„A tanítás nem munka, hanem élmény”

Kicsoda Pénzes Ottó? Az éneklő történelem tanár? Aki zongoraszóval, barokk zenével várja a diákokat? Aki nagy átéléssel mesél a magyar nép históriájáról? Aki megállította az iskola szegregációt? Aki mágnesként vonzza a tudományos és kulturális élet ismert személyiségeit Mátészalkára? Az Apáczai-díjjal kitüntetetett intézményvezető? A helytörténész? A Mátészalkai Művészetbarátok Egyesületének elnöke? A Mécsvilág szerkesztője? A Fényes Napok egyik szervezője? A lelkes lokálpatrióta? A Kölyök Band alapítója?

Mind egyszemélyben.

Fontos az összhang

– Akkor lennék igazán elégedett, ha sokan tartanának annak, aminek magamat tartani szeretném: ez pedig az, hogy tanító vagyok. Ez nyilván már jelenthet tényleges pedagógust, iskolát igazgató, kulturális programokat szervező, helytörténettel foglalkozó, egyesületet mozgató, lokálpatrióta kezdeményezések élére álló, újságot szerkesztő, könyveket, dalszövegeket író embert.

A lényeg az, hogy a gondolatok, a szavak és a tettek mindig összhangban legyenek, és a közösség életére, építésére irányuljanak. Az egész életem ennek a hatalmas erőfeszítésnek a próbája – említette a Képes Géza Általános Iskola igazgatója.

Mivel a szülei és a testvére is a jogi, közigazgatási pályán dolgoztak, ezért neki is hasonló jellegű életutat gondoltak.

– Sokat küszködtek velem, mert nekem nem csak ehhez, de szinte semmihez sem volt kedvem – nyet nagyot Pénzes Ottó. – Raktárosként, vagyis inkább raktári segédmunkásként dolgoztam, amikor édesapám és a feleségem szinte belöktek a kocsordi iskolába képesítés nélküli nevelőnek. Néhány hét után megéreztem a dolog ízét.

Nagyon fontos volt, hogy az igazgató, Somlyai Jóska bácsi kedvesen fogadott, és mindig biztatott. Hosszú időre ez volt az egyetlen pozitív tapasztalatom a vezetőimet és a szakfelügyelőket illetően. Ez kitartott egészen addig, amíg a Képes Géza Általános Iskolába érkeztem, Korcsmáros István igazgató úr csapatába. Ez már paradicsomi állapot volt, és igazából itt teljesedhettem ki.

Mindenben segítettek, támogattak. Az pedig, hogy egy pedagógus példakép, az evidencia. Hatalmas baj, ha az illető nincs ennek tudatában. Aki ugyanis tudja, hogy gyerekek százai figyelik szavait, tetteit, az egész életét, annak már könnyű dolga van. Ehhez kell igazítani, és ehhez méltóvá kell tennie lépteit.

Pénzes Ottó nem egy tanár Mátészalkán, hanem „a” tanító.

– Ha az lehetek, ha annak tartanak, az rendkívül megtisztelő, és arra jó, hogy tovább erősítse bennem a tudatot, hogy erre nap, mint nap méltóvá is kell válnom.

Olyannyira sajátossága óráinak a halk klasszikus zene, hogy ha nincs, megszólják érte.

– A zene az életem, a mindennapjaim része. A klasszikus zene – főleg a barokk, Bach, Handel, Telemann, Vivaldi a kedvencek – szinte mindig szól, ha dolgozom, és akkor is, ha tanítok – mert ugye a tanítás nem munka, hanem élmény.

Tanítványaim már szólnak, ha véletlenül zene nélkül indul az óra.

Nyugtató és felemelő ereje akkor is hat, amennyiben csak halkan közöttünk lebeg, és direktben nem is figyelünk rá. Persze, másféle zenéket is hallgatok. A bécsi klasszikusok mellett Bartók nagy rajongója vagyok.

Gyakran hallgatom meg a zongoraversenyeit, a Divertimentót, és évente legalább 4-5 alkalommal megnézem A kékszakállú herceg vára című opera és A csodálatos mandarin című táncjáték valamelyik dramatizált felvételét. Szeretem a népzenét is.

A Muzsikás együttes felvételeit sokszor hallgatom, de a dzsessz, a progresszív rock, sőt, a dallamos popzene sem áll távol tőlem. Előfordul, hogy esténként a magam örömére kicsit zongorázok is ezekből a dalokból válogatva.

Nem mindig Mátészalka volt élete alfája és ómegája, akadtak kanyarok a pályája során.

– Fiatal házasokként arra az elhatározásra jutottunk a feleségemmel, hogy a Dunakanyarba megyünk lakni. El is mentünk szétnézni, de amikor jöttünk hazafelé, egymásra nézve megállapítottuk, hogy nekünk Mátészalka az igazi otthonunk, ide köt minden bennünket. Ehhez jöttek még atyai mesterem, Makovecz Imre szavai, aki azt mondta: ahol élünk, az a hely kell, hogy a világ közepe legyen. Nos, én itt a világ közepét igyekszem olyanná tenni, hogy minden itt élő valóban annak érezhesse. A Dunakanyar sem maradt ki az életünkből, hiszen Petra lányomék a két unokával Tahitótfaluban élnek, így néha azért megfordulunk ott is.

Közéleti munkásságának fényes bizonyítéka volt a Mécsvilág.

– A Mécsvilág egy olyan időszakban indult, amikor a városnak nem volt újságja. Valójában mégsem azt pótolta, hanem egy olyan szellemi közösséget volt hivatott összefogni, amelynek legfőbb értékei a lokálpatriotizmus és az igényes kultúra megélése, művelése.

Ebből a célból alakult 1999-ben a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület, ami az itt élő, és ide kötődő, innen elszármazott szalkaiak egyfajta gyűjtőhelye, kezdeményezéseik továbbvivője a megfogalmazottak szellemében.

A Mécsvilág 2001 és 2017 között jelent meg a szerkesztésemben. A lapot azok a neves tudósok és művészek is megkapták, akik megfordultak nálunk, akik barátaink, támogatóink lettek, és akik azóta is hirdetik: Mátészalka az ország szellemi, kulturális térképén van.

Pódiumbeszélgetései legendásak. Művészek, tudósok, közéleti emberek sokaságát interjúvolta a nyilvánosság előtt.

– A pódiumbeszélgetések még a kilencvenes évek elejére nyúlnak vissza, és éppen a lokálpatrióta gondolkodás jegyében választottam ki a beszélgetőtársakat. Egyrészt be akartam mutatni – pontosabban mélyebben megismertetni – azokat a szalkaiakat, akik közöttünk élve komoly szellemi, kulturális produktumokra voltak képesek, másrészt bázist igyekeztem teremteni annak az egyesületnek, amely aztán sok-sok csodára lett képes.

Jó szívvel emlékezem ezekre az estekre, Csányi Ottó karnagy, Oláh András költő, drámaíró, Stonawski Tamás festő, borász, fizikus, dr. Cservenyák László múzeumigazgató, Baloghné Nagy Viola a Zenebarátok Kórusának alapító karnagya és Szabó Gábor művész tanár – aki sajnos, már nincs közöttünk – neve ugrik be első nekifutásra.

Később a Szalkai Újság hasábjain folytatódott a sorozat, és talán rövidesen újra is éledhet. Épül ugyanis a Képes Kávéház Makovecz Imre terve alapján, és ez az én harmincéves álmom, most megvalósulva teret adhat a folytatásnak.

A „legkölyökebb” zenekar

Hangzatos, hogy a Kölyök Band Európa legfiatalabb rockzenekara. Ebben is tevékeny részt vállalt Pénzes Ottó.

– A Kölyök Band nem csak a gyerekeknek – akik ma már közelebb vannak a negyven évhez, mint a harminchoz – szép emlék, hanem nekünk szülőknek is. A sok utazás, a koncertek, a remek hangulatú péntek esti próbák mindnyájunknak élményt nyújtottak.

Ez a formáció, amelyben a dobos 6 éves, a többiek pedig 9, és 10 évesek, valóban a valaha létezett „legkölyökebb” zenekar lehetett, legalábbis nincs tudomásunk ennél fiatalabb együttes létezéséről. A lényeg azonban nem a korukon, hanem azon a zenei színvonalon van, amelyen már akkor játszottak.

Az 1993-ban, Somló Tamással közösen készült felvételek ma is élvezhetők,

A Kölyök Band nekem alkotó tevékenységet is jelentett. Amikor a „szülői tanács” úgy döntött, hogy már ismert slágerek helyett saját dalokat játsszon a csapat, akkor előléptem szerzővé. Valamennyi szöveg megírása az én feladatom lett, és több zenei ötlettel is előálltam. A fő muzsikus azonban Szabó Attila, alias Johann volt, aki hangszerelt és a gyerek próbáit vezette.

Amikor a fiúk nagyobbak lettek, már Unicum, majd Unicum Plus Band néven futottak, részben új tagokkal, közöttük apjuk korabeli zenészekkel. A saját dalok szövegeit továbbra is én írtam, a zeneszerző azonban már a fiam, Pénzes Máté volt.

Nem ismerek nagyobb élményt annál, mint a közös, alkotó munka a saját gyermekemmel. (Kisebbik fiammal, az alkalmazott grafikus Bencével ez a tevékenységünk szinte mindennapos.) Az Unicum Plus Band megjelent lemezén azok a barátaim is vállalták a közreműködést, akik már korábban megtapasztalták, hogy milyen tehetségesek a fiúk.

Könnyfakasztó pillanat volt a budapesti Tom Tom Stúdióban átélni, amint Somló Tamás, Takáts Tamás és Földes László Hobo a fiam zenéjére készült szövegemet énekli.

Érdekes, hogy az egykori „kölykök” közül komolyan csak ketten foglalkoznak a zenével.

Kovács Balázs és a fiam dzsessz szakon végeztek. Balázs Mátészalkán a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskolában dobtanár, Máté pedig Budapesten él, és ott több formációban is zenél. A legismertebb ezek közül talán a Blahalouisiana együttes, amelynek billentyűse.

Mátészalkán folyamatosan létezett egy polgárinak mondható réteg, amelyik fogékony volt az értékesebb, katartikus élményt nyújtó programok befogadására.

– Szerintem ez most sem változott, csak talán a közösségi formák alakultak át. Láthatjuk, ahogyan a fészbukon szerveződnek olyan csoportok, amelyek értékes kulturális ajánlókat tesznek közzé, élményeket vitatnak meg.

A közösségi terek helyett a televízió és még inkább a számítógép képernyője elől élik az életüket az emberek. Talán a Képes Kávéház nyújt majd egy sokkal élvezetesebb együttlétre alkalmas alternatívát azoknak, aki mégis csak a valóságban és nem a virtualitásban szeretnének élni.

– Ahol az embert tisztelik, szeretik, megbecsülik, onnan nem vágyik el. Ott otthon érzi magát. Az az igazság, hogy még Nyírbátorig sem szeretek elmenni, mert csak Mátészalkán érzem magam jól, itt vagyok biztonságban, itt rendeztem be magamnak egy „aranykori” világot, amelyben élek. Itt mindig találok feladatokat, és mindig akad hozzájuk segítő, támogató is.

Most éppen a Képes Géza Általános Iskola nagy reformja, az ott létrehozott, ma már országos hírű „ Az én hazám galéria” foglalkoztat, aztán a Képes Kávéház építése, a Kegyeleti Park formálása, a Szalkai László tér szakralizálása, az Igaz mesék Mátészalkáról, és a Történelem alapfokon című könyveim írása.

Ladányi Tóth Lajos

Elismerik, megbecsülik

– Nyilván sokan ismernek, mert sürgő-forgó ember vagyok, és hosszú ideig a helyi televízióban is feltűntem. Amikor az egyesületünk meghívására neves művészek, tudósok a városunkba érkeztek, mindig meginvitáltam őket egy televíziós beszélgetésre. (Egy könyv is készül ezek alapján, Találkozások Mátészalkán címmel.) Ezeket is sokan láthatták. Hogy végül is mit gondolnak rólam azt nem tudom, – „Ki minek gondol, az vagyok annak” – de azt igen, hogy a városom elismer, megbecsül, értékeli, segíti munkásságomat. Nagyszerű érzés ez!

Névjegy

Pénzes Ottó

Születési idő, hely: 1960. szeptember 8., Mátészalka

Iskolái: A nyíregyházi és az egri tanárképző főiskola

Végzettsége: tanító, történelemtanár

Pályafutása: kocsordi és nyírmeggyesi általános iskola – képesítés nélküli nevelő, Hősök terei Általános Iskola, Mátészalka – tanító, történelemtanár, Képes Géza Általános Iskola – történelemtanár, intézményvezető

Családi állapota: nős, felesége iskolai védőnő, három gyermekük és két unokája van

Hobbija: olvasás, zenehallgatás, helytörténeti kutatás