Felnőtt rosszaságok

Télapó ugyan még nem voltam, de krampusz már sokszor. Az amúgy is hálásabb szerep, mert néhány órányi kedvességre egy évben egyszer még a legutálatosabb ember is képes: kis mosoly, buksisimogatás, jó voltál Katika, szemtelen voltál Petike, itt a csoki, vigyázz, figyellek, jöhet a következő. Csáki Alexandra jegyzete.

A krampusz viszont haver, mert bohóckodik a Mikulás háta mögött, csínyeket szövöget a huncutabb gyerekekkel, akik aztán csillogó szemmel, kuncogva lesik, hogyan cseréli ki a fehér szakállú öreg csengettyűs botját kartonpapírból rondán kivágott másolatra, vagy cseni ki a jóságos zsebéből a szaloncukrot, s csúsztat a helyére egy darabka szenet.

Jónak lenni jó – harsog a belső fülünkben az ismert szlogen, de valljuk be: néha olyan jó egy kicsit rossznak is lenni! Halogatni a mosogatást, semmiségek miatt panaszkodni, dacból hajtani a magunkét, akkor is, ha nincs igazunk, hisztizni, ha kifogy a bojlerből a meleg víz, az orrunk előtt megy el a busz, vagy egy szemfülesebb vásárló lecsap az utolsó kiflire.

A tisztességes felnőtt rosszaságai ezek, akik nem tudnak vagy nem akarnak lopni, csalni, sikkasztani, csak néha füllentenek, amikor az asszony frizurája nem sikerült olyan jól, esetleg nem a mosástól megy össze az ing, pattan le a nadrágról a gomb. Felnőtt rosszaságok, melyekért még szerethetőek vagyunk. Nem csak karácsonykor.

- Csáki Alexandra -