Jó szakembereket adott a városnak és a megyének

Nyíregyháza - Gimnazistaként tudta a krisztusfüggést, mégsem lett belőle tornatanár, a szakmunkás képzés nagy szerencséjére.

A 86 éves Szőke Sándor víz-, fűtésszerelő szak­oktató, ipartestületi titkárhelyettes volt az a Nyíregyházi Építőipari Ipartestületben.

Az egyesület megalakulásának 30 éves évfordulóján tartott ünnepi elnökségi ülésen vette át az IPOSZ-díjat.

A kitüntetés átadásánál elhangzott rövid laudációja tiszteletről, megbecsülésről árulkodott: „Mindenki Sanyi bácsija tanulta és tanította a szakmát, az emberséget. Az ipartestületnek 1989-től nyugdíjba vonulásáig volt aktív tagja, ellátva a titkárhelyettesi teendőket is. Számtalan panaszos ügy sikeres megoldója, a KIOSZ, majd az IPOSZ sportrendezvényeinek szervezője, istápolója volt.”

Elúszott felvételi

A nyolcvanhatodik évében járó Szőke Sándor szívesen emlékezett vissza fordulatokban gazdag életpályájára:

– Én pedagógusnak születtem, az akartam lenni, de meglehetősen nehézkesen indult a dolog. Ugyanis a nyíregyházi tanítóképzőbe küldték el a papírjaimat, de nem vettek föl. Átirányítottak a nagykállói Szabolcs Vezér Gimnáziumba, ahol a reál tagozatot jártam ki. Itt már harmadikos koromban sport­embert csinált belőlem a testnevelő tanárom. Egy országos középiskolai versenyen szertornában indultam és persze megnyertem. Ugyanis miként 1952-ben a helsinki olimpián az orosz Csukarin először csinálta meg gyűrűn a krisztusfüggést, hát én is megcsináltam 17 évesen. A zsűri szavai még ­mindig visszacsengenek: „Idefigyelj kisfiam. Vedd úgy, hogy előfelvételit nyertél a testnevelési főiskolára.” Aztán érettségi után mégis csak felvételi vizsgára kellett menni, ahol Gyulai István kérdezte, úszni tudok-e? Kénytelen voltam azt felelni, víziszonyom van, mert 3 évesen belecsúsztam egy „feneketlen” kútba, ahonnan édesapám dobott ki. Mai napig félek, még a medencében is. No, ezek után nem vettek föl a TF-re.

Átirányítottak a Debreceni Mezőgazdasági Akadémiára. Azt se tudtam, mi fán terem, bár édesapám gazdálkodó volt, akit bevertek a tsz-be mindenestül. Így aztán azt hiszem érthető, hogy nem akartam mezőgazdász lenni. Erre föl mi történt? Besoroztak katonának.

Sok száz tanítvány

– Amikor leszereltem persze felvetődött a kérdés, mit kezdjek az életemmel, hova menjek, mit csináljak? Volt nekem egy nagyon jó apósom, az Isten áldja meg. Diákkoromban gyakran én olvastam fel neki az újságból. Egy nap a Kelet-Magyarországban azt írták, hogy Miskolcon a Bányászati Építőipari vállalat érettségizetteket iskoláz be másfél évre, víz-, gáz-, központi fűtésszerelő szakmába. Apósom noszogatott, menjek: „Fiam, a tudást, a szakmát nem veszi el tőled senki” Hát így lettem én ilyen szakember, aki csodálatos életet éltem, jelenleg is egészségben. Tíz évet tanítottam a szakmunkásképzőben. Ez idő alatt több száz jó szakembert képeztem ki és adtam magam is Nyíregyházának. Jó látni egykori tanítványaimat, hogy már az unokáikat sétáltatják. Büszke vagyok rájuk, no meg erre az ipartestületre is, amelynek – ahogy én látom – hál’ istennek van tekintélye, amit az elkövetkező években is jó lenne megőrizni.

KM