200 éve született Graefl József

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Dr. Graefl József (Szolnok, 1813. október 6.–Budapest, 1889. december 22.), pesti főbíró 1847/48-ban és 1861-ben, egyik méltatlanul elfeledett, 1881-1889 közötti szabolcsi főispánunk.

A német eredetű, polgári életet élő középnemesi család Svájcból telepedett át Magyarországra; gróf Széchenyi István hívására érkeztek a Lánchíd építésekor. Nem születtek magyarnak, de azzá váltak. Apja id. Graefl József poroszlói nemes, mézeskalácsos Szolnokon, anyja Lakner Anna.

Tanulmányait Szolnokon és Pesten végezte. Az 1840-es évek elején virágzó ügyvédi irodája volt Pesten. Szolnok a koronauradalom ellen indított perében képviselőjéül választotta. A tárgyaláson olyan erősen védte szülővárosa érdekeit és olyan heves támadást intézett a kincstári uradalmak képviselői ellen, hogy néhány évig eltiltották a praktizálástól.

1848-ban Szolnok képviselője az országgyűlésben. Kossuth Lajos és Szemere Bertalan feltétlen híve volt. Június 12-én szülővárosa Pestre küldte Graeflt és Kindlarits Jánost, hogy 200 szuronyos puskát és a meglévő vadászfegyverekhez lőszert szerezzenek a Batthyány-kormánytól; a kiküldötteknek azonban csak lőszert sikerült szerezniük a Nemzetőrség felfegyverzéséhez. A forradalom és szabadságharc alatt Pesten, a mai Nádor utca 12. számú házban lakott a második emeleten, az első szinten pedig Kossuth.

Jókai Mór is megörökítette visszaemlékezéseiben, hogy amikor Pestet fel akarták lázítani, felkelést szítva a császáriak ellen, Graefl pesti főbíróként a tisztikar küldötteivel Csányi Lászlót, a hadsereg kormánybiztosát, követtársát próbálta lebeszélni az esztelen emberáldozatról. Egy óráig állt Graefl a kiállított vadászosztag előtt elítélve, de állhatatossága győzött.

Holtáig kitartott a ’48-as eszmék mellett. Március 15-én minden évben elvárta az egyházi énekkartól, hogy megyaszói kastélyában megjelenjenek és asztalhoz ültetve bőségesen megvendégelte őket.

1861-ben visszatért a politikai pályára a Deákhoz fűződő régi barátságának köszönhetően, akinél mindennapos vendég volt Pesten. Birtokot vásárolt Tiszaeszlár-Bashalmon, ahol átépíttette a ma is álló Pongrácz-kastélyt. 1862-ben vette feleségül Győrffy Rozália bárónőt. Egy örökbefogadott fiuk volt, aki fiatalon hunyt el.

1868. december 1-én alakult meg a Szabolcs vármegyei Régészeti Egylet, melynek egyik alapító tagja volt Graefl is. Nem a külsőségek, a hivatal adta távolságtartás jellemezte. Főispánként is megmaradt egyszerű közéleti embernek. Ha bankettet rendeztek tiszteletére, az asztalra való bort is saját pincészetéből hozatta. Élénken érdeklődött a vármegyei közélet iránt. Gyakran tartott hivatali vizsgálatot a járásoknál, ahol mindenre kiterjedő figyelmét nem kerülhette el semmi. Szívügye volt az iskolahálózat fejlesztése, bővítése. Akkoriban ez kardinális kérdés volt az országban.

Főispáni működése a polgárosodás, a tisztes gyarapodás jegyében telt. Igyekezett az ellentéteket elsimítani, a béke megőrzésének híve volt. Két esemény azonban felkeltette a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét is, amelyek emberfeletti küzdelmet és helytállást kívántak meg tőle; az egyik a tiszaeszlári vérvád és az azt követő események voltak, a másik az 1888-as nagy tiszai árvíz.

1883. június 20-augusztus 3. között zajlott le a tiszaeszlári per, amelyben a helyi zsidóságot vádolták meg Solymosi Eszter meggyilkolásával. Elszabadultak az indulatok, a per rövidesen a magyar politikai erők összecsapásának terepévé vált, Európa-szerte nagy figyelmet kapott, és nagy hatással volt a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására.

A per egész Európában példátlan felháborodást keltett, és nem csupán a zsidóság körében. A magyarokon kívül a külföld legkiválóbb keresztény teológusai is elítélték a pert, amelyet középkori, sőt ókori babonák maradványának neveztek. Maga Kossuth Lajos is szót emelt Torinóból, s tiltakozásában középkori előítéletnek, Magyarország gyalázatának és a civilizációhoz méltatlannak nevezte a vérvád-ügyet.

A tárgyalás – amelyben Eötvös Károly és védőtársai vállalták magukra a zsidók védelmét – végül a vádlottak felmentésével végződött.

Oroszlánrészt vállalt az indulatok megfékezésében Graefl József és Zoltán János alispán.

1883-ban az uralkodó a Lipót Rend lovagkeresztjével, 1886-ban a főrendiházi tagsággal ismerte el munkásságát.

1888 telén ismét kilépett a Tisza a medréből, súlyos károkat okozva Szabolcs vármegyében. A nehéz feladat ismét a cselekvést kívánta meg. Graefl irányította a szervezett élet- és vagyonmentést. Óriási erőfeszítéssel kellett felvenni a harcot a dühöngő árral. Éjt nappallá téve dolgozott. Nem lehetett kifogást találni, több ezer ember életéről, biztonságáról volt szó. Az addig egészséges, erős szervezetű férfiú szervezetén a gyakori terepbejárások következtében kialakult súlyos vesebetegség és a roppant mennyiségű munka lassan győzedelmeskedett és ágynak döntötte.

Eleinte nem akart tudomást venni betegségéről, hiszen első volt a kötelesség, de felesége és kezelőorvosai tanácsára mérsékelte a túlfeszített munkatempót. Benyújtotta lemondását Ferenc Józsefnek, de a király azt nem fogadta el.

Állapotának egyre súlyosabbra fordulása miatt megvált főispáni állásától. Hogy kezelését mihamarabb megkezdhessék, Pestre költözött és a kor legkiválóbb orvosai – köztük Korányi Frigyes – vették kezükbe gyógyítását. Ám hiába a szakszerű orvosi ellátás, megmenteni már nem lehetett az életét. 1889. december 22-én délelőtt 11 órakor a halotti szentségek ájtatos felvétele után, életének 77-dik, boldog házasságának 28-ik évében visszaadta lelkét Teremtőjének.

Graefl Józsefet az általa 1872-ben építtetett megyaszói kastély körül elterülő szép parkban helyezték örök nyugalomra, sírját – Graefl feleségének sógora – Fadrusz János 1891-ben készült remekműve, a „Krisztus a keresztfán” című szobra díszítette. Egy lehúzható rolettás építményben volt a kereszt elhelyezve. A kastély épületében 1951-től gyermekotthon működik. A kastélyban olykor heteket, hónapokat vendégeskedett Fadrusz.

Az első világháború végén a megyaszói birtokot báró Harkányi János vette meg egymillió koronáért az akkori tulajdonos Deréky Gyulától (Győrffy Róza második férjétől), és azt György nevű fiának adományozta; innen az elnevezés: György-major.

A birtokbavétel után Graefl József sírját a régi katolikus temetőbe helyeztette ki az új tulajdonos. A síremlék megmaradt a báró tulajdonában, mert abban értéket látott, ami 1945 után került végül a katolikus templomba, a legméltóbb helyre. Graefl sírja már nem lelhető fel.

A megyaszói katolikus templomot Harkányi báró újvilági kastélyának köveiből építették fel 1951-ben.

Graefl portréját 1900-ban olajfestményen megörökítették, a nagyméretű képet a nyíregyházi vármegyeháza közgyűlési termében helyezték el. A portré 1946-ban elpusztult.

2008. március 15-én Megyaszón emléktáblát avattak Graefl József tiszteletére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület kezdeményezésére a római katolikus templomban. Az emléktábla a Fadrusz-feszület mellett kapott elhelyezést. A Megyei Közgyűlést Kozma Péter alelnök, a Borsod megyei önkormányzatot Koncz Ferenc alelnök képviselte.

Fény nevére, áldás emlékére!

- Komiszár Dénes -