Vendégkommentár: Aki nem élt hiába

Tizenhat év egy ember életében nagy idő. Egy teátruméban nemkülönben. A Móricz Zsigmond Színház önálló társulata harmincnégy esztendejének csaknem a fele. Dr. Karádi Zsolt írása.

Ha számításba vesszük, hogy egy évadban nagyjából tíz-tizenöt új bemutatót tartanak, akkor ennyi idő alatt mintegy kétszáz darab került színre. A mögöttünk lévő esztendők Nyíregyházán Tasnádi Csaba nevével forrtak össze. A társulat szellemi teljesítményének, művészeti munkájának megítélése még korai. Kell hozzá némi „történelmi” távlat.

Ha majd egyszer valaki megírja a színház történetét, előveszi a számadatokat. Kimutathatja, pontosan hány szerző darabját láthatta a publikum: hány dráma, komédia, zenés játék, operett vagy musical, hány ősbemutató, továbbá táncos produkció került színre. Megemlítheti a kasszasikereket és a bukásokat. Leírhatja, hány bérletet adtak el a közönségszervezők, feltüntetheti, mennyibe kerültek a jegyek, hány néző volt kíváncsi a produkciókra, s közülük mennyi volt nyíregyházi, illetve vidéki. Fontos mutató a fesztiválmeghívások sora, miként az is, miképpen ápolták a művészek a névadó, Móricz Zsigmond emlékét. Mindezek igen beszédes adatok. Most azonban másról szeretnék szólni: emlékeimben nézőként kutatok felejthetetlen percek után.

Mert ki tagadhatná, hogy volt ezekből is elég? Ki ne emlékezne arra a pillanatra, amikor Puskás Tivadar a Tizenkét dühös ember első részének végén fölborította az asztalt? Amikor az Amadeusban elhangzott a „Leopold Mozart halott” mondat, amelynek hatására Avass Attila összeomlott? Amikor A padlásban elénekelték a Szilvásgombóc című számot? Amikor Pregitzer Fruzsina Az ügynök halálában oly megrendítően formálta meg Lindát, a feleséget? Amikor leszállt a Krúdy Kamarába a Graffiti angyala? Amikor a Peer Gyntben Horváth László Attila egyszerre volt Ibsen, s az anyját elhagyó, a világot megszállottan megismerni vágyó férfi? Amikor Bárány Frigyes, a méltóságteljes

Frici bácsi fergetegeset komédiázott a Csárdáskirálynőben, valamint Az anyu én vagyok egyes jeleneteiben? Amikor a Fotel bemutatója után felborzolódtak a kedélyek? Amikor Horváth Margit a Kabaréban sokkal jobban énekelt, mint a filmben Liza Minelli? Amikor Olt Tamás a Valahol Európában színpadán hiteles tudott lenni Simon Péter szerepében? Amikor Gáspár Tibor az írót jelenítette meg a Móricz szerelmeiben? Amikor Pásztor Pál bejött a Malév-táskával a Kulcskeresőkben? Amikor a Krúdy Kamarában a Hát akkor itt fogunk élni vége felé a nézők átmentek a díszletek mögötti térbe, s átléptek az evilágból a másvilágba? Amikor Fazekas István mint Lucifer ironizált a történelem menetén? Amikor a Kőműves Kelemen táncos jelenetei alatt megállt az idő? Amikor Illyés Ákos Fattyúként remekelt a János királyban? Amikor az Anconai szerelmesek sokadik fináléja után a közönség negyedórás vastapssal és szabályos őrjöngéssel ünnepelte az alkotókat? S amikor a Valahol Európában végén már nemcsak Kuthy Patrícia, s nemcsak a publikum, hanem a teljes társulat is zokogott Kuksi holtteste fölött?

Igen, ezek azok a pillanatok, amelyek múlhatatlan élményeket jelentenek. Az elmúlt tizenhat évben a Móricz Zsigmond Színház az ország egyik legjelentősebb teátruma lett. Ezt nemcsak a közösségnek járó szakmai elismerések, hanem az egyéni díjak is mutatják. És persze, a hírnévhez nagyban hozzájárult a Vidor fesztivál, amely immár örökre egyet jelent a szabolcsi megyeszékhellyel. A kezdetben komédiák mustrájának indult Vidor olyan összművészeti fesztivállá nemesedett, amely a színház mellett teret ad a zenének, az irodalomnak, a képző-, a fotó- és a bábművészetnek, a karikatúrának, a kultúra szélesen értelmezett tartományainak.

Ha az eltűnt idő nyomába eredünk, látjuk a világ- és a magyar irodalom jelentős alkotóit a nyíregyházi deszkákon: többek között Szophoklész, Shakespeare, Molière, Goldoni, Mozart, Webster, Kleist, Csokonai, Csehov, Ibsen, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Brecht, Thorton Wilder, Marquez, Dürrenmatt, Neil Simon Ulickaja, Petőfi Sándor, Madách Imre, Molnár Ferenc, Tamási Áron, Lengyel Menyhért, Rejtő Jenő, Márai Sándor, Kormos István, Weöres Sándor, Sütő András, Janikovszky Éva, Németh Ákos, Spiró György, Tasnádi István, Egressy Zoltán, Forgách András, Pozsgai Zsolt művei is színpadra kerültek. Látjuk a helyi illetőségű kiváló színészeket, a Vidoron pedig az ország leg­elismertebb művészeit is. És látjuk Tasnádi Csabát, amint biciklivel száguld az egyik helyszínről a másikra….

Köszönjük, hogy köztünk volt. Nem élt hiába.

- Dr. Karádi Zsolt -

A szerző a Nyíregyházi Főiskola tanára