Vivát huszár!

Örömmel olvastuk az elmúlt napok híradásaiban, hogy a magyar tanya, az erdélyi Torockó mellett a magyar huszár is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe. A Hungarikum Bizottság 2017. június 20-i döntése utáni sajtótájékoztatón Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt mondta: „a magyar huszár a világon mindenhol ismert, egyedülálló fegyvernem, amely a hagyományőrzés, a nemzeti büszkeség és a magyar életérzés elválaszthatatlan részét képezi.” Dr. Bene János írása.

Nekünk, Szabolcs-Szatmár-Beregben élőknek ez külön öröm is, hiszen a régi vármegyék a magyar huszár 500 éves történelme során fölös számban adták fiaikat huszárnak a végvárakhoz, Rákóczi hadseregébe, szolgáltak megyebeliek a Habsburg állandó hadsereg magyar huszárezredeiben, de idegen hadakban is. 1848-ban a haza hívó szavára éppen a Tiszántúlról sorozott Württemberg-huszárezred egyik százada szökött haza elsőként Lenkey János kapitány parancsnoksága alatt.

A hosszú XIX. század második felében az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének 16 huszárezrede mellett a kiegyezési törvényben foglaltaknak megfelelően 10 honvédhuszár ezred is alakult és harcolt a közösök mellett az I. világháború különböző frontjain, a háború vége felé lovaitól megfosztva, már csak a nevében élő huszárként gyalogosan, lövészárkokba kényszerítve. Különösen büszkék lehetünk közülük a császári és királyi 14. huszárezredre, mely 1891-től a monarchia összeomlásáig Nyíregyházán, a vasútállomás mögötti híres nagylaktanyában állomásozott, és a magyar királyi kassai 5. honvédhuszár ezred II. osztályára, akiknek szintén Nyíregyháza adott otthont a ma már nem létező Honvéd utcai kaszárnyában 1869-től a háború végéig. Sok száz szabolcsi ifjú töltötte e városban hároméves huszárszolgálatát.

A két világháború között sem maradt huszárok nélkül a megye, hiszen a régi nagylaktanyába a magyar királyi Hadik András 4. honvéd huszárezred költözött, s 1944. október végéig „lakta” az épületeket, istállókat.

Több mint 500 éves fennállása után azután a II. világháborúban a magyar huszár letette a fegyvert. Letette, de nem ellenségei, hanem a technika előtt. Nincsen Európában olyan hadszíntér, ahol történelme során ne harcolt volna, ahol ne ontotta volna vérét. Megállta a helyét a fölényes fegyverzetű ellenséggel szemben is.

Valamikor a magyar huszárt tartották a világ legjobb lovas katonájának. Irigyelték, utánozták. De hiába bujtatták a külföldi uralkodók lovas katonáikat zsinóros atillába, hiába nyomtak a fejükbe forgós csákót, azokból magyar huszár nem lett. A magyar huszár huszár maradt csukaszürkében az I. világháború lövészárkaiban, a Pripjaty-mocsarak őserdeiben gyalog és szekéren, tábori barnában. Huszár maradt a háború után civil gúnyában is! Az első Nyíregyházi Huszártalálkozókon még módunkban volt megismerkedni jó néhány egykori nyíregyházi huszárral. Csodáltuk az akkor már hetven fölött járó öregek nagyszerű tartását, fegyelmét, megnyilatkozásaikat. Mintha megállt volna felettük az idő… Mert egy dologban többek voltak mindenki másnál. Bennük élt a hagyományos magyar huszárszellem.

Rájuk emlékezve idézzük fel az egykori nyíregyházi huszár, báró Splényi Géza őrnagy szavait a magyar huszárról, s azt hiszem, e gondolatok olvasása közben magunk is rájövünk arra, mitől különleges a magyar huszár, s miért lehet teljes joggal igazi magyar különlegesség, hungarikum:

„A huszárszellem alapja az elöljárókba vetett feltétlen bizalom, azoknak tisztelete és megbecsülése. Hozzájuk való ragaszkodás. Ez vonatkozik minden huszárra, úgy a tisztre, mint a legénységre. A huszártiszt sohasem volt csak parancsnok, hanem századának apja, papja, tanítója. Apja, aki minden körülmények között gondoskodik. Papja, akihez minden alárendeltje minden bajával, gondjával fordulhat. Tanítója, aki megtanította a legfontosabbra, a hagyományos huszárszellemre, bajtársiasságra, jóban-rosszban az önfeláldozásig. Ez forrasztott össze tisztet, altisztet, huszárt egy családdá, ennek folyománya az a viszony, melyet más fegyvernembeliek úgy megcsodáltak. Ebből származik a tiszteleten, megbecsülésen alapuló fegyelem, melyet nem változtat se súlyos harchelyzet, se hadifogság, se civilruha. A magyar huszár megszűnt lenni, de a huszárszellem él, és élni fog, amíg a legutolsó öreg huszárra rá nem húzzák a koporsó fedelét.”

Ezt a szellemet ápoljuk és próbáljuk meg átültetni az ifjabb generációkba a kétévente megrendezett sárvári és nyíregyházi huszártalálkozókon is.

- Dr. Bene János, a Jósa András Múzeum címzetes igazgatója -