Nyíregyháza

2019.05.18. 08:36

Nyíregyháza díszpolgárai büszkék a városukra

A városalapítás ünnepén arra kértünk díszpolgárokat, mondják el, nekik mit jelent Nyíregyháza.

Újratelepítésének 266. évfordulóját ünnepli a megyeszékhely, hiszen Károlyi Ferenc 1753. május 16-án költöztetett szlovák telepeseket Nyíregyháza határában lévő földjeire. A tirpákságnak kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a város folyamatosan fejlődött, a nyíregyháziak hite, hűsége és munkaszeretete nélkül a város nem válhatott volna a megye középpontjává.

A városalapítás ünnepén arra kértünk díszpolgárokat, mondják el, nekik mit jelent Nyíregyháza.

Egy boldog nyíregyházi

Boronkay Ferencné 1996-ban kapta meg a Nyíregyháza dísz­polgára címet. Mint azt lapunknak elmondta: ő egy boldog nyíregyházi, büszke a városára és arra, hogy felmenői is a megyeszékhelyről származnak.

Nagymamám sóstóhegyi kertjében tanultam meg bánni a növényekkel, s ez a tapasztalás egész életem során végigkísért. 1964-ben kerültem a Tanárképző Főiskola növénytani tanszékére, részese voltam a botanikus kert megalapításának, melyet 1986-től egészen a 2007-es nyugdíjba vonulásomig vezethettem – emlékezett vissza Boronkayné Ági, majd hozzátette: Nyíregyháza számára a minden, a legszebb város az országban. Örömmel látja, hogy egyre több a zöldfelület a megyeszékhelyen, nyáron virágba borulnak a parkok, és hatalmasakat lehet sétálni.

– Unokáimmal és dédunokáimmal ilyenkor boldogan és büszkén járom a várost. Mindig igyekeztem arra nevelni a fiatalságot, hogy szeressék a növényeket, a különböző színű és fajta virágokat, és mindig tartsák rendben közvetlen környezetüket – sorolta Boronkayné, aki a Nyíregyházi Állatpark növényvilágának megálmodásában és kialakításában is tevékenyen részt vett.

Próféta a saját hazájában

Tavaly lett a megyeszékhely díszpolgára Bakó Levente, Liszt-díjas trombitaművész, aki tíz éve a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar karmestere, és aki számára Nyíregyháza az otthont, a nagymama lekvárját és Sóstót jelenti.

– Ez egy élhető, kedves város, ami mindig szeretettel vár vissza, és ami bármilyen helyzetben biztonságot ad nekem. Szeretem a nyugalmát, imádok itt biciklizni, Sóstó pedig a szívem csücske. Nekem ez a Riviéra, ez jelenti a teljes kikapcsolódást, a nyári szabadságaimat is itt töltöm. Ráadásul nekem megadatott az, ami keveseknek: próféta lehetek a saját hazámban, hiszen a Szabolcsi Koncert Fúvószenekart vezethetem. Tíz évesen kerültem be, az életem meghatározó élménye, hogy azóta is együtt zenélhetünk, nekem minden nyíregyházi fellépés különleges élmény. A zenekari próbáknak és fellépéseknek köszönhetően több időt tölthetek Nyíregyházán, sok más mellett ezért is hálás vagyok az együttesnek. Engem a városhoz kötnek a barátaim, a családom, a rokonaim, mindig alig várom, hogy jöhessek, mert ha munka miatt is vagyok itt, olyan érzés, mintha üdülnék – mesélte Bakó Levente, aki a díszpolgári címről azt mondta, szívmelengető érzés, ami nagyon sokat jelent neki.

Büszke a városára

Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója 2005-ben vehette át a város önkormányzatától a díszpolgári címet: – Tősgyökeres nyíregyháziként mindig büszke voltam arra, hogy nyíregyházi lehetek. Bárhová sodort is az élet az elmúlt évtizedekben, én mindig büszkén ajánlottam ezt a várost mindenkinek, s most is nagyon ajánlom. Szerintem egy békés, egy nagyon élhető, egy nagyon szép város Nyíregyháza sok-sok kedves emberrel. A nyíregyháziak nagyon büszkék a városukra, s én pedig annak nagyon örülök, hogy ez egy összetartó város.

KM

Borítókép: A Jósa András Múzeumban 2017-ben tárták a nagyközönség elé

Z. Szalay Pál immár egykori fényében tündöklő, 1930-ra datált, Nyíregyháza betelepítését ábrázoló monumentális festményét

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában