Országszerte tanodák kerültek esélytelenségbe

Az oktatási rendszer, úgy tűnik, egyre kevésbé képes betölteni esélykiegyenlítő funkcióját. Nehéz ma már antiszegregációról vagy deszegregációról beszélni a közoktatásban, a szegregáció, úgy tűnik, megállíthatatlanul tör előre. Ahol legalább két iskola van, ott szinte mindenhol érzékelhető az elkülönülés a halmozottan hátrányos helyzetű, roma gyerekektől. Sajnálatos jelenség lett az is, hogy a szegregá­lóhatás leginkább az egyházi iskolákhoz kötődik, ott a legtöbb helyen nagyságrendileg kevesebb a halmozottan hátrányos helyzetű, roma gyerek. L. Ritók Nóra írása.

A folyamat persze nem most kezdődött, de az utóbbi években vitathatatlanul felerősödött. Ezért is indult nemrég kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen.

A probléma orvoslására épült ki a tanodarendszer, ami az iskolarendszer mellett többnyire civilek által működtetett délutáni fejlesztési formája lett a lemorzsolódásnak leginkább kitetteknek. Persze, jobb lenne az oktatási rendszert esélykiegyenlítővé tenni, ám ez, ha nem is logikusabb, de kényelmesebb megoldásnak tűnik. A forrását uniós támogatások adják, tehát pályázati rendszerben működik, ennek összes negatív hozadékával.

Az egyik a szakaszosság, a pályázatok közti szünet évekig is eltart, ott, ahol a folyamatosság a siker egyik feltétele lenne. A másik az elbírálások furcsasága, ami itt is, mint lassan mindenhol érzékelhetően átpolitizálódik, felbukkan benne a korrupció is, és ez, mivel a célcsoportot a szegénységben élő gyerekek jelentik, csak fokozza az egésznek az abszurditását.

Alig néhány hete rázta meg az esélyegyenlőség civil rendszerét a tanodapályázatok eredményhirdetése. Sok, évek óta működő tanoda kapott elutasítást, olyan indoklásokkal, amelyeknek szakmaisága erősen megkérdőjelezhető.

Támogatás nélkül maradtak a települések életébe beépült, sikeres módszertannal, bizonyítható eredményekkel rendelkező szervezetek. Az elutasított tanodák névsora is sokkoló volt, de a nyerteseké nem kevésbé. Mi, akik az esélyteremtés terén dolgozunk, hálózatoknak vagyunk tagjai, szakmai fórumokon vagyunk jelen, publikálunk, tapasztalatot cserélünk, rálátásunk van az egész ország területén az esélyegyenlőségre, érthetetlenül néztük az ismeretlen nyerteseket, némelyik tíznél több nyertes tanodapályázattal.

Néztük a neveket, és nem értettük. De nem volt érthető az eredmény településenként sem. Mert olyan pályázók is nyertek, akik eddig nem a szegény gyerekek felé forduló oktatásuk miatt, hanem épp a szegregáló hatásukkal tűntek fel. Így volt ez például az egyik hajdú-bihari település esetében, ahol a református egyház által fenntartott iskolában nagyságrendileg kevesebb halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma gyermek tanul, mint ugyanitt az államiban, ahol ez az arány sokkolóan magas. Épp az egyházi iskola és a szabad iskolaválasztás eredményezte a településen az állami intézmény szegregálódását. Az Igazgyöngy pályázatát az állami iskolába járó toldi gyerekek tanodájával elutasították, míg az egyház pályázata nyertes lett. Ők nyertek, akiknek eddig nem is volt tanodája, minek is lett volna, mikor a célcsoport a másik iskolában van? Ráadásul az EMMI közleményben tájékoztatott: csak a legjobb tanodák nyerhettek. De mitől jobb az, aki eddig nem is működött, mint az, akinek szakmaisága már bizonyított?

Mindenféle hír kering most: listákról, akiknek nyernie kellett, és olyanokról, akiket el kellett utasítani. A szakmai értékelés hiányáról, kézi vezérlésű rendszerekről. Cégekről, akik megírták a pályázatot, tuti nyeréssel, hogy aztán mindenféle torz programmal szippantsák vissza a nekik járó pénzeket, például 100 ezer forintos tornaórával vagy milliós minőségbiztosítási tanulmányokkal.

Hogy mi ezekben az igazság és mi a csúsztatás, ki tudja? Egy biztos: a vesztesei ennek az egésznek újra azok, akiknek a legnagyobb segítségre lenne szüksége. Az esélytelenségben élő gyerekek.

- L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője -