Nyugtató dallamok

Nem kevesen kaptak sikítófrászt, amikor Balog Zoltán humánminiszter augusztus elején televíziós kamerák előtt bejelentette, hogy a tárca mindennapos éneklés bevezetését tervezi az iskolákban. Matyasovszki József jegyzete.

S bár a hír nem volt kacsa se, mégis mindjárt elefántot csináltak belőle többen is, s azt terjesztették, hogy minden nap kötelező lesz az énekóra a tanintézményekben. Természetesen nem erről volt szó, csupán a rendszeres éneklés lehetőségéről.

Mellesleg nem is nagyon értem, mi azzal a gond, ha időnként – némi unszolásra – dalra fakad az ember. Éneklésre, teszem azt mozgalmi- vagy éppen munkadalokra nyilván azoknak is szükségük volt mindig, akik most a fejüket fogták szörnyülködve. Én például a dallamok munkavégzést segítő jótékony hatására úgy döbbentem rá, hogy alkalmi szobafestőnek felcsapva nekiláttam egy helyiségünk kimázolásának. Persze, nem úgy ment a munka, ahogyan elképzeltem, csorgott, csepegett a festék, alig látszottam ki a színes foltok alól. Mire a fal tetején csíkhúzásba kezdtem, már a maradék türelmem is elfogyott. Soha nem lett volna abból egyenes vonal, ha nem kezdek el fütyörészni. És láss csodát, egy idő után szépen lehiggadtam, s így a díszcsík is a helyére került, s a végeredmény is elfogadható lett. Persze, ha a módszer minden helyzetben alkalmazható volna, az egzecíroztatott dolgozók ajkáról munkahelyek százaiból szállna a füttykoncert, szakadatlanul.

- Matyasovszki József -