Mesteri vacsora volt Napkoron!

Napkor - A Czifray-féle levest kóstolva József nádor mind a tíz ujját megnyalta volna.

József nádort a magyarok iránti szeretete és a reformkori Magyarország fejlesztése érdekében tett erőfeszítései miatt „a legmagyarabb Habsburg” néven emlegették és nem véletlenül. Kiemelkedő szerepe volt Pest kulturális és gazdasági központtá fejlesztésében, nevéhez fűződik a Gellért-hegyi csillagvizsgáló, a Ludovika Akadémia építése, a Városliget rendezése, adományokkal támogatta többek között a Nemzeti Múzeumot, a Széchényi Könyvtárat és a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. Szombat este azonban nem ezek miatt emlegette a nevét a Kerekerdő Turisztikai Központ kétszáz vendége, hanem udvari szakácsa, Czifray István révén, akinek 1816-os szakácskönyvét is alapul vették a IX. Mestervacsora szervezői. És milyen jól tették!

Páratlan párosítások

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és Környéke Régiója ezúttal a napkori Kerekerdő Turisztikai Központba várta az ízek szerelmeseit, a mestervacsora fogásai pedig elkápráztatták a vendégeket, akiket egy koktélos belépő után vezettek az asztalukhoz a felszolgálók. Elfogytak a pogácsák és a sonka consomme is a tökkel, mire megérkezett a hideg előétel, a fogas, a marinált kecsege, egy vékony körteszelet és a zöld teás fagyi. Meghozta a kedvünket a Czifray-féle leveshez, amire nehéz szavakat találni. Kanalazgatva értelmet nyert a telt kifejezés, majd az ételt bemutató mesterszakácstól megtudtuk: négyféle húsból – szarvas, bivaly, marha, sertés – készült, de nem ám egyszerűen! A húsokat faszénen megpirították és csak utána tették oda főni, de került husi a levesbetétbe is: tésztába csomagolva várta a sorsát, ahogy a csokis hagymás vér is – aki azt gondolná, hogy nem férnek meg együtt, kóstolja meg valahol: különleges volt, és nagyon finom. Ahogy a meleg előétel, a spárgafőzelék is, amit whiskey-s pohárban szolgáltak fel, pikáns csirkefasírtokkal. A kovászos uborka sorbet után a Móric Zsigmond Színház művészházaspárja, Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő a Chicagóból és a Csárdáskirálynőből énekeltek, hagyva egy kis időt az addigi fogások emésztgetésére, és arra, hogy felkészüljünk a főételre. Volt mire: a borjúból készült bélszín és a vadas bivalyragu burgonyákkal, gombákkal, áfonyával, és olyan isteni szafttal érkezett, hogy ha nem mestervacsorán vagyunk, kenyérhéjjal tisztára töröltem volna a tányért – sajnos az illem nem engedte.

Kövek és szivacsok

A desszert is tele volt rejtett csodákkal: a tányérokra összekomponált kő, kavics, homok és szivacs látványától és harmonikus ízvilágától a boldogsághormonok szabadon száguldoztak. Fenségesek voltak az ételekhez kínált borok is, így bár nem túl eredeti a megfogalmazás, de tény, mesteri volt a vacsora – köszönhetően az est megálmodóinak: Tóthné Medved Zsuzsannának, Görömbei Sándornénak, Strankula Katalinnak, Szoboszlai Gyulának, Szabó Sándornak, Szakács Pálnak, Konyári Sándornak és Huszár Tibornak. Egy biztos: ha itt lett volna, József nádor is megnyalta volna mind a tíz ujját!

SZA