"Azért, mert tanyán élünk, még érdeklődő emberek vagyunk, de igaz az is, télen nagyon jól jön a segítség"

Nyíregyháza - Télen a szokásosnál is több törődést és nagyobb odafigyelést igényelnek a bokortanyákon egyedül élő, idős emberek. Tudják ezt a tanyagondnoki szolgálatot ellátó szakemberek is, akik lelkiismeretesen járják a körzetüket a megyeszékhely peremvidékén, és odaadóan gondoskodnak mindazokról, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre és a jó szóra.

– A megyeszékhely négy tanyagondnoki körzetéből hármat a Human-Net Alapítvány munkatársai látnak el. Az elsődleges feladatuk a tanyákon élő idősek étkeztetésének segítése. Ez azt jelenti, hogy minden munkanapon legkésőbb délután egy óráig kiviszik az ebédet az ellátottjainknak. Emellett, ha szükséges, télen elseprik a havat, fát vágnak, kiváltják a gyógyszereket, bevásárolnak, elviszik az orvoshoz, kórházba és hazaszállítják azokat, akik egyedül ezt nem tudnák megoldani – sorolta kérésünkre Nyírcsák János. Az alapítvány alelnöke hozzátette: van egy fontos, de kevésbé látványos része is a tanyagondnokok munkájának.

– Beszélgetnek az egyedül élő nyugdíjasokkal, akik elmondhatják érzéseiket, problémáikat. Ezek az idős emberek máshoz nem nagyon tudnak szólni, hiszen sokszor a közvetlen szomszédjuk is távol lakik, és nem szívesen mozdulnak ki a házból, mert hideg van és csúszós az út.

– Ha szeretni fogod az embereket és a munkádat, akkor évek múlva is itt leszel – idézi Győző bácsi mondatait Garai János, miközben a megyeszékhelyhez tartozó bokortanyákon róttuk a havas utat. – Ő húsz évig volt tanyagondnok, decemberben volt egy éve, hogy ezekkel a szavakkal adta át nekem a stafétát – elevenítette fel János, hogyan kezdődött tanyagondnoki pályafutása, míg Erzsike néni alsóbaduri házához értünk. A Niva hátuljából előkerül az ételhordó, János határozottan nyitja a kiskaput, az idős néni már várja.

„Nagy segítség ő nekem”

– Janikám, de örülök! – mondja széles mosollyal az arcán. Nevetése betölti a csendes tanyai világot. – Nagy segítség ő nekem, hozza az ebédet, de ha kell, kiváltja a gyógyszert, s azt is ő intézi, hogy háromhavonta eljussak a kórházba vizsgálatra, ha kérem, a csekket is befizeti – sorolja kérdésünkre, s a szemében ott a köszönet és a hála. Erzsike néni két éve lett özvegy, a két kezükkel építették fel a házukat.

– Ide jöttem férjhez, négy gyermekünk született és soha nem gondoltam arra, hogy elköltözzek innen – magyarázza a kötődését, és örömmel jegyzi meg, az állatokat még el tudja látni, kutya, macska, tyúkok és egy kecske gondos gazdája. Míg állunk az udvaron, a televízió hangja szűrődik ki a szobából, észreveszi a pillantásom és kacagva megjegyzi: akarja tudni, hogy a világ merre megy. – Azért, mert tanyán élünk, még érdeklődő emberek vagyunk, de igaz az is, télen nagyon jól jön a segítség, a figyelem – teszi hozzá, és azt kérdezi, mikor találkozunk legközelebb. – Velem holnap – válaszol János.

Már ülünk is vissza a terepjáróba, ami kiválóan veszi a havas, rögös akadályokat, az érintetlen hórétegen gyémántosan csillog a napfény. Tíz és délután egy óra között kell kiszállítani az ebédet, az útvonal jól szervezett. A következő háznál János a fára kitett szatyorból kiveszi az üres ételest, helyére a teli kerül, és robogunk is tovább.

Fát vág, havat lapátol, ha kell

– Oda például csak gyógyszert hozok – mutat balra, egy takaros portára. A következő háznál a bácsi az udvaron éppen a fát rendezi, bottal jár, a mozgása lassú és nehézkes. A tanyagondnok segít, s érdeklődik, minden rendben van-e.

– Ha tudom, hogy itthon vannak, szeretek pár szót váltani velük. Előfordult, hogy ennek köszönhetően találtam rá a fészerben az elesett bácsira. Az mindig figyelmeztető jel, ha az ételhordót nem cserélik ki, de szerencsére nagy baj az én körzetemben még nem történt – meséli János, hozzátéve: a nyári kánikula az idős, beteg embereknek legalább annyira veszélyes, mint a tél. – Mindig elmondom, mire figyeljenek, legyenek óvatosak, hiszen csak másnap jövök. Butykán nagyon sok ügyfelem van, ott három utcába három láda ebédet viszek ki, 33-34 emberhez megyek naponta étellel, de sokan csak gyógyszerfelíráshoz vagy -kiváltáshoz kérnek segítséget, másokat orvoshoz viszek vagy megrendelem a betegszállítót, ám ha kell, fát vágok, havat lapátolok.

– Sokszor érzem azt, hogy nem is az ebéd a fontos, hanem az a pár perc, amit ott töltök, amíg beszélgetünk – mutat rá a munkája egy másik szép oldalára, mikor megérkezünk Benkóné Erzsikéhez Bálintbokorba. Barátságos macska fogad minket az ­udvaron, a két hatalmas kutya ugatása riasztó, idegen észrevétlenül nem léphet be oda.

Bizalom és szeretet

– Jánosra mindig és mindenben számíthatok, itt volt akkor is, amikor tavaly nyáron elvesztettem a férjemet, akivel egyetlen fillér hitel nélkül építettünk fel mindent – int az épületek felé. A házban négy gyermeke, kilenc unokája és két dédunokája fotóit mutatja, s bár egyedül maradt, soha eszébe nem jutott, hogy itt hagyja a tanyavilágot, a jószágokat. – Fiatalok, ha jönnek is ide, néhány éven belül elköltöznek, egyre inkább elöregednek a tanyabokrok, az idős embereknek pedig fontos, hogy tudják, van, akire számíthatnak, főleg ha nincs családjuk és egyedül élnek – fogalmazott Erzsike néni.

– Itt mindenki ismer mindenkit, volt, hogy szomszéd kért a szomszédjának segítséget. A munkánk alapja a bizalom, a szeretet pedig a jutalom, és ezért örülök, hogy tanyagondnok lettem – mondja búcsúzóul Garai János.

Szívesen járják a tanyákat

– Elsősorban a család feladata, hogy gondoskodjon az idős hozzátartozójáról, ha az támogatásra szorul, ugyanakkor, ha a családtagok, gyermekek távol élnek vagy valami miatt nem tudnak részt venni a mindennapokban, természetesen itt vagyunk és segítünk – mutatott rá Nyírcsák János, aki kérdésünkre elmondta: a feladatokat hárman látják el, illetve van egy helyettesük. Mindannyian a körzetükben laknak, ismerik az ellátottjaikat, lelkiismeretesen és szívesen járják a tanyákat.

– Van egy ellátottunk, aki minden évben karácsony előtt telefonál, hogy elmondja, mennyire elégedett a tanya gondnokával, hogy milyen sokat segít neki. Hálás és szerethető munka ez… – jegyezte meg kissé eltöprengve az alapítvány alelnöke.