„Nagy szabadság, hogy bárki lehetek a színpadon”

Nyíregyháza - Széles Zita azt mondja, időnként szükség van a szakmai elismerésekre.

– Nem számítottam a díjra, nagyon meg is lepett, de ez nem jelenti azt, hogy ne örülnék neki, sőt! – mondta lapunknak Széles Zita.

– Időnként szükség van az ehhez hasonló elismerésekre, hiszen enélkül nehéz nap mint nap önbizalommal telve színpadra lépni. Sok idő telt el azóta, hogy legutóbb díjazták a munkámat, és bár a nézők visszajelzései is nagyon fontosak, jólesik, ha a szakma is megmutatja: attól, hogy vidéken dolgozol, nem felejtünk el, nem tértél le arról az útról, amin elindultál.

Arra a kérdésre, hogy nem kell-e ezután nagyobb elvárásoknak megfelelnie, Zita azt mondja, ezen már túl van. – Amikor 2003-ban megkaptam a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó Súgó-díjat, megrémültem. Görcsössé tett a tudat, hogy ezentúl minden este a legjobbnak kell lennem, az az elismerés egy ideig súlyos teherként nehezedett rám. Azóta sok idő telt el, megtanultam a helyén kezelni ezt a helyzetet, és mivel minden előadáson teljes erőbedobással végzem a munkám, a Domján Edit-díj színtiszta öröm, ami jól esik a lelkemnek.

Kihívás a tragikomédia

Zita azt mondja, mindig a szerep szélsőségeit keresi, és ha mind a két oldalon eljutott a végsőkig, megkeresi az arany középutat – ő így készül egy-egy karakter megformálására. És hogy a szerepek formálják a színészt vagy fordítva?

– Nehéz kérdés. Én megpróbálom különválasztani a színházi és az azon kívüli énemet, mert a szerep nem én vagyok. Előfordult már, hogy éppen azt játszottam el a színpadon, ami a magánéletben is történt velem, hogy a szerep nagyon beletalált az életembe, de ez nem egyértelműen jó vagy rossz: a személyes problémák nem oldják meg a szerepet, és ennek a fordítottja is igaz.

– A pályám kezdetén sok drámában játszottam, de ami számomra az igazi kihívást jelenti, az a tragikomédia. Amikor úgy nevettetjük meg a nézőket, hogy közben el is gondolkodtatjuk őket, amikor örömükben sírnak vagy bánatukban nevetnek. Sok mindenkinek a bőrébe belebújhattam már, és nagy szabadság, ha bárki lehetsz a színpadon. Egyetértek azzal a mondással, ami szerint kis szerep nincs, csak szerep van – előfordul, hogy statisztaként nagyobbat lehet alakítani, mint a főszerepben. Szeretem, ha változatos a repertoár, és egyszer szívesen játszanék Csehovot, de számomra az a fontos, ha jó közegben, jó rendezőkkel dolgozhatom.

– Színészként az a legtöbb, amit elérhetek, ha a néző megérti, amit a darab mondani szeretne, ha élvezi, amit lát, és ha én is boldog vagyok a színpadon. Ez így kerek.

KM-SZA