Három női sors fonódik össze

Nyíregyháza - Az órák három alakja jelenik meg a Kövek című monodrámában.

Míg Kónya Merlin Renáta az előző évadban a gyakorlati idejét töltötte a Móricz Zsigmond Színházban, a fiatal színésznő az idén már a társulat tagjaként lépett színpadra több darabban is. – Egy pályakezdő színésszel nem történhet jobb annál, mint hogy egy ilyen kiváló társulat tagja lehet és hogy változatos szerepekben mutathatja meg magát – mondta lapunknak Renáta, aki Kövek című önálló estjére invitálja a kultúrabarátokat december 19-én a Krúdy Kamarába.

– A Kövek Michael Cunningham Az órák című regénye alapján készült, a mű Magyarországon színházi adaptáció formájában először lesz látható. Az órák három nő életének pillanatait villantja fel: Clarissa Vaughan, Laura Brown és Virginia Woolf élete elevenedik meg előttünk. Bár a nők más-más korban élnek, alakjuk a Mrs. Dalloway című könyv által összefonódik: Virginia írja, Laura, aki az amerikai háziasszonyok egyhangú életét éli az 1950-es évek Amerikájában, olvassa a történetet, Clarissa pedig, akit HIV-fertőzött barátja, Richard Mrs. Dallowaynek hív, éppen éli azt a sorsot, amit az írónő papírra vetett.

Fantasztikus alakítások

– Az előadás rendezőjével, O. Horváth Sárival olyan művet kerestünk, amelyet mind a ketten nagyon szeretünk, a választásunk pedig Az órák című könyvre esett – mesélte lapunknak Renáta. – Én nemcsak a regényt, de a belőle készített filmet is nagyon kedvelem, szerintem a szereposztás telitalálat: Meryl Streep, Nicole Kidman és Julianne Moore is fantasztikus alakítást nyújtanak. Izgalmas, ahogy a karaktereket összekötik a problémáik, a viszonyaik. A színészi játék alapján Meryl Streep a kedvencem, míg a karakterek közül Wirginia Woolfot kedvelem leginkább, azért is, mert közel állnak hozzám a művei.

Nem könnyű műfaj

– Három korszak, három nő, három egyéniség – hogy lehet őket egy személyben bemutatni? – tettük fel a kérdést. – A monodráma nem könnyű műfaj, hiszen amíg az előadások nagy többségében a színészt a partnerek és a dialógusok vezetik és viszik előre, itt senkihez sem lehet szólni. Nekem három néma „partnerem” van: egy szék, egy asztal és egy looper, én kizárólag beléjük tudok kapaszkodni. Az első perctől az utolsóig egyedül kell fenntartanom a nézők figyelmét, ami komoly kihívás, de nem tartok ettől, mert tudom, ez csak a rendező koncepciójától, és az én energiaszintemtől, illetve koncentrációmtól függ. Ez utóbbi nálam korábban kezdődik, mint az előadás: órákkal a kezdés előtt kikapcsolom a telefonomat, majd ahogy ülök a sminkben, vagy ahogy beéneklek, átáll az agyam a feladatra – mondta Renáta, aki nem tart attól, hogy a nézők akaratlanul is elkezdik összehasonlítani az előadást a filmélményeikkel.

– Nagyon szűk világot teremtettünk, és mivel nem áll a rendelkezésünkre olyan széles eszköztár, mint amilyen például a filmkészítőknek, a szereplőket és a történeteket másképpen kapcsoljuk össze, ezért a filmet csak bizonyos mondatok idézhetik fel, és azt hiszem, a nézők nem vonnak majd párhuzamot. A mi előadásunkban, ami sűrű és mozgékony (a színpadi mozgásért Widder Kristóf felel), fontos szerep jut a zenének is: hálás vagyok Szirtes Edina Mókusnak, hogy segített megtalálni a történet hangulatához illő dalokat. Nagyon szeretem a zenét, az egyetemen még rockbandánk is volt, amiben én voltam az egyik basszusgitáros, ezért is döntöttünk a looper mellett – ezen szólalnak meg Mókus dalai – mondta az előadásról a fiatal művész.

SZA