A reformáció 500. évfordulójára

A Reformáció emlékéve 2017. A Magyar Református Egyház nem csak az emlékezést tűzte ki erre az évre, hanem azt az elköteleződést is, amely a reformáció lényege: folytonos megújulást, állandósult reformációt. Dr. Gaál Sándor írása.

Mit jelent ez? Talán azt, hogy elkezdődött valami, ami nem volt képes befejeződni? Kudarcot vallott és így lehetetlen kimondani, hogy célba ért a reformáció 16. századi egész Európát átjáró eseménye? Hiszen igaz az, hogy az 500 évvel ezelőtt elkezdődött reformáció sem a 16. században, sem a későbbi századokban, máig tartóan nem fejeződött be! Ugyanis ez a folyamatos megújulás az egyház természetéhez tartozó sajátosság. Ez jelent meg koncentráltan a történelem színpadán 1517-tel kezdődően.

Hinni azt jelenti, hogy tudom miről van szó, vagyis ismerem Isten szavát...

A keresztyén egyház, mint Isten kiválasztott, egybehívott és egybegyűjtött népe állandó megújulásra kötelezett. De miben? A kor kívánalmai szerinti formák tekintetében vagy az egyházi szervezet struktúrájában? Alapvetően nem ez a folyamatos reformáció mozgatórugója, hanem az a tény, hogy az egyház, mint emberek alkotta közösség folyamatos működésében, kialakított rendjében megújulásra szorul. Visszaformálásra, az eredetihez való visszamenetelhez. Erre jöttek rá a 16. század reformátorai, de az azt megelőző nemzedékben már az előreformátoroknak nevezett keresztyének is. Vissza az eredetihez, mert a körülmények, a korszakok lenyomata beszüremlik az emberek alkotta egyházba. Ezt nem szégyen kimondani. Az egyház tökéletes volta abban és annyiban van, amennyire Istenhez mérten gondolkodik és jelenik meg ebben a világban. Küldetése szolgálni és nem kiszolgálni emberi elvárásokat, igényeket. Az egyház küldetése nem a kedvesség elnyerése az adott kor társadalmában, hanem az, hogy a világ Urától ráruházott megbízatást teljesíti. Ez nem más, mint, hogy a Teremtőjétől, Megváltójától elsodródott embereket visszasegítse oda, ahol biztonságos helyen vannak, hiszen a teremtmény léte nem értelmezhető a Teremtő léte nélkül, s a megváltott ember sem értelmezhető a Megváltótól függetlenül. A megújulás visszafordulás az eredetihez. Annyiban van létjogosultsága amennyire nyilvánvaló az eredetitől való elhajlása. Ezzel magyarázható az a meghatározó öt alapelv, amely a protestáns egyházak máig érvényes és szem előtt tartott tanítása.

Egyedül a Szentírás – Sola Scriptura. A Biblia az a kizárólagos dokumentum, amelyben Isten kijelentette szándékát az embervilággal kapcsolatban. Tartalma nem ellentétes a tudománnyal, mert a tudomány az emberi értelem és az ember felfedezéseinek, megállapításainak rendszere. A Szentírás Isten kijelentése. Vissza a Bibliához! Nem elavult és megrekedt rendszerbe visszafordulást jelent, hanem a hiteles, eredeti újra megtalálását. Ma sem lehetséges Isten és az emberlét titkát megtalálni, csakis Isten kinyilatkoztatása által. Egyedül a hit által, hangzik a második alapelv, amely kapcsolódik az előzőhöz, hiszen a kijelentéshez közelíteni hit révén lehetséges. Mindaz, amit Isten önmagáról, ránk vonatkozó tervéről kijelentett az a hit által érhető fel! A hit nem mellőzi az értelmet, de az emberi ész kizárólagosságával nem azonos. Hinni azt jelenti, hogy tudom miről van szó, ismerem Isten szavát, s nemcsak feltételezésekre alapozott sejtésem van róla. Emellett a hit feltétlen bizalmat is jelent, nem vonom kérdőre sem Isten igaz és valóságos létét, sem a rólam alkotott véleményét. Tudásom van róla, és bizalmam van iránta. Egyedül Jézus Krisztus. A harmadik alapelv azzal a kizárólagossággal lép fel, hogy Isten megismerése az ember számára lehetetlen, maga Isten tette megismerhetővé magát elviselhető és elfogadható módon azzal, hogy emberként jött közel hozzánk. Krisztus maga tett nyilatkozatot arról, hogy Ő az út az Atyához. Vagyis minden emberi igyekezet kevés az Istenhez visszataláláshoz. A negyedik alapelv – Egyedül kegyelemből. Luther Márton istenkeresésében így fogalmazott: Hogyan találok egy kegyelmes Istent? Az ember földi létében korlátok között él testi erejét, lelkesültségét, idejét tekintve, ezért vágyik vissza az istenközelségbe, mert ott van az eredeti tökéletesség. Ehhez viszont teljesítményei elégtelennek mutatkoznak. A teljesítményt a visszaváró és visszafogadó Úr adja az embernek, amelyhez elfogadni tudás kell, hiszen Isten visszafogadó ajándéka ingyen jut hozzánk, a mi részünkről egy feltétel kell, hogy teljesüljön: az elfogadás.

Az utolsó reformátori alapelv: Egyedül Istené a dicsőség! Ez nem a diadalt elnyerő állapot, hanem az az alaphelyzet, melyben az ember a helyére kerül. Az eredeti teremtési rend szerinti állapot áll be, ez pedig Isten felülmúlhatatlan dicsősége. Az a rend, melyben a teremtő és teremtmény viszony helyreáll, melyben a mi fogalmaink szerint az ember jól érzi és biztonságban tudja önmagát. A reformáció ezért folyamatos, s az egyház életműködéséhez tartozó életfolyamat. Nem az újat, a mást keresi, hanem az eredetit. Felfokozottsága az eredetitől eltérés, elsodródás mértékétől függ. Ezért jelennek meg a református templomokon azok a feliratok, amelyek azt hirdetik majd: 500 éve reformáció! Mert a reformáció folyamat, az egyház földi természete szerinti életfolyamatának elválaszthatatlan része.

Szerzőnk református esperes –lelkipásztor.

- Dr. Gaál Sándor -