Visszatekintő - Sófárral üzennek a világnak

Nyíregyháza - A múltat mindenkivel meg kell ismertetni, csakhogy hiányzik az ésszerű párbeszéd. Válogatás 2014. legérdekesebb interjúiból. 

A sófár egy ősi zsidó hangszer, egy egyszerű kosszarv, amit kürt módjára szólaltatnak meg. Ugyanakkor Sófár a neve a Nyíregyházi Zsidó Hitközség lapjának is, ami januárban elnyerte a Raoul Wallenberg Egyesület, a Raoul Wallenberg Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége döntése alapján a Wallenberg-díjat.

Vajon mivel érdemelte ki az újság ezt az elismerést?

Somos Péter: Lapunk nemcsak a zsidósággal foglalkozik, hanem kisebbségekkel is, hiszen jelent meg már írásunk a Jeruzsálemben élő cigányságról is. Természetesen nagyon sokat foglalkozunk a holokauszttal, elsőbbséget kap nálunk ez a téma, hiszen nem merülhet a feledésbe, emlékeznünk kell rá. Vagy jó harminc évvel ezelőtt született egy dráma Izraelben, hogy mi lesz akkor, ha meghal a holokauszt utolsó túlélője is. Akkor ez még utópisztikus felvetésnek tűnt, de napjainkban már vészesen közelgő valóság. Éppen ezért fontos róla beszélnünk, nem szabad elfelejteni, hiszen ez nemcsak a zsidóságnak, hanem az egész emberiségnek nagy veszteség és ugyanakkor figyelmeztető jel.

A kicsi – közel 300-as – példányszám ellenére lehet az újság hatékony a tolerancia, a kisebbségi jogok védelmében?

Somos Péter: Hadd pontosítsak: 350 példányban jelenünk meg, az internetes portálunkon pedig jóval többen olvasnak bennünket. A nyomtatott lapból 200 külföldre megy, Izraelbe, Amerikába, Kanadába, mert ott is vannak olvasóink. Főleg időseknek küldjük ki az újságot, de van olyan 86 éves internetes olvasónk, aki ragaszkodik ahhoz, hogy az újságot is kézbe vegye. Sok fiatalban felvetődik, hogy miért kell olyan sokat a holokausztról beszélni, számukra már a csapból is ez folyik. Mi pedig azt valljuk, meg kell ismertetni mindenkivel a múltat, csakhogy hiányzik az ésszerű párbeszéd. Ennek ellenére haladunk a magunk által kijelölt úton, ilyen például a Klein Éva által írt sorozatunk, a Vannak még tanúk, amelyet könyv formájában is kiadtunk. Úgy gondolom – s most hadd térjek vissza az előző kérdésre –, hogy a Wallenberg-díjat nem is annyira a kisebbségek védelméért, mint inkább ezért a történelmi ismeretterjesztésért kaptuk.

Milyen érzés volt a Wallenberg-díjat átvenni? Jelent ez nagyobb felelősséget a további munkához?

Somos Péter: Ez a díj kötelez bennünket, úgy is mondhatnám, hogy most kezdődik az igazi munka. Nagy elismerés, hogy egy szabolcsi kis lap ilyen rangos elismerést kapott. Jó érzés volt az is, hogy a Kelet-Magyarország az első oldalon hozta a díjátadás hírét. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez a díj egyaránt szól az újság tördelőjének, nyomdászának, valamint az olvasóinknak is. KM-MML

KM-MML