Gyere haza! – Eszemben sincs!

Nyíregyháza - Az Angliában dolgozó magyar fiatalokat, úgy tűnik, nem hatja meg a „hazahívó szép üzenet”.

Gergely András rendszergazdaként kereste kenyerét a szabolcsi megyeszékhelyen, de ebből csak morzsákra futotta. A névjegykártyáján ma az áll: warehouse manager, ami magyarul raktárvezetőt jelent – világosított fel a Londonból küldött üzenetben. – Nyáron lesz három éve, hogy – inkább kényszerből, mintsem kalandvágyból – Angliába jöttem. Egy üzemi konyhán mosogattam, majd keményebb fizikai munkát vállaltam a több pénz reményében. Emlékszem, a karácsonyi hajtás idején 13 napot melóztam zsinórban, majd egyet pihentem. Pokoli volt, akárcsak az angoltudásom, amiről tudtam, hogy a fejlesztése nélkül nem törhetek feljebb.

– Akkoriban már számítógépeket, telefonokat is javítgattam, az egyik ügyfelem révén kerültem raktárosként egy céghez, máig egyedüli magyar munkaerőként. Ennek másfél éve. Sokat tanultam – ez ám az intenzív angol! – és igyekeztem bizonyítani a rátermettségemet. Elégedettek voltak velem, megkedveltek, egy éve én tartom karban a cég informatikai rendszerét. Közben megszereztem a targoncajogosítványt, egy hónapja pedig raktárvezetővé léptettek elő. A maszekolás is kezd beindulni: laptop- és telefonalkatrészeket, illetve készülékeket árulok az üzlettársammal a neten. Egy szó mint száz: itt sem könnyű az élet, mégis sokkal élhetőbb; Magyarországgal ellentétben itt az ember látja az alagút végét... Hazaköltözni? Majd, ha fagy! És ezzel nem arra célzok, hogy télen érkezem...

Nem csak a fontok fontosak

– Elveszítettem az állásom, falakba ütköztem, így nem volt más választásom, mint a hátam mögött hagyni Nyíregyházát, a szeretteimet, a barátaimat, a lakásomat, és külföldön boldogulni, mint oly sok „kalandvágyó” sors­társam – mesélt a szomorú kiváltó okról Séra Zsanett, akinek azonnal széles mosoly jelent meg az arcán, amikor a jelenéről faggattam.

– Két éve Németországban vállaltam munkát bébiszitterként, majd egy webáruház honlapszerkesztőjeként. Angliába már nem a kényszer, hanem a szerelem vitt. Egy Londonhoz közeli kisvárosban élünk a párommal, intenzíven tanulom az angolt, mindketten dolgozunk. A lakhatás és a tömegközlekedés drága, az élelmiszerárak hasonlóak az ittenihez, a fizetés pedig többszöröse a magyar átlagbérnek – vont mérleget Zsani, és elárulta: takarítóként, majd bártenderként dolgozott, hamarosan pedig egy műszaki bolt jól fizetett alkalmazottja lesz, mégsem a fontok fontosak számára. – Nagy csodának kellene történnie ahhoz, hogy hazaköltözzek, és nem pusztán az anyagi megbecsülés miatt. Angliában más a közhangulat és a munkaadók mentalitása. Itt nem csak papíron családbarát egy munkahely: ha kell, képeznek, tanulmányi szabadságra engednek, nem veszik el a borravalót, kifizetik a túlórát, és garantáltan megkapod azt, amiért megdolgoztál. Nem sok reményt fűzök a „Gyere Haza Fiatal” sikeréhez, nekem legalábbis eszemben sincs újra fejest ugrani a kilátástalanságba!

Mérföldkövek

Lapunk volt fotóriportere, Olajos Tamás több mint hat éve él Londonban.

– Az angliai karrierem divatfotózással és retusálással kezdődött, ezt követte később a videóvágás és a filmezés – mesélte. – Tavaly december óta a szintén Nyíregyházáról származó üzlettársammal vezetjük saját londoni média­produkciós cégünket, aminek megalapítása mérföldkőnek számított. A munkáink nem helyhez kötöttek, ezért sokat utazom. Nem fontolgatom, hogy hosszabb időre hazaköltözzek, inkább igyekszem minél gyakrabban Magyarországra repülni, ügyesen összekapcsolva a munkát a hazaúttal. A kormány programja első hallásra ígéretesnek tűnik, de csak olyan fiatalok esetében, akik nem igazán találták meg a számításaikat külföldön, és/vagy a honvágyuk erőteljesebb a kalandvágynál – kommentálta a „Gyere Haza Fiatal” programot Tamás.