„A föld dönt, nem én” – beszélgetés Felföldi László kinevezett pécsi megyéspüspökkel

A püspökszentelési és beiktatási szentmise 2021. Január 6-án, szerdán, Vízkereszt ünnepén lesz a Pécsi Székesegyházban. A főszentelő lesz Erdő Péter bíboros, a társszentelők pedig: Michael August Blume érsek, apostoli nuncius és Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök.

A kinevezés pillanatairól, az első benyomásról, gyökerekről Felföldi László pécsi megyéspüspök atyával beszélgetünk.

– Családtagjai, honfitársai, munkatársai, barátai, a hívek sokasága mind katarzis élményként éltük meg a kinevezés hírét, e kegyelmi időben nagy öröm tölti be a szívünket. Püspök atya, hogyan fogadta a hírt? Elsősorban kik osztoznak az örömében?

– Egy héttel a kihirdetés előtt Michael August Blume érsek, apostoli nuncius telefonon közölte velem a hírt, hogy a Szentatya engem választott a Pécsi Egyházmegye vezetésére. Ez nagyon megrendített és váratlanul ért, az első gondolatom az volt, hogy nem vagyok rá méltó. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. A kinevezésig nagyon nehéz volt egyedül megélnem ezt a változást. A hivatalos bejelentést megelőző pénteken Palánki Ferenc megyéspüspök atya öt éves egyházmegyei szolgálatát ünnepeltük a püspöki hivatal munkatársaival lelki nap keretében. Az elmélkedést és a szentségimádást én vezettem már annak tudatában, hogy utoljára leszek velük egy közösségben. De erről még senki más nem tudott. Nagyon nehéz volt a szívem.

– A megosztott öröm dupla öröm. Nagyon sokan tartanak velem lélekben ezekben a kegyelmi napokban. Természetesen a családomnak lesz a legnehezebb, hiszen több száz km távolság választ majd el egymástól bennünket, ritkábban találkozhatunk. Háromgyermekes szerető családban nőttem fel. A szüleink sajnos már nem élnek, és az elmúlt hónapban temettük el a bátyánkat, így a húgommal – akit szintén szerető család vesz körül – ketten maradtunk. Most nagyon vegyes érzelmek váltakoznak a szívünkben, erősítjük egymást. Megéljük a gyász fájdalmát és megéljük-e váratlan ajándék örömét. A Jóisten így engedte ezt meg. Ez is kegyelem.

– A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában eltöltött 24 év irodai szolgálat során tapasztalatot szerzett az egyházkormányzásban.

– A 34 évi papi szolgálatomban megélt örömök, templomok, egyházközség, közösségek építése, a pasztorális munkában adódó nehézségek, küzdelmek, konfliktusok megoldása során szerzett tapasztalatok, a Jóistentől kapott mérhetetlen sok lelki ajándék segítségemre lesznek az új szolgálatomban.

– Püspöki titkárként, irodaigazgatóként, helynökként ráláttam az egyházmegye vezetésére. Éppen ezért maga a feladat nem lesz számomra idegen, de a terület, a pécsi egyházmegyei hivatal, a munkatársak, az ottani emberek mentalitása, minden ismeretlen lesz számomra.

– Debrecen és Nyíregyháza között csak 50 km a távolság, mégis óriási különbség mutatkozik meg az emberek gondolkodásmódjában is. Egy számomra teljesen idegen világ vár most rám.

– „Örömmel, szeretettel, félelemmel érkezek, mert érzem a feladat nagyságát” – hangzott el a pécsieket üdvözlő első üzenetében. Tudjuk, hogy a megtisztelő feladat nagy teherrel, jár. Megérkezett-e már a szívébe a felszabadult öröm?

– Valóban félelem van bennem, de inkább a felelősség terhe az, ami jelenleg még a hatalmába kerít, és távol tartja a felszabadult örömöt. De érzem, hogy ez is napról napra oldódik, hiszen Pécsett máris megkezdődött a közös munka, döntéseket kell hoznom, a közeljövő fontos eseményeit szervezzük, technikai feladatok megoldása vár rám minden nap. Mindig is a feladatot láttam, nem pedig a kinevezést. Így volt ez, amikor a plébánosi, a püspöki titkári, helynöki feladatokkal bíztak meg. Nagy öröm és megtiszteltetés a püspöki cím, de ennél többet jelent: elsősorban az egyházmegye papjainak, híveinek a kísérését.

– „Bátorság!” „Ne féljen!” „Isten hozta kedves Püspök Úr!”„Már nagyon vártuk!” „ Szeressen mindenek felett!” „ Isten áldja és vezesse élete minden pillanatát!” – olvashatjuk a Pécsi Egyházmegyét üdvözlő videó üzenetét követő kommentekben. Mindjárt a kinevezést követő napon már át is lépte a több mint ezer éves múltú egyházmegye hivatalának küszöbét. Már nagyon várták önt. Hogyan fogadták, milyen volt az első benyomása?

– A püspöki hivatalban dolgozó belső munkatársakkal találkoztam, nagy örömmel fogadtak, és úgy érzem, szeretettel vesznek körül, segítenek, mellém állnak, mert nekik is fontos, hogy együtt gondolkozzunk az egyházmegye további építésén.

– A videóüzenetében elhangzott: „meg kell tanulnom az utakat.” A helyismereten túl ennek lehet egy szimbolikus vonulata is. Az útnak nem önmagában van értelme, hanem abban, hogy hova vezet! „Mit ér az út, ha nem vezet templomhoz?” –hangzik el e kérdés egy grúz szatirikus filmben. Melyek a legfontosabb utak egy egyházmegye életében?

– Mindennek az alapja a találkozás. Erre teret, időt kell teremteni, nekem elsősorban a papokkal és a hívekkel, egyházon kívüli emberekkel. Ez nagyon sok idő. Ebből fog megszületni a további utak kiépítése.

– A mi családunknak több helyen volt szántóföldje a falu határában. Mindig a föld döntött abban, hogy mit ültettünk el benne, nem pedig a gazda. A homokföldbe csak szőlőt, a szikes talajba napraforgót, a legértékesebb növényeket, mint a dohányt csak a jó földbe lehetett ültetni. Hogy mit lehet felépíteni, az nemcsak azon múlik, hogy mit álmodok, hanem hogy milyen a talaj.

– Voltak terveim, amelyeket Debrecenben nem tudtam megvalósítani és Nyíregyházán sikerült, és az is előfordult, hogy Debrecenben egy kezdeményezés jól működött, de Nyíregyházán el sem tudtam kezdeni. A föld dönt, nem én. Van, ahol befogadnak, van, ahol nem.

– A Szentatya kiemelt szempontnak tartja a lelkipásztori gyakorlatot az egyházmegyei vezetéshez. Mit jelent ez a tapasztalat?

– A püspök első számú feladatának tartom a papokkal való törődést. Csak az értheti a plébánosok gondjait, tud segítséget nyújtani, azonosulni az elképzeléseikkel, aki mögött már van több évnyi egyházközségi szolgálat. Csak a gyakorlatban lehet ezt a tapasztalatot megszerezni, csoportokat létrehozni, munkatársakkal együtt dolgozni. Szeretnék lelkileg, emberileg is közelebb kerülni a lelkipásztorokhoz, és segíteni fogom őket.

– Hasonló rendszerben kell gondolkodni egy főplébánia és egy egyházmegye vezetésében?

– A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház főplébániáján eltöltött három év nagyon sok mindenre megtanított. Teljesen másfajta vezetést kért tőlem, mint a debreceni Megtestesülés Plébánia, ahol egy személyben voltam vezető, és magamnak háromszoros beosztottja: a helynök, az esperes és a plébános, és persze nekem kellett minden feladatot elvégezni. Három főnöknek engedelmeskedtem.

– Nyíregyházán viszont valóban vezetnem, menedzselnem kellett a közösséget, segítettem a munkatársakat, hogy megtalálják a helyüket, bevontam civileket, hogy nekik is területük legyen a plébániai életben. Ezen tapasztalatok mindenképpen segíteni fognak az új szolgálatomban.

– Milyen vezetőt kap a Pécsi Egyházmegye?

– Azt gondolom, egyrészt a falusi ember szívét, édesapám atyai szeretetének példáját hordozom magamban. Ő mérhetetlenül tudott szeretni, gyöngéd, természetes, megértő, családját kiszolgáló embert láttunk benne, de ha kellett nagyon kemény volt. Ezt érzem magamban is. Nagyon szeretem a munkatársaimat, az embereket, de nem riadok vissza attól, hogy nemet mondjak, vagy falat állítsak, ha szükséges. Ez elengedhetetlen az élet minden területén, a családi életben is. Ez nem extremitás, hanem az élet valósága. Enélkül nem lehet közösségben élni.

– Korábbi, baráti beszélgetésekkor gyakran elmondta, hogy egy csöndes falusi plébánia él a vágyai között. Talán a gyökereihez való ragaszkodás mondatta ezt, ugyanakkor vitalitása, temperamentuma mindig is az élvonalba vitte. Nos, ez lett a falusi plébániai álomból. Mit jelentenek a gyökerek, és hogyan értékeli ezt a felfelé ívelő utat?

– A papi ideáljaim Kaszab Béla geszterédi és a nagybátyám, Felföldi János kállósemjéni plébánosok voltak. Ők az emberekért, az emberekkel, az emberek között éltek, jelen voltak a hétköznapjaikban. Azt gondolom, hogy a falusi plébánia mindig is közelebb áll az emberekhez, mert a település lakói a plébánossal együtt, egy közösségben élik az életüket. Én erre vágytam. Amikor Nyíregyházára kerültem, eldöntöttem, hogy 70 éves korom után egy csendes, nyugodt, falusi plébánián fogok majd szolgálni. Ezt most a Jóisten teljesen felülírta, de elfogadom az akaratát, és továbbra is boldog papként szeretném folytatni életemet a Pécsi Egyházmegyében.

– Gondolataiban, eddigi megnyilatkozásaiban mindig vissza-visszatér a gyökereihez.

– Az ember nem más, mint az, ahonnan erejét meríti az élet stabilitásához, amibe kapaszkodik. Nekem Geszteréd az életem, és az összes többi már csak erre épül. Mint ahogy a ház alapja, nem kell hogy látható legyen, de adjon erőt és tartást. Nagyon sok kapcsolat, házasság azért dől össze, mert rosszul alapozták meg. Találkoztam komoly szándékkal, szépen induló, de alap nélküli emberi sorsokkal, hivatásokkal, életutakkal, amelyek összedőltek. Aki nem építi sziklára a házát, életét, azt a vihar, az ár magával viszi.

– Az én életemnek az alapja Geszteréd, és ezen belül a hétköznapjainkat meghatározó kemény fizikai munka. A falu 90 %-a dohánytermelő volt, bennünket ez tanított meg szenvedni, és nevelt alázatra, kitartásra. Ez az emberi életben elengedhetetlen. Aki nem tud szenvedni, az semmit nem ér el. Az élet nagy titka, hogy az ember méltósággal legyen jelen a harcban, és tudjon áldozatot vállalni a célokért vívott küzdelemben is. Az alázat pedig arra tanított, hogy ott legyek jelen, ahol éppen vagyok. Egész nap a földeken dolgoztunk és nem háborogtunk, hogy nem bírjuk tovább. Jelen voltunk a munkában, később jelen a nehéz helyzetekben, és megtanultunk jelen lenni az ünnepeinkben, örömeinkben is.

– A gyökerei, és az új egyházmegye közössége felé irányuló nyitottsága, különös módon megmutatkozik a püspöki címer szimbólumaiban is.

– A püspöki címerben látható lesz Geszteréd címerében található kalász és a hal, valamint Pécs – mint bortermelő terület – szimbóluma a szőlőfürt, amelyek azon túl, hogy életemben a múlt és a jelen összekapcsolására mutatnak rá, mindkettő (a kalász és a szőlőfürt) az Eucharisztia szimbólumai. A hal szintén a kereszténységre utaló ábrázolás.

– A püspöki címerben látható lesz még a máriás lelkiségre mutató Mária-monogram, amely a piarista gimnázium címerének is fő motívuma. Papi hivatásom gondolata a kecskeméti piarista gimnáziumi évek alatt érlelődött.

– Újmisés papi jelmondatának üzenete továbbkíséri püspöki szolgálatában: „Megismertük a szeretetet” (1Jn 4,16).

– A szívemhez nagyon közel áll ennek a jelmondatnak az üzenete, amely a papi, keresztény életnek a titka. A keresztény élet első lépése az Isten szeretetével való találkozás. Ahogyan a katekizmus első kérdése is erre vonatkozik, nekem is ebben kell jelen lennem, ezt kell szolgálnom, magammal vinnem, hogy amit megtapasztaltam, megéltem, azt hitelesen, éltetően, segítően átadjam. Ez a mondat számomra a teljességet jelenti, folyamatosan érlelődik bennem.

– Varga László kaposvári megyéspüspök gondolata jutott eszembe: Egy dolog van, ami nem tűri a határokat, ez a szeretet, és egyetlen dolog van, ami nem működik határok nélkül, ez is a szeretet.

– A szeretet csak akkor igazi, ha túlcsorduló. Ez a természete. Ha méricskéljük, akkor már benne van az önzés, a cserében valamit várás gondolata. Ez pedig megöli a szeretetet. Az emberi élet csak akkor örömteli és békés, ha van benne túlcsordulás. Az Egyház missziója is a hit, az Isten szeretetének túlcsordulása kell hogy legyen.

– A határok szintén gyermekkori emlékeimet idézik, ahol a szüleink túlcsorduló szeretettel vettek körül bennünket, de kőkemény határokat tartottak. Azok a gyerekek, akiknek a szülei, édesapjuk nem tart világos határt, azaz nem tanítja meg a „nem” valóságos fogalmát, nyugtalanabbak, békétlenebbek, zavarodottabbak lesznek, mint ahol a szeretetben jelen van a fegyelem és a határok.

– A család, a házasság határokkal biztosított határtalan szeretet. Belül túlcsorduló kell hogy legyen. Így működik egy nemzet, egy emberi élet is.

– A határok hiányát észleljük most a világban, benne az Egyház egy nehéz, szenvedésekkel teli időszakát: ideológiai harcok támadják a keresztény értékeket, keresztényüldözéseket tapasztaltuk már Európában is. „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak” (Edmund Burke). Mint főpásztor, sokat tehet, irányt mutathat.

– Az emberiségnek, benne az Egyháznak a család az alapja, enélkül nem létezik. A történelem folyamán először jutottunk oda, hogy gyökeresen megkérdőjelezik a család valóságát. A világ a vesztébe rohan. Ebből csak egyetlen út vezet ki, ha visszaadjuk a család méltóságát, amely nem egy, hanem az egyetlen lehetőség. Az Egyháznak is az a feladata, hogy a családok – teljes és csonka családok – mellé álljon, azokat erősítse.

– Sajnos sok fiatalnak az élmény helyett csak információja van a családról, nincs tapasztalata arról, hogy milyen az, amikor a szülőkkel, testvérekkel együtt ülnek az asztalnál. A család nem információ, hanem élet. Az Egyháznak is az a nagy veszélye, hogy beszél a közösségről, de csak információt ad át, nem teremti meg a közösség élményét. Az információval nem lehet mit kezdeni. Erősíteni kell a keresztény közösségeket is, hogy aki közel jön az Egyházhoz, az ne csak a katekézis kérdéseivel, hanem egy meghívó, befogadó közösséggel találkozzon. Ez a jövő.

– Megtapasztaltam az eddigi szolgálatom alatt, hogy ez nem csak vízió, hanem működik, létezik, az emberek várják, vágyják a megújulást, de ehhez nekünk kell kinyitni, kilépni, meghívni, befogadni.

– A vírus akkor győz, ha legyengül az immunrendszerem. Az ember biológiai, szellemi, lelki immunrendszere a családban megélt szeretet. A szép családban élők mindig egészségesebbek, mint a családon kívül élők. Valóban egy nagyon zavarodott világban élünk, de ez ellen a védekezési mód a belső élet megerősítése.

– Mindenkinek az útját egyengeti valaki. Az újmisés pap sok esetben plébánosának mond köszönetet. Kinevezett megyéspüspökként kik vannak a szívében?

– Papi hivatásom születése a korábban említett Kaszap Béla és nagybátyám, Felföldi János plébánosoknak köszönhető. Örülök, hogy még fiatal papként is sokáig tudhattam őket magam mögött. Sokat tanultam tőlük. Később a püspöki hivatalban nagy hatással volt rám Bosák Nándor püspök atya. Együtt dolgoztunk, láttam krízishelyzetekben, hogy a feszült pillanatokat miként reagálja le, hogyan dönt, mérlegel, szól az emberekhez. Palánki Ferenc megyéspüspök atya kormányzásából is sokat tanultam. Ők gyakorolták a legnagyobb hatást az életemre, papi hivatásomra.

– De széles a skála. Akik jelen voltak az életemben, mindannyian meghatározóak számomra. Olyan az emberi élet, mint egy nyers agyagszobor, aki hozzáér, az rajta hagyja az ujjlenyomatát. Akivel sokat találkozunk, az nagyobb nyomot hagy rajtunk. Ezért fontos, hogy milyenek a kapcsolataink, mert az formálja a gondolkodásomat, lelkemet, életemet.

– A kinevezéssel emberi érzések törnek a felszínre. Bennünket, akik itt maradunk, örömmel, büszkeséggel tölt el az új szolgálata, ugyanakkor veszteségként is éljük meg e változást, hiszen az ország másik végében található egyházmegye végleg elszólítja ettől a területtől. Mi egy embert veszítünk el, de a püspök atya nagyon sok barátot, munkatársat. Milyen érzésekkel köszön el?

– El sem tudom képzelni, hogyan fog mindez történni. Teljesen egyedül, mindenféle védelem nélkül maradok. Innen elköszönök, itt hagyva mindent, hogy egy számomra még teljesen idegen világ befogadjon. Olyan, mint amikor egy fát átültetnek egy új környezetbe. Valószínű innen erednek a könnyeim, amikor emberi érzések szakadnak fel bennem, arra gondolva, hogy mindennek vége lesz. Megszűnik a jelenlegi otthonom, itt maradnak a barátaim, a levegő, a tér. Meg kell találnom az otthonlét valóságát fizikailag, emberileg és lelkileg a Pécsi Egyházmegyében.

– Nagyon kérek mindenkit, hogy jó szívvel emlékezzenek rám, bocsássanak meg, ha valakit megbántottam, és imádkozzunk egymásért!

Az interjú nyomtatásban megjelenik az Öröm-hír karácsonyi számában.

Kovács Ágnes, sajtóreferens, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye