Lapátolások

Három a magyar igazság, egy pedig a ráadás: eddig négyszer volt szerencsém kajakkal, illetve kenuval vízre szállni a Tiszán. Háromszor az egyhetes, klasszikus vízitúrán vettem részt, míg legutóbb (annak is lassan már négy éve) egy napra béreltem kenut. Mindegyik másért maradt emlékezetes. Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

„Kajak-kenu szüzességemet” nyolcadikos koromban veszítettem el, mikor is az általános iskolás éveket lezárandó vitt el bennünket vízitúrázni akkori osztályfőnökünk. Tiszabecsen ismerkedés a folyóval, sátorozás, esténként beszélgetés és kártyázás a tűz körül, napsütés, a Tiszára ráboruló parti fák és a napi 15–20 folyami kilométer leevezése mind-mind meghatározó élmény maradt. Másodjára gimnazistaként kóstoltam bele a Tisza-túrák semmi máshoz nem hasonlítható miliőjébe. Sajnos szó szerint: a habokat (túl?) sebesen hasító hajónk elejét egy mederszéli, a vízből alig-alig kiemelkedő fatörzs dobta meg, mire rögvest a folyóban találtuk magunkat. A Baywatch című sorozatból megismert dús keblű hölgyek segítéségére hiába vártunk, kénytelenek voltunk hát saját magunk menteni a menthetőt. Harmadízben a főiskola (ma már egyetem) tesi tanszékének növendékei beszéltek rá arra, vegyek részt én is a kötelező nyári vízitúrájukon. Azóta már sok víz lefolyt a Tiszán, ahogy akkor esténként sok sör a torkunkon, így a legnagyobb kihívást az jelentette, sikerüljön valahogy élve megúszni az esti bulik közti „holtidőt”.

Legutóbb már óvatosabb voltam, hiszen feleségemmel és egy baráti párral ragadtam lapátot. Ha úgy vesszük, a négyfős kenuban öten utaztunk: feleségem már a szíve alatt hordta első kislányunkat. Azóta fejembe vettem, ha felcseperedik a család, „Ismerjük meg megyénk szépségeit” jeligével egy közös lapátolásra mindenképp elviszem őket.

- Tarnavölgyi Gergely -