Videó: A keselyűt is odavonzotta a disznótoros fesztivál? Nem, ez csak a drón, de lenyűgöző felvételeket készített

Nyíregyháza – Immár második alkalommal adott otthont a Sóstói-Múzeumfalu szombaton a Nyírségi Disznótoros Fesztiválnak és XVIII. Nemzetközi Böllérversenynek.

Forrás: " target="_blank" rel="noopener">youtube / Nyír Drón

Gyermekkorom disznótora

Szombaton ellátogatunk a férjemmel a Sóstói Múzeumfaluba, a „böllérfesztiválra”. A Kelet-Magyarországban megjelent hírnek is köszönhetően tömegeket vonzott az esemény szerte a megyéből. Ennek apropóján szeretném megosztani kedvenc napilapom olvasóival, hogy régen, az én gyermekkoromban, a hatvanas években hogyan zajlott egy disznótor.

Óriási érték volt

A disznóölés igazi családi ünnepnek számított. Mamáméknál jöttünk össze a legtöbben erre az alkalomra, egy híján húszan voltunk. A közös családi program erőt adott az elkövetkező hónapokhoz, és ezalatt nemcsak az élelmet, hanem az élményeket is értem. A disznót mamámék nevelték a portájukon lévő ólban. Óriási érték volt abban az időben egy ilyen jószág!

A disznótorok emlékei felejthetetlenek: a disznóölés csapatmunka volt, mindenkinek megvolt a maga feladata. Abban a komfort nélküli világban mindent a két kezükkel végeztek az emberek.

Az előzményekről is érdemes szót ejteni, hiszen előtte a nők elkészítették a csigát a levesbe. Amíg a csigacsinálók sodorták a tésztát, a férfiak borozgattak, beszélgettek. A mamám két nagy levél tésztát gyúrt lisztből, tojással, elvágta kis négyzet alakúakra, ezt sodortuk fel a csigacsinálón. Mi, gyerekek is pödörhettük, de odafigyeltek ránk, hogy szabályos kis csigák legyenek. És akkor még nem beszéltem a nagy edények előszedéséről a kamrából, padlásról, azok átmosásáról, az üst előkészítéséről, amelyben később a belsőségek főttek, majd a zsiradék sült.

Jól tudták, mit kell tenni

Fateknők, zsírosbödönök, fazekak, lábasok, tálak, szóval minden eszköz szerepet kapott ezen a napon. Aztán a fűszerek: só, amiből sokkal több kellett, mint máskor, hiszen ez volt abban az időben a tartósítószer. Bors, szegfűszeg, szegfűbors, köménymag, száraz kapor, piros fűszerpaprika, ezek mind őrölve. Egy rézmozsárban törték apróra ezeket, a paprika kivételével. Fokhagyma, vöröshagyma, zöldségek a leveshez.

A mamám előtte való nap már megfőzte a rizset a hurkához. Ő pontosan tudta, meddig kell főzni, hogy az ne legyen lágy, a szemek épek, egészek, ropogósak maradjanak. A savanyú káposztát, amit ők készítettek, megmosta alaposan, aztán felöntötte vízzel, megfőzte, kinyomkodta a léből, és elrakta hidegre. Finom pogácsát is sütött. Nagyapa megfente a késeket, a bárdot, a kisbaltát, a húsdarálót szétszedte, a kést benne megélezte, úgy rakta újra össze. Előkészítette a terepet, ahol a disznót megperzselik majd, utána pedig feldolgozzák. Fát is készített az üst fűtéséhez; egész nap tüzelni kellett, hogy folyamatosan legyen meleg víz, főjenek, puhuljanak a finomságok.

Igazi csapatmunka volt

Az előző éjszakán szinte aludni sem tudtak az izgalomtól, a várakozástól, hogy milyen lesz. Reggel megérkeztek a disznófogók, a férfiak megittak egy kupica fogópálinkát, hogy erőt merítsenek, motiváltak legyenek. Nagyapa volt a böllér: profi volt a megszúrásában, valamint az egész folyamat levezénylésében. Mindig pontosan eltalálta, hova kell szúrni, a mamám tartotta a tálat a vérnek.

Mi, unokák már eleve ott aludtunk a mamáméknál, hogy reggel ne kelljen korán felkeltenie minket a szüleinknek. Ők korán kezdtek, alig pirkadt, amikor megölték a disznót, hogy be tudják majd időben fejezni a sok munkát. Én a párnába dugtam a fejemet, amikor visított, sírt az a szegény jószág, majd hörögve kifújta magából a lelket. Sajnáltam. Nem így az unokatestvérem, aki azt mondta, ő bizony nem sajnálja, hiszen azért nevelték, hogy sok finomság készüljön belőle, és megegyék.

Hogy mi történt ezután, azt majd leírom legközelebb!

- Kremniczky Károlyné, Nyírmihálydi -

[related-post post_id="4144823"]