„Az ő édességét meg nem hálálhatom”

Nyíregyháza - Május első vasárnapján az anyaságot ünnepeljük, cikkünkkel az édesanyákat köszöntjük.„Amikor születtem, nem jeleztek nagyot Messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, mintha babusgatná a napkorongot.” Mécs László fogalmazta meg a fenti sorokat A királyfi három bánata című versében, és ugyanezek a gondolatok kerültek elő, amikor dr. Cservenyák Lászlót, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatóját faggattuk az anyák napjához közeledve.

Boldog gyermekkor

A fény városának megyeszerte népszerű intézményvezetője kéretlenül is boldogan kezdte szavalni kedves költeményét, hogy aztán mindjárt belefogjon egy másikba, Kalász László Anyámnak kontya van című remekébe. – Ezekben a versekben minden benne van, amire máshogyan nincsenek szavaim, ha az édesanyámról szeretnék szólni – folytattuk a beszélgetést prózában.

– Egyébként neki is kontya van, éppen úgy, ahogy Kalász László papírra vetette. E két kedvencemmel még „boldogult” tanár koromban találkoztam először, nemrég kerültek elő, egy anyák napi dossziéból. Azért is kezdtem velük, mert szerencsére nekem is ilyen – a nyolcvanadik életévét tavaly nyáron betöltő – édesanyám van (édesapámat közel négy éve vesztettem, vesztettük el), akit mind a mai napig köszönthetek.

A szomszédunkban lakik, ma reggel is nála kezdtem a napot. Boldog vagyok, hogy szerető családban nőhettem fel, páratlan anyai gondoskodás mellett. Nem emlékszem, hogy egyszer is kikaptam volna valamiért, nálunk soha nem esett még hangos szó vagy komoly feddés sem, hiszen mindig a szeretet erejével formált bennünket a nővéremmel. Édesanyámnak csak megköszönni tudom a gyermeki létet, az önfeláldozást, a jóságot, szeretet, türelmet és biztatást.

Amellett, hogy az egész gyerekkorom csodálatos volt, mondhatom, máig a tenyerén hordoz. De az unokákhoz is különös érzékkel, érzékenységgel tud közeledni, szelíden nevelgetve őket. A feleségemre is mindig gyermekeként, lányaként tekintett, és mivel rendkívül tapintatos és figyelmes, közöttük nagyon ideális a viszony.

Fotó: Sipeki Péter

Ebben a városban, rengetegen ismerik „a Vera nénit”, olyannak, aki mindenkihez kedvesen, a kölcsönös tisztelet hangján szól. Szerencsére túl van egy komolyabb műtéten, és én megpróbálok visszaadni abból valamit a lábadozása alatt, ahogyan eddig rólam gondoskodott. Egyébként nálunk minden nap anyák napja, hiszen estefelé már ismét vele leszek, ahogy eddig is – mondta el dr. Cservenyák László, féltéssel, megilletődöttséggel a hangjában.

– Azzal, hogy ma már nem élnek együtt a többgenerációs családok, kevesebb mintát hordozunk magunkban a gyereknevelésre, mint valaha. A fiatal anyukák egy része bizonytalan. Főként a kezdeti időszakban tanítani kell őket, hogyan gondozzák, miként szeressék gyermekeiket.

Persze később megjön a „rutin”, de régebben sokkal ösztönösebben tudták, érezték az édesanyák, hogyan oldják meg a család körüli feladataikat, az esetlegesen felmerülő problémákat – mondta el lapunknak Oláh Gabriella szakpszichológus.

– Azt tapasztalom, hogy a mai nők elvesznek a túl sok információban, rengeteg pszichológiai cikket, írást olvasnak, ami mankót adhat számukra ha elakadnak, de sokszor elegendő lenne megérzéseikre hallgatniuk.

Fontos, hogy nem kell mindig kiváló anyának lenni, elég „jó anyának” maradni, s talán akkor kevesebb szerepkonfliktussal is küzdenénk mi, anyák – jegyezte meg a szakember, aki hálás, hogy számára is megadatott az anyaság minden dilemmája és öröme.

Az elsődleges kapocs

– Az anya-gyerek kapcsolatnak pszichológiai szempontból is kiemelt jelentősége van: ez az elsődleges és legszorosabb kötelék az életben. A felnőttkori kapcsolatok (beleértve a házastársit is) alapját képezi, hogy milyen minőségű anyánkkal való viszonyunk.

De az élet más területén is ebből az ősbizalomból merítünk, ez határozza meg optimizmusunkat, önbizalmunkat, a világba vetett hitünket – sorolta a szakpszichológus.

Az élet nagy tanítói

– Anyává válni életem egyik legcsodálatosabb része volt. Hálás vagyok, amiért ez megadatott nekem kétszer is – avatott be érzéseibe ­Mihálka Valéria. – Szerettem a várandósság minden hónapját, azt az érzést, amikor először megláttam a gyermekeimet és a karomban tarthattam őket, valami leírhatatlan érzés most is.

A kezdeti nehéz­ségek mellett mindig erőt és boldogságérzést kaptam tőlük, mert amikor rám moso­lyogtak, új erőt kaptam a mindennapokhoz. Persze később, ahogyan cseperednek, jönnek a kisebb-nagyobb kihívások. Sokszor figyelem őket, ahogyan a kis dolgaikat intézik, büszke vagyok rájuk – mondta az anyuka.

MJ,KO