Egy hatalmas kaukázusi kutya, Igor elképzelt naplójából

Nyíregyháza - Vajon mit mondanának nekünk a kutyák, ha beszélni tudnának?

A kutyák nem tudnak beszélni, de kommunikálni igen! Vajon ha a viselkedésük alapján szavakat adnánk a szájukba, mit hallanánk? Ha tehetnék, mit írnának nekünk a Facebookon? – játszottam el a gondolattal. Nos, Igor, a hatalmas kaukázusi kutya talán ezt.

„Igornak hívnak. Teljes nevem akár ez is lehetne: Igor, a problémás kutya. Nagy vagyok, nagyon nagy! Az emberek, amikor közel jönnek hozzám, furcsán rezegnek. Olyan ez, mint amikor még kicsi voltam, és megnéztek minket a gazdijelöltek. Nevetgélve játszottak velünk, de amikor elsétáltunk anyát megnézni a kennelben, ott már szintén furcsán rezegtek…”

Irány Németország! De mikor?

„Most a családomra várok, már ők is várnak engem Németországban. Kiválasztottak a fotóm alapján, de ameddig úgy hívnak, Igor, a problémás kutya, sajnos nem mehetek. Jó lenne más nevet kapni valakitől. Néha jönnek idegen emberek, rezegnek a kennel előtt. A múltkor jött egy fazon, baromi flegma volt. Bejött a kennelbe, nem mondogatta a nevem, csak zsebre dugott kézzel állt. Olyan ügyetlen volt, hogy leejtett egy-két darabka kaját a földre. Persze, én ezt azonnal észrevettem, és mire érte nyúlt volna, megettem.

Leguggolt. Szuper, most már nagyobb vagyok nála! Rátett a combjára néhány kajadarabkát, persze, ezt is levettem, mire ő megsimogatott. Nem mondom, simogattak már emberek, de ez más volt, szinte lelassult minden. Lassan húzta végig a kezét a hátamon. Miután felegyenesedett, ennyit mondott: Szerintem nem olyan vészes! Izgatott lettem. Talán ez lesz az új nevem, és mehetek végre a családomhoz?”

Ha biztatnak, mindent beleadok

„Eltelt egy hét, de sajnos egy méterrel sem kerültem közelebb Németországhoz. Ma újra eljött hozzám a flegma, szakállas fickó. Hozott magával pórázt is. Sarkig nyílt az ajtó. A forgatókönyv ilyenkor a következő: elindulok, a többi telepi kutya üvölt, valaki biztat, valaki szid, a mögöttem álló ember pedig folyamatosan biztat: Igor! Igor! Én igyekszem, tényleg, nagyon igyekszem! Olyan erővel húzom, ahogy csak bírom! Igor vagyok, a jó kutya, ha biztatnak, mindent beleadok!

Ahogy nekiiramodtam, a szakállas rám szólt. Pont, mint az anyukám. Más a hangja, de ugyanaz az érzés fogott el, mint amikor anya megdorgált. Kétszer is! Nem érdemeltem meg, talán csak az egyiket, amikor anya farkába haraptam, de csak azért, hogy kipróbáljam, az övé is olyan visító hangot ad-e, mint a tesóimé…

Megálltam, de Szakáll Matyi nem, csak ment határozottan, hátra se nézett. Kétszer próbáltam lefékezni a lendületét, de nem sikerült. Kiléptünk a telepről. Inkább követem, nem húzom, nem cibálom. Ő nem beszél hozzám, hanem kommunikál velem. Furcsa, hogy nem kell megmutatnom, merre vezessem, nem kell döntenem, csak követni őt. Vajon ilyen érzés, amikor gazdája van egy kutyának? Igyekszem, követem, és sietek az enyéimhez, Németországba én, Igor, a jó kutya.”

- Pintye András -

Olvasónk írja

Gyakran hiányoljuk a „hétköznapi hősöket”, azokat, akik életükkel, tetteikkel, mindennapjaikkal szebbé varázsolják mások életét. A családom és én találkoztunk egy ilyen személlyel. Az ő írását szeretném a Kelet-Magyarország olvasóinak figyelmébe ajánlani.

Több mint egy éve járok a Nyíregyházi Kutyaiskolába, amelynek vezetője Pintye András. A kutyaneveléssel kapcsolatban egy teljesen új világot mutatott meg nekünk, hiszen megpróbálja a kutya szemszögéből látni a világot (és ír is minderről). András megtanított arra, hogyan lehet a kutyákat – az ösztönzést kihasználva – oktatni. A legegyszerűbb módszerek alkalmazásával boldog, kiegyensúlyozott életet élhetünk. A nevelési módszer segítségével felismertem, hogy valójában milyen gazdi is vagyok, milyen feladatokat kell elsajátítanom ahhoz, hogy falkavezér váljon belőlem.

- Kormány Marianna, két border collie, (Emma és Indigó) boldog tulajdonosa -