Magányosság nélküli öregedés

Az öregedés világjelenség, amely – talán meglepetésre – a fejlődő világban gyorsabb ütemű, mint a fejlettekben. A jelenség hátterében az alacsony termékenység és a várható élettartam meghosszabbodása húzódik meg. Dr. Hajnal Béla írása.

Magyarországon a 65 éves és ennél idősebb népesség aránya 1990 és 2014 között 13 százalékról 18 százalékra növekedett, az előrejelzések szerint 2060-ra eléri a 29 százalékot.

Jelentősen növekedett a 80 év felettiek száma. 1990-ben 260 ezren voltak, 2011-ben már 400 ezren tartoztak ebbe a korosztályba. A nagyon idősek körében az intézménybe kerülés az alacsonyan kvalifikált rétegeket érinti leginkább, azaz minél alacsonyabb végzettségű valaki, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy élete utolsó éveit valamilyen intézmény falai között éli le. A végső életszakasz sokaknál a magányossággal való küzdelemben telik el. A magányosságot olyan kellemetlen élményként határozzák meg, amelyben egy személy szociális kapcsolati hálója mind mennyiségi, mind minőségi értelemben hiányossá válik.

Számos idős embernek rosszak a lakhatási feltételei, a kapcsolati hálójuk hiányos, személyes kapcsolataik alacsony szintűek, mely tényezők fokozzák a magányosság kialakulásának kockázatát. A magányosságot meghatározó tényezők négy csoportba sorolhatók: (a) személyes jellemzők, (b) rossz életkörülmények, (c) kapcsolati háló/társadalmi szervezetekbe való beágyazódottság, (d) az élettel való megelégedettség. Az özvegy és elvált családi állapot a kor előrehaladtával egyre növekszik, és vele együtt a magányosságra való hajlam is, míg a házasságban élők közismerten nagyfokú védelmet élveznek a magányossággal szemben. Az egyedülálló személyeknek gyakran kell igénybe venniük mások segítségét. Napjainkban a kommunikáció és az utazási feltételek lehetőségeinek megváltozása miatt e támogató személyek nem mindig élnek szoros földrajzi közelségben a támogatottjukkal. Az idős, rossz egészségi állapotú személyek az átlagosnál hajlamosabbak a magányosságra, különösen, ha ahhoz mentális problémák is kapcsolódnak. E két betegség egymást erősítve jelentősen csökkenti a szubjektív jóllét érzését és növeli a magányosság kockázatát. Az összefüggés fordítva is igaz: a magányosság hatással van az egészségi állapot romlására. A magányosság érzését erősítik a rossz életkörülmények is, ami szoros összefüggésben van az iskolai végzettség szintjével. Az iskolázatlan emberek öregkorukra szerény jövedelmük miatt gyakran kerülnek rossz életkörülmények közé. Az elhagyatottság érzését befolyásoló tényezők közül fontos a rokonok és nem rokonok kapcsolati hálója és a közösségi szervezetekbe való beágyazódottság szintje. A család szerepe kiemelkedő a magányosság elkerülésében, melyben a beszélgetéseknek van a legdöntőbb szerepe. A felnőtt gyermekek látogatása, élményeik megosztása különösen azoknál fontos, akik egyedül élnek. A nem rokonokkal, barátokkal és szomszédokkal fenntartott kapcsolatok mindegyike csökkenti a magányosság kialakulását. Az együtt eltöltött idő öröme, a társak gondjainak megismerése, a gondolatok kicserélése mind ellenszerei az egyedül maradottság érzésének. A barátok szerepe különösen a gyermektelen időseknél kiemelkedő. A rokonokkal és barátokkal folytatott kommunikációval való megelégedettség a magányosság elkerülését is képes oldani.

A helyi közösségekbe való beágyazódás csökkenti a magányosság kialakulásának kockázatát. Egy kanadai kutatásban a közeli rokonok száma átlagosan 7,6 fő volt, ugyanez a közeli barátokra vonatkoztatva 6,9,fő, de 21, illetve 27 százalékuk azt válaszolta, hogy sem személyesen, sem telefonon nem keresték meg a rokonok és a barátok a megelőző héten. A vizsgált időseknél a közösségi szervezetekhez való tartozás átlaga 1,2-nek, adódott. Az élettel való elégedettség jellemezte többségüket, csak 14 százalékuk mondta azt, hogy életével elégedetlen vagy nagyon elégedetlen. A hosszan tartó fizikai és mentális betegség a magányosság előszobája. A közeli rokonok még ha nincs is szoros kapcsolat az idős személlyel, a magányosság érzését oldják, míg a baráti kapcsolatoknál a barátság erőssége a döntő tényező. A rokonokkal és a barátokkal való elégedettség és az élettel való megelégedettség tűnik legfontosabbnak a magányosság elkerülésében. A kutatás a rossz életkörülmények még rosszabb irányba való fordulását tartja az elmagányosodás legdöntőbb tényezőjének.

E sorok írója skandinávai útjain azt tanulta, hogy a hobbi, a másokkal együtt jókedvvel végzett foglalatosság nemcsak távol tartja a magányosságot, hanem bizonyítottan élettartam növelő is. Az egyik legjobb magányt távol tartó tanács lehet korosodó polgártársainknak: válasszanak hobbit, lehetőleg olyat, ami minél több szabadban való tartózkodást és mozgást jelent (pl. természetjárás).

- Dr. Hajnal Béla(Szerzőnk a Debreceni Egyetem professzora, a TIT Jurányi Lajos Egyesület elnöke) -