Szerényen, mégis boldogan ünnepeltünk

Nyíregyháza - A mai karácsony nem nyújt ugyanolyan örömöt, pedig díszesebb a fa, drágább az ajándék. Mert nem ez számít.

„Boldog karácsonyt mindenkinek!” – kiáltanám világgá, ha tehetném, de mit érne? Tették ezt már előttem sokan, mégsem jött el a „Kánaán” („tisztelet” a kivételnek). Én hiszek a karácsonyvárás örömében, de valljuk be, a karácsony nem mindenkinek ünnep, sokak számára csak fizetett munkaszüneti nap. A keresztény embernek elsősorban ünnepet, annak a kisgyermeknek a születésnapját jelenti, aki megváltani jött az emberiséget, magára vállalva a bűneiket. Ennek misztériumát megélni magasztos érzés a hívőknek.

A Jézuska nem volt más, mint Böske néni a rokonságból.

Dombóvári István

Az ünnephez tartozó hagyományok kétezer év alatt sokat változtak, de az ilyenkor szokásos ajándékozás öröm mindkét félnek. Adni és kapni egyaránt magasztos érzés, ezt 80 megélt karácsonnyal tanúsíthatom!

Kántálni mentünk

A mi falunk szép népi szokásairól 4 éves koromtól vannak emlékeim. Eszembe is jutott néhány. Például a komaszilkébe rakott, gabonába állított karácsonyfám története. Nagyanyám nevelt fel, szerényen éltünk. Sokáig hittem abban, hogy a karácsonyfát tényleg a Jézuska hozza. Esetünkben fenyőágakat gyűjtöttünk csokorba, amelyekre ráakasztottuk – minden évben ugyanazokat – a díszeket. Ajándék is volt alatta, mindig olyasmi, amire éppen szükségem volt, elfogyott, elkopott. A Jézuska, aki hozta, nem volt más, mint Böske néni a rokonságból, de erre én csak 8 éves koromban jöttem rá.

Boldog voltam minden szentestén, mert nagyanyámmal a dédszüleimhez mentünk, s az ablak alatt karácsonyi éneket énekeltünk. Ott vacsoráztunk böjti ennivalókat. A bobajka nem kifliből készült, hanem lisztből és sóból, vízzel gyúrva, rudakká formázva. Nem forralt tejjel, csak forró vízzel volt leöntve, mák került rá, amit délután én püföltem a törőben puhára. Másnap már húsos ételeket ettünk.

Pár éven át karácsony mindkét napján kántálni mentem egy–két társammal. Jól jött az így kapott pénz, amit hazaadtam. Az 1944-es karácsonynak kifejezetten örültünk, mert az oroszok elmentek, így a két barátommal mehettünk a magunk készített „csillaggal” kántálni. Ez a betlehemezés kisebb változata volt, forgott a gyertyával kivilágított csillag. Nagyanyám ideadta a fehér alsószoknyáját, fehér ing és színes szalagokkal díszített csákó is volt rajtam, kezemben csörgős bot. Így mentem a társaimmal házról házra, énekelve, kaptunk érte kalácsot, itókát és pénzt is. Gyakran gondolok vissza a gyermekkori karácsonyokra. A mostani már nem nyújtja ugyanazt az örömöt, akkor sem, ha nagyobb, díszesebb a karácsonyfa, s drágább az ajándék, mert nem ez számít.

Sok minden változott, elmaradt. Az ünnepeink szerénysége akkoriban nekem nem tűnt fel, mert mások is szegények voltak. Bár már jó ideje Nyíregyházán élek, a régi, falusi szokásokat nem felejtettem el, az unokáim mindig szívesen hallgatják a múltidézéseimet.

Dombóvári István,

Nyíregyháza