Szenvedélyek és szabadságvágy Nyíregyházán

Nyíregyháza - A Carmen megrendezésével Sediánszky Nóra régi álma vált valóra.

– A név: Carmen nyitotta az évadot a kamaradarabok között, és az azt követő mezőny a későbbiekben igen erősnek bizonyult, hiszen a Leenane szépe és az Asszony asszonynak farkasa is kiváló produkciók (Göttinger Pál, illetve Koltai M. Gábor rendezése), a Carmennek köztük is meg kellett/meg kell állnia a helyét. A színházi alkotóknak mindig a nézők visszajelzése a legfontosabb, hiszen az előadásokat elsősorban mindig nekik készítjük, és csak másodsorban a szakmának, de természetesen az ilyen jellegű visszaigazolások is sokat számítanak, nagyon jól esnek. Ez a siker számomra a színészek miatt is értékes: nagyon sokat, nagyon áldozatosan és jól dolgoztak, megérdemlik, hogy máshol is megmutathatják magukat. – Arra a kérdésre, hogy miért a Carment választotta az első nyíregyházi rendezése alapjául, Sediánszky Nóra azt mondja, a mű az egyik nagy szerelme.

Ez a siker számomra a színészek miatt is értékes; megérdemlik, hogy máshol is megmutathatják magukat." Sediánszky Nóra

Függetlenség iránti vágy

– Édesanyám a Magyar Rádió zenei osztályán dolgozott, korán „megfertőződtem” a komolyzenével, a Carment az Operaházban is láttam, de több filmfeldolgozás is nagy hatással volt rám. Sokáig nem szerettem a címszereplőt – nem tudtam „menni vele”, kemény, szeszélyes, valódi szeretetre képtelen figurának láttam; talán azért is taszított a kétségtelen vonzás mellett, mert – sajnos, vagy nem – soha nem voltam egy végzet asszonya típus. Gátlásosabb, visszahúzódóbb vagyok, de egyetemistaként elkezdtem jobban megérteni Carment, akiben engem nem csak a szenvedélyessége, de a függetlenség és szabadság iránti vágya is megfogott. Hálás vagyok a színház ügyvezető igazgatójának, Kirják Róbertnek, hogy lehetővé tette ezt a rendezést, egy régi álom megvalósulását, hiszen mégiscsak egy számára ismeretlen rendező bemutatkozását vállalta föl, és az mindig sok kockázatot rejt magában. Akár bukhattam is volna vele – a próbafolyamat bizonyos szakaszaiban féltem is ettől. De az alkotófolyamat mindig ilyen: sok küzdelemmel, harccal, vívódással jár.

Női sorsok

– Az előadással nem a sztereotípiákra akartam fókuszálni: a férfi-nő viszony érdekelt, ami szerintem ma még nehezebb és bonyolultabb, mint Carmen korában volt. Egyre több az értelmiségi, független, önmagát eltartó nő, a vezető pozíciókban is egyre több nő jelenik meg, sokszor többet is keresnek, mint a férjük, és ezzel megdőlt az az évszázadokon át tartó felfogás, ami szerint a férfinak kell eltartani a családot, és irányítani a nőt. Azt tapasztalom, hogy a férfiak nagy része nehezen viseli ezt, és ez a párkapcsolatokra is kihat. Carmen persze nem egy értelmiségi nőtípus, keveset gondolkodik önmagán, inkább csak a végén: él és cselekszik, mert túl kell élnie – viszont abszolút független, ha nem egyenesen autoriter személyiség. Carmen és José története két össze nem illő ember kapcsolata: amikor a nő ezt belátja, elengedné Josét, sőt, inkább mondjuk így: szívesen továbblépne, a férfi viszont képtelen szabadulni tőle: a szenvedélye foglya – mesélte a rendező, aki szerint ez egy nyilvánvalóan női látásmódot, női gondolkodást tükröző Carmen-felfogás, ahol fontos, hogy ő mit gondol a férfi-nő kapcsolatról, mit élt meg az elmúlt húsz-huszonöt évben, de az is hatással volt rá, hogy dramaturgként, rendezőként, fordítóként vagy szövegkönyvíróként sok női sorssal foglalkozott már.

Egyértelmű visszaigazolás

– Érdekelnek az alkotó nők, azok, akik képesek voltak szembemenni a saját koruk elvárásaival, és végigjárni a saját útjukat: ilyen volt Jászai Mari, Madame Curie, Frida Kahlo vagy Marina Vlady, akiktől munka közben én magam is sokat tanulhatok. Női rendező kevés van általában, így Magyarországon is; a rendezőnek keménynek kell lennie, kiállnia az igazáért, és ez olyan tulajdonságokat követel meg, amelyek rám például kevésbé jellemzőek. Mert miközben én is sokszor vívódom, és felteszem magamnak a kérdést, hogy jó vagyok-e abban, amit éppen csinálok, jó úton járok-e, a színészek felé végig azt kell sugároznom: tudom, mit szeretnék, megbízhatnak bennem, még akkor is, ha olykor ádáz, vérre menő csatákat vívunk (ez hozzátartozik) – és ez nem mindig könnyű. Ezért is esik jól egy ilyen nagyságrendű szakmai siker, mint ez a fesztiválmeghívás, ami egyértelmű visszaigazolás, hogy olyan nagyot azért nem tévedhettem.

SZA