A világ második legősibb mestersége

Charles Wighton mondta, hogy a diplomácia és a kémkedés nem más, mint ugyanannak az éremnek a két oldala. Ezen a speciális felkészültséget igénylő, intellektuális szakterületen az információáramlás jelentősen egyoldalú, így a hírszerző tevékenységről, ahogyan a nemzetbiztonsági szolgálatokról – titkosszolgálatokról – általában, az emberek igen keveset tudnak. A hírszerzés vagy felderítés a köztudatban olyan rejtélyes dologra utal, ahol a cél egy másik állam titkainak megszerzése. Igaz, a hírszerzők munkáival a tankönyvekben sem igazán találkozhatunk annak ellenére, hogy az idegen területen végzett információszerzés fontos szerepet játszott az egyetemes történelem alakulásában.

Kiváltságok és mentességek

A Biblia szerint a kémkedés a világ második legősibb mestersége. Való igaz, hogy a felderítés már történelmünk kezdeti időszakában jelen volt, ezért is mondjuk, hogy egyidős az emberiséggel. Hírvivőkről már az időszámításunk előtti évezredekből maradt ránk írásos dokumentum: a történelemkutatás az első hírszerzési jelentésnek az Eufrátesz melletti Mari városban talált, i. e. 2000-ből származó agyagtáblát tekinti. A követeket már a diplomácia kezdeti időszakában is egy-egy meghatározott feladat elvégzésére küldték más országokba, akik megbízásuknak eleget téve igyekeztek az adott területen a megfelelő információk birtokába jutni, majd bármi áron hazajuttatni azokat.

A nemzetközi jog egyik legszélesebb körben elfogadott területe jelenleg is a diplomácia, ami egyúttal a hírszerzés legális formája. Az állam – külpolitikai céljai megvalósításának érdekében – külképviseleteket, nagykövetségeket, konzuli hivatalokat létesít, és így a külföldön működő szervezete minden tekintetben képviseli az államot. Fontos, hogy egy állam sem kötelezhető kapcsolatfelvételre és képviselet fogadására. Ez minden esetben kölcsönös megegyezésen alapszik, ahogyan a képviselet vezetőjének kinevezése szintén csak a fogadó állam beleegyezésével történhet. A diplomáciai személyzet tagjait a küldő államban élők alkotják, létszámukat a fogadó által ésszerűnek tartott határok között kell megállapítani.

Természetesen a kölcsönös tájékoztatás és a legális információszerzés a diplomáciai tevékenységnek csak egy része, hiszen a küldő állam képviselete és polgárainak érdekvédelme szintén a klasszikus feladatok közé tartoznak. Csakúgy, mint az államok közötti baráti viszony előmozdítása vagy a kulturális és tudományos kapcsolatok fejlesztése. A diplomatákat kiváltságok és mentességek is megilletik, így a diplomáciai képviselet tagjaként delegált hírszerző tisztek jogi helyzetüknek köszönhetően személyi mentességet élveznek, nem lehet őket őrizetbe venni, szabadságukat és méltóságukat megsérteni.

Fontos megjegyezni, hogy tilos a fogadó állam belügyeibe beleavatkozni, de a diplomáciai tevékenységet a jogszabályok is korlátozzák. A leleplezett és bizonyíthatóan kémtevékenységet folytató diplomatákat – mentességüknek köszönhetően a börtönbüntetést elkerülve – kitoloncolják az országból. Ezek az esetek a két érintett állam között könnyen feszültséghez vezethetnek. Ilyenkor bevált gyakorlat, hogy az érintett ország külügyminisztériuma ugyanannyi diplomata azonnali hazatérését kezdeményezi, mint amennyit neki kellett hazahívnia.

Előre egyeztetett jelzések

A hidegháború a hírszerző szervezeteket komoly technikai fejlődésre és innovációra késztette, így jelenleg a kor legmodernebb technikai berendezéseit és legjobban képzett szakembereit használják az információk megszerzése és megvédése érdekében. A nemzet biztonságának védelmében fontos szerepet játszó külső nemzetbiztonsági – hírszerző – szolgálatok jellemzően külképviseleti fedéssel működnek szerte a világban, és jelentős részt operatív módszerekkel, valamint – illegálisan működő – fedett állománnyal igyekeznek felderítést biztosító pozíciókat szerezni vagy a feladatuk szempontjából kulcsfontosságú információbirtokosokhoz beszivárogni. A kiküldetésben lévő és illegalitásban működő operatív tisztek – eltitkolva kötődésüket a delegáló ország hírszerző ügynökségéhez – fedett személyazonossággal tevékenykednek, majd a megszerzett információkat rejtjelezve továbbítják, de gyakran használnak utasítások, jelentések kicserélésére alkalmas titkos helyeket, amiről előre egyeztetett jelzésekkel értesítik összekötőjüket. Az utóbbi módszernek köszönhetően elkerülhető, hogy az adott ország kémelhárítása az esetlegesen már gyanúba keveredett és megfigyelés alá vont, ille­galitásban dolgozó hírszerzőt együtt lássa a nagykövetségen diplomáciai fedésben működő összekötőjével. Tehát a döntéshozók számára fontos és jelentőséggel bíró információhoz a nemzetbiztonsági törvény előírásának megfelelően, nyílt és titkos eszközökkel jutnak hozzá. Titkos adatszerzésre abban az esetben van szükség, ha az információhoz nyílt forrásból nem kerülhetnek közel.

De mit is tekintenek a hírszerzők nyílt forrásnak? Napjainkban elsősorban az internet, azon túl az online és a nyomtatott sajtó, szakmai konferenciák előadásai, hírügynökségek jelentései, egyetemi jegyzetek, kép­anyagok, közösségi oldalak stb. Fontos viszont hangsúlyozni, hogy a nyílt forrású gyűjtés nem helyettesítheti a titkos információszerzést. A döntéshozóknak szükséges információk egy része szigorúan védett adat, így azok megszerzése csak különösen körültekintő tervezéssel, beszervezéssel vagy beépüléssel, nem ritkán ellenséges környezetben vagy háborús zónában, a hírszerzők életének fokozott veszélyeztetésével szerezhetők meg.

Az úgynevezett külső hírszerző szolgálatok alapvető feladata Magyarország törvényes rendjének és szuverenitásának a védelme, valamint nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítése. Ezek rendszerét az 1995-ben elfogadott törvény rögzítette, amely két polgári és két katonai szolgálatot – mindkettő esetében a hírszerzést és az elhárítást –, valamint egy technikai szolgáltatást nyújtó szervezetet hozott létre. A hazánkban jelenleg működő nemzetbiztonsági hírszerző szolgálatok az Információs Hivatal (polgári külföldi hírszerzés) és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (katonai belföldi elhárítás és külföldi hírszerzés).

A sikerek is titkosak

A hírszerző szolgálatok a külföldi eredetű információk megszerzése és értékelése mellett többek között adatokat gyűjtenek szervezett bűnözői hálózatokról, titkos­szolgálati törekvésekről, az ország gazdaságbiztonságát veszélyeztető szándékokról, valamint a külföldi képviseletein dolgozó diplomáciai személyzet védelmét is ellátják.

Tekintettel arra, hogy a hírszerző szolgálatok államtitkokat kezelnek, valamint speciális feladatukat, a titkos információszerzést csak a nyilvánosság kizárásával tudják hatékonyan végezni, nem meglepő, hogy a hírszerzés és kémelhárítás sikerei nagyon ritkán látnak napvilágot. Bár az elmúlt évtizedben munkájuk és szerepük szélesebb nyilvánosságot kapott, a feladataik elvégzéséhez szükséges titkosságukat mindvégig sikerült megőrizniük. Hatékony működésük elengedhetetlen feltétele az információ megszerzésén túl azok pontos kiértékelése és a következtetések levonása.

Figyelembe véve a mai kor új kihívásait, a virágzó ipari és gazdasági kémkedést vagy a nemzeti és faji fanatizmusban gyökerező globális terrorfenyegetettséget, az államok felderítő és védelmi-elhárító feladatai napjainkban még inkább felértékelődnek. A nemzet biztonságának védelme, az alkotmányos rend és a szuverén hatalom fenntartása, valamint a mentesség a külső befolyásoltságtól nehezen őrizhető meg kitűnően kiépített és hatékonyan működő diplomáciai és hírszerző tevékenység nélkül.

- Győrffy-Kiss József terrorizmus- és biztonság-kutató, a Közérthető Biztonság Alapítvány alapítója -

Forrásjegyzék:

– A nemzetbiztonsági tevékenység szerepe a közigazgatásban, Dr. Botz László, Milton Friedman Egyetem, 2020. (egyetemi jegyzet)

– A Hírszerzés története: Ókor, középkor, újkor, Ónodi György, Változó Világ 24. száma Budapest, 1998.

– A Magyar Köztársaság NATO-tagságából fakadó nemzetbiztonsági kihívások, Urbán Attila

– Az információ szerepe a döntéshozatalban, Dr. Kis-Benedek József, Milton Friedman Egyetem, 2019. (egyetemi jegyzet)

– Nemzetközi jog, Varga Tamás (egyetemi jegyzet)