Ha öregek leszünk

Mi, idősebbek még emlékszünk az Internacionálé (munkásmozgalmi dal) sokat ismételt soraira: „Ez a harc lesz a végső…” Mint kiderült, ez nem egészen jött be. Nos, én így vagyok egy kicsit a nyugdíjakkal, a nyugdíjasokkal kapcsolatban felröppenő újabb és újabb hírekkel. Hisz úgy tűnik, amíg lesz fiatal és idős, amíg nem érkezik el a Kánaán, addig mindig téma lehet a „nyögdíjasok” sorsa, s egyfajta harc is folyik ellenük. Dankó Mihály jegyzete.

Tény, úgy tűnik, a mostani aktív keresők tartják el a nagy- és dédszülőket. Pedig ez nem igaz, az ő jövedelmükből korábban befizetett (levont) összegek – egyfajta befektetésként – a jövőbeni megélhetésük miatt történt. Arról már nem ők tehetnek, hogy a mindenkori hatalom miként gazdálkodik ezzel a pénzzel: feléli, befekteti, vagy éppen minden szó nélkül elveszi (lásd: magánnyugdíjpénztárak dolga). Talán annak van némi hitele, hogy egykor ki mennyit tett le az asztalra, annyit is vegyen most le róla. Csakhogy ezt is több minden befolyásolta (munkahely, kereset, család stb.). Nem véletlen, hogy manapság rengetegen élnek minimálnyugdíjból, különösen szűkebb hazánkban, itt, Szabolcsban. Hogy takarékoskodhattak volna, miből? Már az nagy dolog, ha a temetésre félre tudnak rakni! Marad sokaknak a csirke far-hát, a fagyoskodás… Pedig mindenki megérdemelné a nyugalmat, ledolgozva az idejét pihenhetne, a családért élhetne. De nem, rendszerint jön valaki vagy valakik, akik szándékosan, esetleg politikai megfontolásból (vakságból) „feldobnak” egy ötletet. Lehet, csak azért, hogy eltereljék a nagyobb bajokról a figyelmet, de mondhatják komolyan is, nem gondolva arra: egyszer (ha szerencséjük van) ők is megöregszenek.

- Dankó Mihály -