Nem a ruha teszi…

No már csak ez kellett – háborgott egyik tanár ismerősöm – hallva, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar új etikai kódexet dolgozott ki. Feltalálták a „spanyolviaszt”, mert mintha eddig is nem így dolgoztunk volna? Dankó Mihály jegyzete.

Valóban, hisz rengeteg olyan eleme van a kódexnek, mely a korábbi elveket erősíti meg. Hisz például eddig is elkötelezetten, felelősséggel, szakszerűen, alázattal, személyes példamutatással, lelkiismeretesen végezték munkájukat. Mert ők a „lámpások”. Örökké szem előtt vannak. Jövőt meghatározó tevékenységüket óriási nyomás alatt végzik. Mert mint mutatja, meg kell felelni a mindig aktuális rendszernek, társadalmi elvárásnak. Helyt kell állni az oktatásban, a nevelésben. Meg kell felelni a szülőknek! S teszik ezt úgy, hogy eszköz szinte semmi a kezükben.

Korunk nevelési elvei szerint, a gyerek „szent”, azt szóban, cselekedetben, sőt még gondolatban sem sérthetik meg. Ha igen, jön a retorzió. Itt mindenkinek jogai vannak, de a kötelességről már inkább elfeledkeznek. Évtizedes értékek váltak, s válnak semmivé. A példamutatás nem csak a pedagógusra kellene, hogy vonatkozzon. Mindenkire: szülőre, vezetőkre, vagyis minden felnőttre. Mivel motiválhat, mivel büntethet egy tanár? Mit tehet, ha egy-két renitens tanuló „szétveri” az órai munkát? Még azok sem tudnak haladni, akik komolyabban gondolják a tanulást.

Visszatérve a kódexre: a legtöbben az öltözködésre és a magánélet szabályozására vonatkozó „passzust” bírálták. Mások a szenvedélybetegségek elleni küzdelem, az elszürkülés, a kiégés elenni harcra felhívást, a „szellemi függetlenségükbe való belepiszkálás”-t tartják méltánytalannak, s azt erősítik, hogy mindezzel a több száz évvel ezelőtti szokásjogokat akarják a mai korra átültetni. Bár a szabályokat enyhíti, el kellene gondolkodni, van-e gyakorlati haszna az egésznek, vagy csak „írott malaszt” marad. De akkor minek még tovább mérgesíteni a helyzetet?

- Dankó Mihály -