Az évszázad árvize: még a segítők is veszélybe kerültek

– Akkor még Nábrádon laktam, ahol a Szamos áttörte a gátat – mondta Pásztor István. – Tíz óra körül hallottam az óriási morajt. Mire Fehérgyarmatra értem, a kövesúton már átcsapott a víz. Gyarmat körülbelül másfél méterrel lejjebb fekszik Nábrádnál, ezért törvényszerű volt, hogy arrafelé özönlik majd az ár. Riaszthatták a Kárpátalján lévő szovjet katonákat, mert Tiszabecs felől pár órával a gátszakadás után megjelent két szovjet kétéltű, hogy segítse a kitelepítést. Az egyikre kerültem én is. Az időseket, az asszonyokat és a gyerekeket mentettük ki. Hatalmas befogadóképességű kétéltűek voltak, egyszerre közel négyszáz embert tudott befogadni egy ilyen jármű. Nem volt idő a késlekedésre, mert Csenger felől is jött az ár, hamarosan Fehérgyarmat és Kisar között már másfél méteres volt a víz.

Szinte azonnal összedőlt

A Túr hídjánál veszélybe került az egyik kétéltű. – Annak a kövesútnak a két oldalán, ami felmegy a hídra, betonkorlátok voltak, de ezeket a lánctalpas vezetője nem láthatta, hiszen azok is víz alatt voltak – mesélt tovább Pásztor István.

– A jármű nekiütközött a korlátnak, ami lekapta az egyik lánctalpat. Megijedtünk, mert nem lehetett irányítani a járművet, így elsodorhatott volna minket az ár. A kétéltű parancsnoka szólt az egyik katonának, az fogott egy feszítővasat, és beugrott a vízbe. Két-három perc is eltelhetett – nekem óráknak tűnt –, de nem jött fel a víz alól. Egyszer csak a kétéltű egyenesbe állt. Valahogy sikerült a katonának visszafeszegetni a lánctalpat, így megmenekültünk, alig győztünk neki hálálkodni. Napközben jártuk Fehérgyarmat utcáit. Az egyik ház ablakából egy idős asszony integetett, hogy mentsük ki a kombinált szekrénysorát, ami abban az időben nagy érték volt.

A házban is állt a víz, így emelgetni alig kellett, hárman kiúsztattuk a szekrénysort az udvarra. Megálltunk, és alig tíz másodperccel később a ház hatalmas robajjal összedőlt. Ha egy kicsit tovább maradtunk volna, ott maradunk örökre.

Sorra dőltek össze a házak

– Nagyon kemény napok voltak – mondta Pásztor István. – Fehérgyarmat és Tunyogmatolcs között volt az egyetlen járható út, ezen ellenőrzőpontok voltak, idegeneket nem lehetett átengedni. Fehérgyarmaton sorra dőltek össze a házak, a futballpályán a kapunak csak a teteje látszott ki úgy, hogy alatta egy labda fért volna át, ott legalább két méter magasan volt a víz. Két hét alatt több ezer házat döntött össze az ár. A víz levonulásával kezdődött az igazi munka, a romeltakarítás, az újjáépítés.

– Egy fél évszázad eltelt már azóta, de azoknak a napoknak még most is minden pillanatát fel tudom idézni – tette hozzá Pásztor István.

JG