Amerika döntött az új elnökéről

Amerika (pontosabban az Egyesült Államok) állampolgárai új elnököt választottak. Meglepetés történt: szavazás előtt a közvélemény-kutatók Hillary Clintonnak, a Demokrata Párt jelöltjének, az egykori First Ladynek, majd külügyminiszternek 80 százalékos esélyt adtak, aztán szoros küzdelem után – mondhatjuk, váratlanul – Donald Trump milliárdos üzletember és médiaszemélyiség, a Republikánus Párt jelöltje aratott aránylag biztos győzelmet. Marik Sándor írása.

Sokan, sokféleképpen értékelik majd a történteket, és keresik a választ az okokra. Én egy–két évtizeddel ezelőtti élményemet felelevenítve járulnék hozzá az események árnyalásához. Az történt, hogy 1994-ben, nem sokkal a magyarországi rendszerváltás után az Egyesült Államok Külügyminisztériuma meghívására a Kelet-Magyarország munkatársaként egy négyfős magyar újságíró-küldöttséggel az amerikai választási rendszert tanulmányozhattuk, miként dolgozik az amerikai média a „forró napokban”. Július, augusztus fordulóján egy hónapig mintegy huszonöt háttérbeszélgetésen vettünk részt a fővárosban, Florida, Oregon, Wisconsin államokban, valamint Missouriban választási programokon. Közbülső választás volt akkor, tehát elnököt nem választottak, csak kormányzókat és a kongresszus tagjainak egyharmadát. A procedúra azonban helyi szinten megegyezett az elnökválasztás menetével.

Csépelték egymást a jelöltek, aztán volt, akiből később kormányzó lett, vagy éppen igazságügy-miniszter, esetleg visszatért ügyvédi, vállalkozói munkájához. Az út pikantériája volt, hogy nem egészen két hónappal korábban az itthoni választásokon az MSZP aratott nagyarányú győzelmet, és Horn Gyula alakíthatott kormányt. Így aztán szinte minden megbeszélésünkön, ahol az amerikai választási rendszerről volt szó, fordult a kocka, és mi válaszolhattunk vendéglátóink kérdéseire, mi is történik Magyarországon: a rendszerváltás után visszatért „a kommunizmus”? Ezek a beszélgetések jutottak eszembe most, majdnem negyed századdal később, amikor sokan kérdezték azt szerdán: mi történik az Egyesült Államokban, ahol egy nemzetközi tapasztalat nélküli üzletembert választottak a legerősebb világhatalom első emberének. Erről Ronald Reagan képe derengett fel, aki korábban színész volt, s mégis sikeres elnök lett.

Csakhogy ő elnökké választása előtt két ciklusban Kalifornia kormányzója is volt, ahol sikerült a költségvetést kiegyensúlyoznia, az államot pedig fejlődési pályára állítania. Kalifornia pedig az USA legnépesebb állama közel negyvenmilliós népességével, több mint négyszázezer négyzetkilométerével. Tehát nem ugyanaz az indulás. Elgondolkodhatott viszont a (nagyon különböző napi tapasztalatokkal rendelkező) amerikai szavazópolgár, hogy kit válasszon a két jelölt közül.

Hillary Clintont, aki kétszer volt First Lady (Arkansas államban és a szövetségi Washingtonban), volt New York állam szenátora, Obama külügyminisztere, tehát nemzetközileg ismert profi jogász-politikus, hosszú évek óta az államgépezet fontos személyisége. Vagy Donald Trumpot, aki ugyan már tizenöt éve kacérkodik a politikával (előbb demokrata, majd republikánus színekben), de nem erről ismert, hanem arról, hogy sok más mellett New Yorkban övé a Trump Tower, az Empire State Building, s összerakott 3,5 milliárd dollár nettó vagyont. Továbbá nem részese mindannak, amit az állam az utóbbi évtizedekben produkált otthon és külföldön. Utóbbi sokak elismerését kiváltja ugyan, de nem minden szavazópolgárnak tetszik.

A választ tudjuk. Kormányváltó hangulat volt. Mi történik majd most? A helyzet egyszerűsödik, mert nemcsak az Egyesült Államok elnöke lesz a Republikánus Párt jelöltje, hanem a képviselőházban és a szenátusban is e párt szerzett többséget. Szakértők szerint 100 nagyon fontos, és 500 fontos állami poszton lesznek személycserék, sok minden változik. De – mint szokták mondani – a nagy hajó lassan fordul. Az mindenesetre sokatmondó, hogy a győzelmet bejelentő beszédben a nagyvilág előtt már egy teljesen más Donald Trump mutatkozott meg, mint a jelöltgyilkos választási kampány odamondogatója: az ország megújulását és a tehetség kibontakozását vizionálta. Tehát elhamarkodott ítélet helyett várjuk meg a produkciót. A szerző szerkesztőségünk egykori munkatársa

- Marik Sándor -