Kőszív kőlélekkel

…s akkor kardot rántottak a hobbitok, ám ezúttal az ősi ellenség, az orkok oldalán, mert egyedül kevésnek érezték magukat a magyar ­huszárokkal szemben. Nyomban kanyaríthatnánk is egy újabb fantasztikus történetet, ezzel szállva harcba az ifjúság figyelméért – persze csak akkor, ha elfogadjuk, hogy a magyar diákságot napjainkban már nem illik terhelni holmi Jókai, Mikszáth-regényekkel, Móricz- és Krúdy-novellákkal. Nyéki Zsolt jegyzete.

Újra vita tárgyát képezi a kötelező olvasmányok mennyisége és összetétele, ami komoly szakmai kérdés. A magyar irodalmat, kultúrát, nyelvet szerető egyszerű laikus azonban már akkor meghökkent (2008-ban), amikor bejelentették: érettségi tétel lehet Harry Potter. Nem vonva kétségbe J. K. Rowling írónő kvalitásait, és elfogadva a tényt, hogy műve szerte a világon, így hazánkban is népes olvasótábort szerzett magának, alapműveltségi kérdést fabrikálni belőle kissé túlzásnak tűnik. Itt jön Potter-pártiak nem is alaptalan érvelése: az olvasás népszerűsítésében, megszerettetésében tehetnek szolgálatot korunk fantazmagórikus ponyvái. Ám ez kicsit olyan, mintha az egészséges táplálkozás népszerűsítését az agyoncukrozott ételek és italok terjesztésével kezdenénk. Ha már azt szereti a gyerek… Aztán majd kitalálunk valamit, hogy ne legyen annyi túlsúlyos nebuló Magyarországon, és végre ne mi legyünk Európa legelhízottabb nemzete… Vagy jól van az úgy is…?

Szellemi táplálékról beszélünk, amikor a kötelező olvasmányok listáját böngésszük. Ki garantálja, hogy ha a gyerek elolvassa a ­Harry Pottert, akkor utána kézbe veszi Jókait, Mikszáthot? Hogy a lelkében, értékrendjében az orkokat, hobbitokat legyőzhetik a kőszívű ember fiai, a Baradlay fivérek? Hogy Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolája lesz olyan izgalmas, mint a magyar szabadságért küzdő huszárok tábora?

Tény: korunk infokommunikációs technikája a mai gyereket ezer módon és helyre csábítja. Na de csáberő régen is volt, például a foci és a kerékpár, rúgtuk a labdát sötétedésig, tekertünk fél napot egy félórás horgászatért. Sokkal élvezetesebb volt, mint könyvek fölött görnyedni, de mint annyi kötelező dolog, itt is utólag érdemli ki a hálát a szigor. Melyik gyerek az, aki hétévesen reggel hatkor már úszóedzésre megy suli előtt? Melyik gyerek vesz nehéz zongoraleckéket, mintsem játszana a többiekkel? Ki bifláz matematikát, biológiát bulizás helyett? De ha erről lemondunk, akkor lemondunk a jövő olimpikonjairól, művészeiről, tudósairól is.

A kötelező olvasmányok reformja más ügy, a „mit, s mikor” kérdése megér egy pedagógusi és gyermekpszichológusi értekezést. A válasz valószínűleg nem a „vagy”, hanem az „és”: egy kortárs ifjúsági regény valóban alkalmas lehet az okostelefonok bűvöletéből kiragadni egy fiatalt. Csak közben ne hagyjuk el azt, ami mi vagyunk, amiből nemzedékek merítettek hitet s erőt.

- Nyéki Zsolt -