Meg nem értés helyett elfogadás és odafigyelés

Nyíregyháza - Közel száznegyvenen gyalogolták végig az emléktúra távját.

A szovjet hadsereg az átállt román haderővel 1944 őszén két helyen is átlépte a magyar határt. A 2. hadsereg vereséget szenvedett, a 32. hegyi határvadász zászlóaljhoz tartozó csoport azonban a Gyimesi-szorosban és környékén még tartotta magát. A harcok három hétig tartottak, a kitörés után pedig Sebő Ödön főhadnagy (Sebő Ferenc zenész, népzenekutató édesapja, a szerk.) a rábízott katonákat átvezette Székelyföldön – ez előtt tiszteleg a 32-es határvadász emléktúra, aminek az ötlete nyolc évvel ezelőtt született meg. A kelet-magyarországi és a csíkszeredai speciális mentők gyakorta találkoznak a csíksomlyói búcsúban, a túra terve is ott merült fel.

Az ellentétek szítása helyett megbékélésre van szükség." Pregitzer Fruzsina

Azóta minden nyáron megszervezik, az évek alatt pedig nem csak az emlékezők száma nőtt folyamatosan, de az útvonal is bővült: az idén már közel hetven kilométert tettek meg a résztvevők, más emlékhelyeket is felkeresve. Érkeztek a túrára a Felvidékről, több erdélyi és sok magyarországi településről is – a közel száznegyven gyalogló között volt Bata Hajnalka népdalénekes és Pregitzer Fruzsina, a Móricz Zsigmond Színház művésze is.

Átadni az érzéseket

– Többször részt vettem már a túrán, de most dr. Papp István – a kelet-magyarországi speciális mentők vezetője, a szerk. – arra kért, hogy az egyes megállóhelyeken mondjak el egy-egy odaillő verset vagy olvassak fel novellarészleteket, Hajnalka pedig énekeljen, így belevetettem magam Erdély kultúrájába – mesélte lapunknak Fruzsina. – Számomra Erdély örök szerelem és szenvedély, így ujjongva vállaltam el a felkérést, de volt még egy nagyon lényeges célom: jött velem a fiam is, és szerettem volna, ha átérzi, miért is fontos számomra ez a vidék – ha hagyja, hogy beleivódjanak a hangok, az illatok, az élmények. Így szerettem volna átadni az általam nevelt jövőnek azokat az érzéseket, amelyeket szavakba önteni nagyon nehéz. Szerencsére ehhez minden adott volt: a jó idő, a remek útitársak és egy kiváló túraszervező, Kohl András. Nem voltak viták és meg nem értés, volt viszont elfogadás, türelem, odafigyelés és jóízű beszélgetések. Emléktúrának indult, ám tartalmas kaland lett belőle, ami számomra azért is meghatározó, mert az erdélyi kultúra olyan kiemelkedő alakjairól mesélhettem a hallgatóságnak, akiket a magyar közoktatás méltatlanul mellőz.

Felelősségteljes fiatalok

– Marosvécsen a Kemény-kastélyban álltunk meg, ami báró Kemény János jóvoltából 1926 és 1944 között az erdélyi irodalmi élet központja volt. Ott alakították meg az Erdélyi Helikon társaságot, amely a kisebbségi létbe szorult magyar nyelvű irodalom ápolásában töltött be meghatározó szerepet – mások mellett Bánffy Miklósnak is köszönhetően. Vécsen határozták el az Erdélyi Helikon című folyóirat elindítását és az Erdélyi Szépműves Céh megalapítását is, az egyik fő szervező egyéniség pedig az a Kós Károly volt, aki a Kiáltó szóban megírta a hazáját vesztett erdélyi magyarság kiáltványát.

– A Magyar Művészeti Akadémia tagjaként kötelességemnek érzem, hogy beszéljek ezekről az eseményekről, személyiségekről, mindez pedig nagy fogadtatásra talált.

– Annak is örültem, hogy felelősségteljes fiatalokkal találkoztam, akik lendületesek, dinamikusak és akik velem együtt azt vallják: a besült tendenciákat el kell felejteni. Azt gondolom, a Trianon miatti búsongásnak ma már nincs értelme. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy úgy kell tenni, mintha meg sem történt volna, sőt emlékezni és emlékeztetni kell rá, de az ellentétek szítása helyett megbékélésre van szükség – mondta Pregitzer Fruzsina, aki új impulzusokkal telve kezdheti el az új évadot. – Reggelente ültem a szállásunk előtt, és figyeltem a hangokat: a tehéncsorda kolompját, a madarak csicsergését és örültem, hogy egyetlen, ember által keltett zaj sem zavarta meg az erdélyi hegyek ölelésének semmi máshoz nem hasonlítható nyugalmát.

- KM-SZA -