Úgy beleesett, mint a légy a levesbe - Interjú Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondóval

Nyíregyháza - Az életvidám Berecz András Nyíregyházán újból megdolgoztatta a népes hallgatóság rekeszizmait.

A puszta jelenléte is megannyi pozitív kisugárzás. Amikor pedig megszólal, mesél vagy éppen dalra fakad, úgy megnő az értéke, a rangja, hogy sodró lendülettel magával ragadja a közönséget. Az Első Nyíregyházi Lions Club hosszas szervezőmunka árán tudta megnyerni Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondót, az est bevétele az éppen 100 esztendős világszervezethez tartozó klub jószolgálati tevékenységét segíti. A megyeháza díszterme zsúfolásig telt, a hallgatóság pedig azt kapta, amire vágyott: a szólista „bereczandrásos”, ízes szó-listájával alaposan megdolgoztatta a rekeszizmokat.

Többen látták, amint az előadás napján a Nyíregyházi Állatparkban járt-kelt. Ez is a ráhangolódás része?

Állatkertrajongó vagyok. Van viszonyítási alapom bőven, például a londonihoz képest is előrébb jár a nyíregyházi. Amit láttam, az nagyon leleményes. A szép virágok látványa „elkábítja” az embert, és a sok építé­szeti ötlet is érdekes. Persze, az állatvilág is változatos. Rendkívül jól éreztem magam, feltöltődtem ebben a sokszínű környezetben.

Hogy vált munkájává a hobbija, a szenvedélye? Mikor állt át a jelenlegi életformájára?

A környezetem addig ostorozott, amíg beadtam a derekamat. Három évig jártam a jogi egyetemre, átvészeltem valahogy azt az időt, aztán végleg kiderült, hogy semmi közöm hozzá. Az életemben sok vargabetű és hajtűkanyar után (rakodó segédmunkás, erdőművelő és útkarbantartó is voltam) megtaláltam a helyem a világban. Ez pedig a deszka. Ott jutok levegőhöz, ott dobog a szívem. Az anya­nyelvem magyar, csodálatos műveltséget kaptam az érdekesen beszélő, érdekesen éneklő moldvai, gyimesi vagy csíki emberek jóvoltából. A sáros utak végén névtelen professzorokra találtam. Aztán beleestem, mint a légy levesbe.

Mi jelentette az áttörést?

Bár táncházakba jártam, valójában nem táncoltam, inkább az ének és a zene fogott meg. Egyszer a Muzsikás együttes tagjai az elfáradó táncosok után odajöttek hozzám, és mivel látták, hogy tudom a dalt, elkezdték nekem húzni a talpalávalót. Megismertek, az Újstílus (a későbbi Ökrös együttes) biztatott, hogy lépjek fel velük. A Kodály táncegyüttes kísérőzenekaraként értek el sikereket, én pedig énekes lettem. Így jutottam el Amerikába, ahová „átfúttam az énekeimet”. Erre tisztán emlékszem: 31 éve volt, mivel a New York-i Mikrokozmosz nevű görög kocsmában ünnepeltük a 30. születésnapomat.

Azóta tart a pörgés, a hajtás. Hogy tudja megőrizni a szellemi frissességét?

Nem teher ez nekem. Ez éltet, ma is örömet ad. Mivel az éneket szájról tanultam, nem pedig kottából, minden fellépés egyben memorizálás is.

Most mégis a mese a domináns.

Régebben ezen énekek között mondtam egy-egy történetet, azóta viszont fordult a kocka. Igyekszem úgy lekötni a közönség figyelmét, hogy a humor mellett sok hátrabukfenc is legyen az előadásomban. Rengeteg meseműfaj van a Földön: van, amelyik egyenes úton vezet, van, ami kacskaringós, és van, ami olyan, mint a szentírás. Eközben szeretem a rögtönzést, a játszadozást, ugyanis a mulatság része az, hogy eltérjünk a fősodortól. Ahhoz, hogy éberen tudjam tartani a közönséget, a kezemben kell tartani a labirintust. Ugyanakkor a történetmesélést el lehet aprózni, rontani, ennek a műfajnak ez a veszedelme, de egyúttal az erénye is.

Mi az igazi elismerés?

A nevetés, a kacagás, a taps. De az nagy dolog, ha elérem, hogy a meséimmel tükröt tartanak maguk elé az emberek. A mesterségemnek ez a velejárója. A mese, a dal számtalan barátságot hoz létre. Olyan frekvencián szól, hogy sokan magukra ismernek. A mese egyébként is időtlen műfaj. A királyok, az uralkodók is mesemondókat, udvari bolondokat tartottak. Shakespeare életművéből is kiderül, hogy az udvari bolondok valójában a bölcsek felett álltak.

Azt mondta, hogy a mese maga az ember. Ez a valóság? Nem mese?

A mesében sok lehetőség rejlik. A mesemondó küldetése az, hogy jó estét, örömet és vidámságot szerezzen. A visszajelzések szerint Nyíregy­házán is sikerült mosolyra fakasztanom a hálás közönséget.

LTL