Egy ördög, aki fölényes, és fondorlatos bajkeverő

Nyíregyháza - Schlanger András alakítása igazi „jutalomjáték”.

Az ördög nem alszik! S különösen akkor nem, amikor sok dolga van. Márpedig Molnár Ferenc darabjában jócskán akad tennivalója…

Az író szellemes alkotását először 1907. április 10-én mutatták be a Vígszínházban. Azóta megszámlálhatatlan alkalommal újították fel. Mi a titka? A pikáns történet? A remek párbeszédek? Vagy valami más?

Humoros, egyben szimbolikus

A mű, a Machiavelli, Goethe-, Le Sage-, Arago-, Vermont-, Sardou- és Maeterlinck-hatásokat (is) kamatoztató, humoros, egyben szimbolikus ördögalakot ábrázoló komédia ma már nem annyira izgalmas, mint volt keletkezésekor. (A Freudon iskolázott néző számára inkább nehézkes benne az, hogy a „dr. Kovács”-ként bemutatkozó figura fizikai valójában jelenik meg ott, ahol egyébként nem lehetne…)

A „jól megcsinált színdarab” hagyományaiból táplálkozó molnári dimenziók között incselkedéseinek nincs különösebb tétje: a befogadó tudja, mire megy ki a játék. Az egészet mozgató filozófia, a polgári életforma által korlátozott vágyak szabadjára engedésének dilemmája megmarad a tétnélküliség csapdájában. Mégis, miért oly sikeres több mint száz éve?

Mindenekelőtt a remek színészi lehetőségeket kínáló címszerep okán. Nyíregyházán Schlanger András alakítása igazi „jutalomjáték”. Az általa megformált ördög nem „sátáni”: nagy kombinátor inkább, fölényes, furfangos, fondorlatos bajkeverő.

Kiaknázott komikus szituációk

És pajzán is, ha kell. Nincs ellenfele: ő mozgatja a szálakat. Schlanger első felvonás végi nagy jelenete a dráma csúcsa: innen már aligha lehet tovább lépni. Tasnádi Csaba Molnárt tiszteletben tartó, a klasszikus hagyományt előtérbe helyező rendezésében a látványtervező Csík György gyönyörű, (olykor jelképes) jelmezeiben és beszédes, a festő zsúfolt lelki világát kifejező díszletei között zajlik a családi-szerelmi „dráma”. ű

Tasnádi a „piece bien faite” lehetőségei között a lélektani ábrázolásra helyezte a hangsúlyt, illetve arra, hogy kiaknázza a vígjáték teremtette komikus szituációkat.

Színpadán Vaszkó Bence, az érzelmeivel vívódó, s a barátja hitveséről a megrendelt képet meg nem festő János, Jenei Judit, a feleségül hozzá menni készülő Elza, Nyomtató Enikő, a korábbi modell, Selyem Cinka, valamint Trokán Anna, a festő és férje (István István) között őrlődő Jolán mértéktartó megformálójaként idézte elénk a polgári világ jellegzetes alakjait.

Az időnként poétikusra hangolt monológok, a frappáns dialógusok, s a szalonvígjáték ügyesen adagolt hatáselemei között a publikum úgy érzi: az előbb vörös, később fekete, majd félig vörös és félig fekete ruhába bújtatott ördög valóban nem alszik. Vagy igen?

- Karádi Zsolt -