Egy főiskola, ami emberségre épült

Dr. Lukácskó Zsolt, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának alapító dékánja több mint húsz éven át töltötte be ezt a pozíciót, egyike azoknak, akik az intézmény megszületésénél bábáskodtak.

Ő volt az, akinek 1988. december 21-én a megyei tanács vezetősége feltette a kérdést: mennyi pénzbe kerülne egy főiskola létrehozása? Osztott, szorzott, és az összeg, amit végül a papírjára írt, 500 ezer forinttal volt kevesebb annál, mint amit a megyei vezetők kiszámoltak.

Egy emberként támogatták

– Gyúró Imre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tanács akkori elnökhelyettese előrelátó ember volt, és tudta, hogy a gyógyítás nem alapozhat kizárólag az orvosokra: szükség van egy olyan gárdára, amely kiszolgálja az orvosokat, de lényeges és fontos résztvevője az egészségügynek.

Úgy gondolta, a megye felemelkedéséhez szükség van egy olyan intézményre, ahol a gyógyításban nélkülözhetetlen felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembereket képeznek.

– Szinte hihetetlen, de egy emberként állt az ötlet mellé Vágvölgyi János vezetésével a kórház, a minisztérium, a Debreceni Orvostudományi Egyetem, a megye és Nyíregyháza, sőt már akkor voltak külföldi támogatóink. Az USA-ból érkezett például Richard Steinmann professzor, hogy segítsen az indulásban, ám akkor sem épület, sem oktató, sem hallgató nem volt. Kusza, de mozgalmas idők voltak: akkor bomlott fel a KGST, szétesőben volt a Varsói Szerződés, akkor járt megyénkben a pápa, és érlelődött a rendszerváltás.

– Amikor felkértek, hogy legyek a főiskola főigazgatója, azt hittem, ez egy vicc, de nem volt az. Én a tanulmányi osztály vezetését gondoltam ki magamnak, de már egyáltalán nem bánom, hogy így alakult – mondja mosolyogva dr. Lukácskó Zsolt, aki úgy fogalmaz: a semmiből indultak el 1990. szeptember 4-én.

– Az első tanítási napon 60 diák ült az iskolapadban, a főiskolának öt főállású oktatója volt. Azután megalakult a kari tanács, létrejöttek a hallgatói fórumok, a szakmai szervezetek.

Az oktatók emberfeletti munkát végeztek a szakmai anyagok elkészítésével, az adminisztrációval, a külföldi kapcsolatok kialakításával, de ezek mellett is tele voltak ötlettel, ambícióval, rövid idő alatt pedig több olyan szakot is elindítottak, amelyeknek nem voltak hazánkban hagyományai.

Volt, aki ingyen oktatott

– Bármit is tettünk, annak az emberség és a partnerség volt az alapja, és tudom, ez volt az, ami minden gondon átsegített bennünket. Mellettünk állt a professzorok színe-java, négy akadémikusunk is volt, akik tananyagot írtak amellett, hogy oktattak.

Volt olyan professzor, aki a bérét felajánlotta a rászoruló hallgatóknak, de olyan is, aki egy fillért sem fogadott el.

– Nem egyszer szorultunk segítségre, és bárkit is hívtam fel, az első kérdése az volt: te jössz el, hogy megbeszéljük, vagy menjek én?

A rengeteg munka beérett, a főiskola évről évre népszerűbb lett. 1995-ben volt olyan szak, ahol nyolcszoros volt a túljelentkezés, a végzetteknek pedig nem voltak elhelyezkedési nehézségeik, mert örömmel fogadták őket a munkáltatók. Hogy mi volt a titok?

– Mindenki ugyanazt akarta: a dolgozók és a hallgatók egy célért dolgoztak. A takarítók és a professzorok között nem voltak különbségek, a HÖK-öt egyenrangú partnernek tekintettük. Mozgalmasan, tartalmasan teltek a napok: volt zenekarunk, bibliakörünk, önképző köreink. Büszke vagyok arra, hogy a hallgatóinkat nem csak szakmára tanítottuk: aki innen kikerül, annak a lelke, a személyisége is készen áll mások önzetlen segítésére.

Fontos paraméterek

Amikor felmerül a kérdés, hogy mi volt ebben az ő szerepe, dr. Lukácskó Zsolt azt mondja, semmi, és hozzáteszi: az nyilván nem véletlen, hogy ezt a feladatot kapta a sorstól.

– Mielőtt az egészségügybe kerültem, sejttant és szövettant tanítottam, és kidolgoztam azt a protokollt, ami alapján eldönthető, hogy kiből lesz jó pilóta. Nyolcvan paramétert vettünk figyelembe, de később nekem egyetlen szempont volt fontos, amikor kollégákat kerestem: az emberség. És találtam is ilyeneket, sőt az életem sok csodájának egyike, hogy szinte csak ilyen emberekkel dolgoztam. Azt gondolom, ennek is köszönhető, hogy a főiskola létrejött, és hogy a sikere töretlen.

Kiemelkedő egyéniségek

Nem kívülről néztük az életet, hanem benne voltunk a sűrűjében. Dr. Szegedi János, dr. Papp Károly, dr. Dicső Ferenc, dr. Diószegi Péter, dr. Pikó Károly olyan kiemelkedő egyéniségek, akik előre tudták, hogy évekkel később milyen szakemberekre lesz szükség, így sok szakot mi indítottunk az országban először.

– Volt persze olyan ötletünk, amit értetlenség fogadott, de a kiváló külföldi kapcsolataink ilyenkor is segítettek. Amikor például a laboránsképzést szerettük volna elindítani, azt a választ kaptuk: fölösleges, máshol sincs ilyen.

– Éppen ekkor volt nálunk egy finn delegáció, akik látták a lógó orrunkat, két héttel később pedig elküldtek nekem egy összegzést: 80 ország laboránsképzését gyűjtötték össze. Ezt látva már nem szavazhattak le bennünket, így elindulhatott a szak.