Óvnunk kell a sérülékeny természetet!

2000. január 30-án 22 órakor átszakadt Romániában az Aurul nevű bányavállalat zagytárolójának a gátja, s cianiddal szennyeződött a Szamos és a Tisza.

A szennyeződés február 1. és 12. között vonult le a Tiszán ökológiai katasztrófát okozva a folyó élővilágában. Az Országgyűlés erre emlékezve 2000. június 16-án a ­Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította február 1-jét.

Terjeszkedik a folyami géb

Fesztóry Sándor, a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közhasznú Szövetsége ügyvezetője akkoriban a megyei földművelésügyi hivatal halászati főfelügyelőjeként dolgozott, így hivatalból többször is járt a Tiszánál.

– A halak akkor pusztulnak el, amikor a szervezetükben felhalmozódik a cianid. Szomorú látvány fogadott engem is, láttam a rengeteg haltetemet, de azok korántsem a teljes elpusztult mennyiséget jelentették, ugyanis nagyon sok tetem nem jött fel azonnal a víz felszínére. Dr. Györe Károlyt, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézetének tudományos munkatársát kérték fel a károk felmérésére, s az ő jelentése szerint

1241 tonna hal pusztult el.

A Tisza élővilága sokat köszönhet a Kárpátaljáról érkezett tiszta víznek, valamint a Bodrognak, mert általuk a szőke folyó vize felhígult, nem volt olyan tömény a szennyeződés, mint a Szamosban. Az elpusztult halak – amiket Szolnoknál kifogtak, és láthatóak voltak a híradókban is – nagy része a megyénkből származott.

A cianid a sodrásban jött, s főleg azokat a halakat pusztította, amelyek a sodrásban telelnek csapatostul, s ezek leginkább a busafélék. Az egyéb halak sodrásmentes részeket keresnek a téli hónapokban, s nem szívesen mozognak. A busák mellett pusztult még el rengeteg keszegféle és más egyéb hal is, ami télen is aktív, mint például a menyhal, de ezek kevésbé – magyarázta a szakember, aki általános állattenyésztő üzemmérnöki, valamint halászati, halgazdálkodási szakmérnöki oklevéllel is rendelkezik.

– A ciánszennyezés természeti katasztrófát okozott, s ez jól mutatja, hogy mennyire sérülékenyek a természetben található életközösségek. A tragédia arra figyelmeztet bennünket és utódainkat, hogy az emberi felelőtlenség milyen óriási károkat tud okozni a természetben, s ez a veszteség előbb-utóbb a társadalomra és a gazdaságra is kihat, vagyis a mindennapi létünket veszélyezteti.

Bár a Tisza regenerálódása hamar megtörtént a gyors sodrásnak, az áradásnak és a még téli időszaknak köszönhetően, de

bármikor történhetnek olyan katasztrófák, amelyeknek beláthatatlan következményei lehetnek.

– Számolni kell például azzal is, amikor hirtelen kipusztul egy állatfaj, a meg­üresedett helyre betelepedhet egy-egy olyan jövevényfaj, amely nem volt jellemző az adott tájegységre. A tájidegen, invazív halfajok robbanásszerűen el tudnak szaporodni, s aztán újabb problémák okozói lesznek. Ilyen tájidegen halfaj például a folyami géb, ami korábban nem volt a Tiszában, csak a tengerben és a Dunában, napjainkban azonban már egészen Tiszabecsig elterjedt.

Táplálkozásakor nagyrészt ikrákat fogyaszt, így az őshonos halakat veszélyezteti – folytatta Fesztóry Sándor, aki szólt az utóbbi évek telepítéseiről is.

Ponty, süllő, sügér, harcsa

– A haltelepítések sikeressége az élőhely milyenségétől és eltartóképességétől függ, ezeket pedig számos tényező befolyásolja. Az élőhely függ többek között a természetes tápláléktól, az ívóhelyek meglététől, tud-e az adott halfaj természetes úton szaporodni, a szaporulat mennyire esik áldozatul a ragadozó halaknak és más állatoknak, s függ attól is, mennyire tud alkalmazkodni a megváltozott éghajlati viszonyokhoz egy halfaj.

– A megyei szövetség az elmúlt négy év alatt harminc százalékkal több halat telepített, mint az azt megelőző években, s a telepítés 2016 óta immár érinti a Felső-Tiszát és mellékfolyóit is. Telepítettünk pontyot, süllőt, sügért, folyami harcsát, menyhalat. Kecsegét is telepítettünk, de mivel a halászati hatóság rendelete szerint jelenleg nem fogható halfaj, lecsökkentettük a telepítendő ivadékok számát.

Bár felelőtlen emberek mindig vannak, azért optimista vagyok, amit arra alapozok egyrészt, hogy a 2000-es tragédia óta nem történt katasztrófa, másrészt az uniós csatlakozás óta európai normák érvényesülnek valamilyen szinten a határon túl is. Bízom abban is, hogy jutnak források a vízi élőhelyek további rehabilitációjára is.

M. Magyar László

[email protected]