Horgászat

2021.06.26. 07:00

„Karak” és „Vuk” a tóparton

A több évtizedes tapasztalat és az ifjonti lelkesedés diadalt aratott a versenyen.

MML

Tisza Balázs és Daru Sándor a korkülönbség ellenére jó csapatot alkotott a versenyen

Forrás: Pecamánia

A hazai versenyzők mellett Romániából és Ukrajnából is érkeztek résztvevők arra a 24 órás páros kupára, amit a múlt héten az Orosi-horgásztónál rendezett meg a Pecamánia Road Show. Három szektorban huszonnégy csapat tagjai várták a halak kapását csütörtök reggel 8 órától péntek reggel 8 óráig. Nem unatkoztak az indulók, hiszen összesen 3,3 tonna halat fogtak.

Éjjel sem volt pihenő

– Rendkívül jó eredménynek számít ez a 24 óra alatt megfogott mennyiség. Ezt csak egy 2011-es verseny múlta felül, akkor 5,4 tonna volt az összfogás ennyi idő alatt – mondta el lapunknak Kővári János főszervező, aki a karjában érezte meg a rengeteg halat, hiszen a mérlegelés előtt és után is meg kellett emelnie a halakat, vagyis fizikailag igencsak megterhelő volt számára is a verseny. Sőt, még éjjel sem lehetett pihenni, mert a csapatok egymás után húzták ki a partra a halakat.

– A legnagyobb halak 12 kilogramm feletti amurok voltak. A kapitális pontyok most nem ettek az ívás miatt, ezért jöttek főleg az amurok.

Az első helyezést végül egy páratlan páros nyerte meg. A csapat különlegességét az jelentette, hogy a nyugdíjkorhatárt éppen elért tapasztalt versenyző, a nyíregyházi Daru Sándor állt össze egy 13 éves diákkal, a Máriapócson élő Tisza Balázzsal. A csapat neve is visszatükrözte az egyik társ rutinját a másik társ ifjúságával, tapasztalanságával szemben, ugyanis a Karak and Vuk Carp Team nevet választották.

– Három éve ismertem meg Balázst itt a tóparton, sokat segítettem neki. Korábban is mentora voltam két fiatalnak, Polyák Andornak és Obsitos Györgynek. Úgy érzem, hogy a több évtizedes tapasztalatomat át kell adnom a fiataloknak, akik lelkesek, szenvedélyesek, és szeretnének minél jobb horgászok lenni – emlékezett vissza a kezdetekre Daru Sándor. – A három év alatt ügyesnek, fogékonynak, tisztelettudónak ismertem meg Balázst. Nagy élmény, hogy magyarázhatok neki. Amit megtanul tőlem, azt ráadásul továbbfejleszti.

Eltalálták a jó távolságot

– Tavaly év végén vetődött fel a gondolat, hogy segítsük egymást a versenyeken. Ha Balázs benevez egy megmérettetésre, én leszek a segítője, ha én nevezek be, Balázs segít nekem. Jól sikerültek ezek az együttműködések. A versenyszabályzat előírja, hogy mi mindent csinálhat a segítő. Tulajdonképpen az etetőanyag bekeverésétől a bedobásra váró bot előkészítéséig mindenben segíthet, de bedobnia már nem szabad és a már bedobott botokhoz sem nyúlhat. Két egyéni versenyt meg is nyertem Balázs segítségével. Mindezek után úgy gondoltuk, hogy a páros versenyen együtt indulunk el. Minden elképzelésemet felülírta ez a verseny, minden úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Bár nem a legjobb helyet húztuk ki, de sikerült eltalálnunk a megfelelő távolságot, a megfelelő csalit és etetőanyagot, a 24 óra alatt szinte folyamatosan jöttek a halak: 106 kapásunk volt, 12 halat elveszítettünk, így összesen 94 darab halat fogtunk, a súlyuk összesen 532 kilogramm volt. Ha egy kicsit elfáradtam, Balázs átvette a munka nehezebb részét, engedett pihenni. Az újságon keresztül is hadd köszönjem meg neki a versenyt. Nagy élmény volt, hogy vele együtt küzdhettem, s hogy együtt lettünk elsők.

Szép emlék marad

Megkérdeztük Tisza Balázst is, hogyan emlékszik vissza a közös versenyre.

– Voltak nehéz és fárasztó pillanatok, de megoldottuk Sanyi bácsival. Bár éjjel nagyon fáradt voltam, de a folyamatos kapás ébren tartott – mesélte a szeptembertől 8. osztályban tanuló diák, aki a horgászattal 4 esztendős korában ismerkedett meg a nagybátyjának köszönhetően. Mostanában a nagyapjával és a barátokkal keresi fel a környék horgászvizeit, a Pazonyi Horgásztanyát, a székelyi Őzetanyát, a tokaji Kovács-tavat. Az egyéni rekordja Őzetanyához kötődik, tavaly egy 18,75 kilogrammos pontyot akasztott meg.

– Szép emlék marad nekem is ez a verseny. Biztos vagyok benne, hogy alkotok még egy csapatot a jövőben Sanyi bácsival – tette hozzá Balázs.

MML

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában