„Igazi túlélő”: két keréken ingázik két ország között

Rozsály - A Rozsályban élő kétgyermekes édesapa kerékpárral jár dolgozni Romániába.

Az Erdőháton élő emberek furcsán tekintenek a Rozsályban élő Szabó Attilára, hiszen minden reggel kerékpárra pattan, s úgy indul a munkahelyére, Szatmárnémetibe. Nem az a furcsa számukra, hogy a szomszédos országban keresi a kenyerét, hanem az, hogy a téli hónapokban, a legnagyobb hidegben sem válik meg kétkerekű járművétől.

Akkor is biciklivel megyek, amikor esik az eső vagy nagy a fagy." Szabó Attila

Elleste a szakmák titkát

Érdeklődésünkre készségesen mesélt életéről, hiszen nem sok ember mondhatja el magáról, hogy a munkahelye Romániában van, a lakóhelye pedig Magyarországon.

– Szilágy megyében születtem, Szilágycsehiben. A kisváros akkoriban még erősen magyarlakta település volt, de most már szórványosodik rendesen. Az általános iskolát Pusztadarócon végeztem el. Édesapám lelkész volt, az egyik helyről költöztünk a másikra. Eleinte a hegyvidékes Kolozs megyében laktunk, onnan kerültünk át aztán a szatmári sík vidékre. A szatmárnémeti líceumban érettségiztem 1990-ben. Az érettségi után a román hadseregnél eltöltöttem egy évet, aztán leszereltem, s elkezdtem dolgozni – magyarázta Szabó Attila.

– Nem tanultam tovább, mert nem volt rá anyagi lehetőségem. Mindenbe belekóstoltam, mindenfélét dolgoztam, jelenleg asztalos vagyok. Több szakmát is megtanultam autodidakta módon, az öreg szakiktól lestem el a titkokat. Romániában tulajdonképpen ez mindig is így ment, a fiatalok az idős mesterektől tanulták meg a fogásokat.

Tipp-topp település

Dolgozott lakatosként, esztergályosként, marósként, de foglalkoztatták építkezéseken is. Magyarországon két esztendőn keresztül szerkezetácsként vett részt budapesti, pécsi, debreceni építkezéseken.

– Romániában nagyon magasak voltak a lakásárak, s anyósom vetette fel, hogy nézzünk szét a határ túloldalán, Magyarországon. Többfelé is megfordultunk, jártunk a környező falvakban, például Tisztabereken is, de Rozsály valahogy az első látásra megtetszett. Nagyon kis tipp-topp település, nagyon szeretjük. Kész házat vettünk szülői segítséggel, vagy tíz éve.

– Az első négy évet a ház felújításával és bútorozásával töltöttük. Hat éve költöztünk ide, azóta folyamatosan visszajárok Szatmárnémetibe dolgozni, kerékpárral. Csak akkor megyek át autóval, ha másképpen nem tudom elintézni az ügyeket, egyébként mindig biciklivel közlekedem. Már korábban is sokat kerékpároztam: amikor Lázáriban laktunk az anyósomnál, biciklivel jártam be Szatmárnémetibe. Igaz, nem volt nagy a táv, tíz kilométer ide, tíz kilométer oda.

Télen-nyáron kerékpáron

– Szerepet játszott ebben a biciklizésben az is, hogy a határon nem olyan könnyű autóval átjutni. Amikor ott araszolgat az ember, nagyon fel tudja magát húzni, idegileg teljesen ki lehet készülni. Egyszer aztán úgy döntöttem, nekem ez nem kell. Elég az a kevés idegeskedés is, ha nagy ritkán átmegyek autóval – árulta el a fő okot a kétgyermekes édesapa. – Télen-nyáron biciklivel közlekedem, a környezetem nem is tart ezért engem teljesen normálisnak. Azt még meg értik, hogy nyáron, meg mikor süt a nap, csakhogy én akkor is biciklivel megyek dolgozni, amikor esik az eső vagy nagy a fagy. Természetesen olyankor nagyon beöltözöm, védem az ízületeimet is. Az elmúlt télen is legalább –17 vagy –18 fok lehetett, s ahogy az egyik magyar vámos végignézett zúzmarás alakomon, megjegyezte: „Attila, maga egy igazi túlélő”.

- M. Magyar László -

Erő és energia a családtól

– Nagyon várjuk, hogy Zajtánál minden nap nyitva legyen a határ. Jóval közelebb lenne hozzánk Szatmárnémeti, mert így bizony azért sokat kell kerülnöm – folytatta. – A feleségem óvónő, az első évben visszajárt velem Szatmárnémetibe, a következő évben pont lett egy szabad állás a rozsályi óvodában, így már ott dolgozik. Az óvoda 30 méterre van a lakásunktól, vagyis neki már álom a munkába járás. No, de én sem panaszkodom, erőt, energiát kapok a családomtól és a szentlélektől…