település vezetése hulladékgyűjtési akciót szervezett.

Arra kérték a helyieket, az otthon összegyűjtött műanyag palackokat ezúttal ne vitessék el a szelektív hulladékgyűjtővel, hanem helyezzék ki a ház elé, hogy ezzel is hozzájáruljanak a település első kikötőjének a megjavításához.

– Sokan meghallgatták a szavunkat. Egy pótkocsis traktorral gyűjtöttük össze a használt palackokat – mondta lapunknak Pócsikné Vakula Ágnes, Zsurk polgármestere.

– Kedden reggel pedig Budapestről megérkezett egy karbantartó csapat, amelynek a munkáját két PET-kupás irányította.

A kikötőnél futottunk össze Berberovics Krisztiánnal és Sóvári Viktóriával. Krisztiánnal pár nappal ezelőtt egy tiszadadai akciónál is találkoztunk. A kölcsönös üdvözlések után mindannyian bőszen nekilátunk elhessegetni a szúnyogokat, mert népes csapatban keresik rajtunk a táplálkozási lehetőséget.

Viktória elmondta, a 6,2 méter hosszú, 1,5 méter széles palackorrú lebegő kikötőt mintegy 1100 PET-palack tartja a víz felszínén. Ezek mindegyike annak idején a Tisza árteréből került elő, némelyikük akár 5-6 éve is heverhetett egykor a part közelében, hogy aztán egy árhullám magával sodorja. Miután ezeket beépítették a lebegő kikötőkbe, folyamatosan figyelemmel kell kísérni, mert óhatatlanul is elfordulhat, hogy a palackok némelyike megsérül, elereszti a levegőt. Ezeket a tavaszi vízre helyezésnél cserélni kell. A tapasztalat azt mutatja, hogy a beépített elemek 20-30 százalékát ki kell cserélni, és a szintén újrahasznosított műanyagból készült fedélzeti deszkák némelyike helyett is másikat kell beépíteni.

A karbantartást és javítást évek óta a Sonar mentőcsoport végzi. A csapat egyik tagja elmondta, feszesre felfújt, fejjel lefelé fordított palackokat építettek be a sérült darabok helyére. A használt és összepréselt palackokba vagy ecetet és szódabikarbónát raktak, vagy szárazjégre öntöttek vizet, a többit pedig a természet elvégezte magától. Azt is megtudtuk, a másik két lebegő kikötőt is felújítják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában