Mécsest gyújtok az emlékére

Június első vasárnapján köszöntik a gyerekek s a szülők nevelőiket, s erről a dátumról eszembe jutott, hogyan lettem jómagam is tanító. 1953 nyara volt, s tudtam, hogy ősszel iskolába kell mennem. Nyíregyházán, a Bujtoson laktunk szerény körülmények között. A szüleim egyszerű, dolgos emberek voltak. Az ő életük úgy alakult, hogy korán félárvák lettek és gyerekfejjel cselédnek kellett állniuk. Bár az édesapám igen jó eszű, kitűnő helyesíró volt, nem sikerült úgy alakítania az életét, hogy szakmát tanulhasson.

Fényes gesztenye

Sokat sétálgattam az udvarunkon, aminek hosszú, keskeny kertje volt, nem termett rajta semmi, hiszen vizes, agyagos, ún. vendégmarasztaló volt. Azon törtem a fejem, hogy fogok megtanulni írni, olvasni, számolni. Ha sikerülni fog, akkor én tanítónő leszek, ha nem, akkor varrónő – mintha számolni, írni, olvasni ahhoz nem kellene. A tanító nénim, Istvánffy Piroska néni segítségével sikerült az első osztályos alapokat elsajátítani.

Ma is látom magam előtt a magas, csinos, szép, kontyos nőt. Alig vártam, hogy elhaladjon mellettem, hogy legalább a szememmel megsimogathassam az alakját. Külön öröm volt, amikor ő megsimogatott. Hogy jutott mindez az eszembe? A szüleim sírjától nem messze

ősszel gesztenyét gyűjtöttem unokámnak, Benedeknek. Az egyik síron szép fényes gesztenyét pillantottam meg. Odahajoltam, s felvettem.

Ezalatt a fejemre pottyant egy másik szép fényes termés. Meglepődtem, s ránéztem a sír feliratára: ott pihent kedves tanítónőm, aki első

osztályban tanított. Piri néni 2004-ben hunyt el. Eszembe jutott gyerekkori elhatározásom, amihez az ő személye nagyban hozzájárult. Azóta, ha arra járok, mindig meggyújtok egy mécsest az emlékére.

Sokat változott az oktatás Hálát adok, hogy sikerült a kitűzött célomat megvalósítani: tanító lettem én is. Hat évig vidéki iskolákban neveltem, oktattam a gyerekeket. Sokszor nehéz sorsú tanulókat, voltak köztük például magyar–román házasságból született nebulók is. Mindegy volt, hol tanítok, úgy szerettem a diákokat, ahogy voltak. Később itt, Nyíregyházán, szülővárosomban folytattam a munkámat 2006-ig, nyugdíjba vonulásomig. Nagyot változott az oktatás az elmúlt években. Különösen nehéz volt a pandémia ideje alatt a gyerekeknek és a pedagógusoknak, nem beszélve a szülőkről. Gratulálok mindenkinek, akik ebben a nehéz időszakban helytálltak.

- Üdvözlettel a Szivárvány Idősek Otthonának egy új lakója, aki én vagyok, az egykori kisdiák, aki még ma is tanítónak érzi magát -