Kalandos utat járt be a Székely-krónika

Nyíregyháza - Kis-Böndi Jánosnak Zalaegerszegen került a lapátjára a felbecsülhetetlen eszmei értékű könyv.

– Édesapám leveléről egészen idáig nem is tudtam – mesélte szerkesztőségünkben Rafaez Györgyné, aki azután látogatott el hozzánk, miután lapunk október 5-ei számában olvasta az „Elpusztultnak hitt székely kincs” című, a Székely-krónikáról szóló írásunkat. Ekkor döbbent rá, hogy az ő édesapja, Kis-Böndi János bukkant rá Zalaegerszegen a felbecsülhetetlen eszmei értékű könyvre.

– A családi történet egy részletét édesanyám mesélte el nekem, amikor már felnőttünk, édesapa levele teljesen ismeretlen volt számomra – mondta Julika néni.

– Édesapám Kalotaszentkirályon született, majd Máramarosszigetre került. Vasutas családban nőtt fel, s folytatta a családi hagyományokat. Később a sors Zalaegerszegre vetette, a háború végéig ott tartózkodott. Ezután áthelyezték Nyíregyházára, én már itt születtem – osztotta meg velünk a történteket Julika néni.

Viszontagságos múlt

Mint ismert, az 1945-ben kivonuló német csapatok több múzeum kiállítási darabjait is el akarták vinni. A tárgyak vagonokba zárva Zalaegerszegnél vesztegeltek, majd március 28-án bombázás következtében sok értéktárgy megrongálódott.

– Apámat, Kis-Böndi Jánost is kirendelték a romok eltakarításához, ekkor került lapátjára a krónika. Irodalomszerető ember lévén, jobban megnézte a könyvet, majd magához vette. Székely múlttal a háta mögött érdekelte a mű dialektusa, ugyanis az 1500-as években írt szerzemény szóhasználata nagyban hasonlított ahhoz a bibliáéhoz, amely a szüleimé volt, habár az 200 évvel később keletkezett.

– Kezdetben apám azt hitte, székely történeteket talál a kötetben, csak a későbbi tanulmányozása után ébredt rá, hogy a szerző neve Székely, a krónika pedig valójában egy kotta nélküli énekeskönyv.

Elveszettnek hitték

– Nemrégiben megkeresett az Országos Széchenyi Könyvtártól Farkas Gábor Farkas, az intézményben lévő Régi nyomtatványok tára vezetője, s közölte: egy páncélszekrénybe zárva megtalálták édesapám levelét, s vele együtt a sepsiszentgyörgyi könyvtár pecsétjét tartalmazó Székely-krónikát.

– Felajánlották, hogy személyesen is megtekinthetem az emlékeket, ami, mondanom sem kell, nagyon sokat jelentett nekem. Apukám mindig arra nevelt bennünket, hogy becsületesek legyünk, és sose vegyük el mások tulajdonát.

– Hihetetlenül büszke vagyok rá, hiszen azzal, hogy átadta egy másik bibliotéka tulajdonát az Országos Széchenyi Könyvtárnak, mások előtt is bebizonyította, hogy tiszta szívű ember volt – emelte ki ­Rafaez Györgyné.

GE