Videó: 1970 - "Úgy nézett ki a falu, mint egy nagy temető"

Mátészalka, Budapest - Megsárgult levélpapírok őrzik az egykori katasztrófa emlékét.

A ma Szegeden élő Beslin László negyvenhat évvel ezelőtt maga is tanúja volt az 1970-es nagy árvízi tragédiának. A feleségéhez írt leveleiben örökítette meg azokat a szívszorító pillanatokat, amelyet a Rendőr-akadémia hallgatójaként maga is átélt. Az akkor írt levelei ugyan már megsárgultak, ám újra olvasva ezeket a helyszíni „tudósításokat”, sokakat emlékezésre késztetnek az egykor papírra vetett gondolatok, a sokkoló képek. A megrázó emlékeket ezúttal a Kelet-Magyarország olvasóival is szeretnénk megosztani, akik sokan voltak szenvedő alanyai a természeti katasztrófának.

Szertefoszlott álmok

– A Rendőrakadémián a vizsgák befejeződtek, a belügyminiszter azonban elrendelte az akadémia teljes személyi állományának a riadókészültségét az árvízveszély miatt – utalt először a történtekre Beslin László június 8-án, ám a következőket már hat nappal később, Mátészalkáról írta:

– Az éjjeli órákban zuhog az eső. Megint nagy probléma itt az áradás. Szóltak, hogy Romániában ismét 20 települést öntött el a víz. Azt is jelezték, hogy 4 méter magas ár indult el Magyarország felé a Szamoson. Szerencsére, másfél méteresre mérséklődött, mire ideért. Tunyogmatolcs ismét vízben áll. Három nappal ezelőtt, 11-én gépkocsival mentünk ki menteni, másnap komppal jöttünk vissza. Ezen az estén, Komlódtótfaluban voltunk. A hold szűrt fénnyel világította meg a tájat. Úgy nézett ki a falu, mint egy nagy temető. Az ég felé meredező háztetőroncsok, összeroskadt, elfekvő falak, szertefoszlott álmok, nyugtalan várakozás, vészjelző csend. Ez lenne Komlódtótfalu? Kutyaugatást, macskanyávogást, állatbőgést nem hallani...

– Amikor e levelemet írom, újra víz alatt Komlódtótfalu, Fehérgyarmat, Kisszekeres, Nagyszekeres. Csenger lakosai felváltva, menekülésre készen kémlelik éjszakánként a Szamost. Látják: a folyó óránként 20 cm-t is képes áradni…

A tehetetlenség tudata

– A helybeliek elfásult közönnyel nézik a mentést, futásra készen. Mintha elhatalmasodott volna bennük a tehetetlenség tudata… Még szép, hogy itt vannak a katonák… Persze, jó szándékú, segítőkész emberek is vannak – folytatta az együtt érző szemtanú, aki július 17-én már a helyreállítást vetítette előre.

– A töltéseket erősítjük homokzsákokkal. Ott, ahol nincs víz, bontunk. A földről. Egy házat sem kellett ledöntenünk, házfalat sem, mert fekszik minden. A civilek azt hiszik, hogy öreg zupás katonák vagyunk. Fel sem merül bennük, hogy eskütétel előtt álló rendőrtisztek készítik elő nekik az újjáépítést. Probléma számomra, hogy nem tudom, mi van otthon. Remélem, az áradás nem érintette a településünket, nem telepítettek ki benneteket…

Szállás katonai sátrakban

A fiatal Beslin László a társaival június 9-én érkezett meg az árvíz sújtotta területre. A következőket írta levelében:

„…Teljes felszereléssel indultunk Szabolcs-Szatmárba… Mátészalkán katonai sátrakban szállásoltak el bennünket az elöntött településektől körülbelül 12 kilométerre. Kérlek, csomagot ne küldj, itt kapunk elég ennivalót.”