Sikeres emberek - Szabó Dénes

Nyíregyháza – A Kelet-Magyarország sikersorozata olyan hölgyeket, férfiakat és fiatalokat mutat be, akik nevéhez egy-egy szakmában illetve pályán kimagasló teljesítmény fűződik.Se szeri, se száma azoknak a kitüntetéseknek, amelyeket kimagasló munkájáért Szabó Dénes kapott az elmúlt négy évtizedben zenepedagógusként vagy karnagyként: Liszt-díj, Kossuth-díj, Bartók-Pásztory-díj, Prima-díj, Nyíregyháza díszpolgára, Magyar Örökség-díj, nagydíj a kórusaival Debrecenben, Arezzoban, Tolosában, Maasmechelenben, olimpiai bajnoki cím a dél-koreai Busanban. Mindezek ellenére mégis azt vallja, soha nem lehet lazítani, nem szabad ülni a babérokon, teljes erővel és lendülettel kell mindig a jobbra és jobbra törekedni, fáradhatatlanul mindent el kell követni annak érdekében, hogy minél több szép élményhez jussanak diákjai és kórusainak tagjai. Talán éppen emiatt vívja ki mindenkori tanítványainak tiszteletét, akik számára ő nem csupán tanár úr, hanem Dénes bá .

Ismerkedés a zenével

A zene már a makói családi házban meghatározta Szabó Dénes életét: a református lelkész édesapa mindegyik gyermekét taníttatta zenére. Míg a többi testvér zongorázni tanult, Szabó Dénes a klarinéttal ismerkedett meg. A zene betöltötte a lelkészi lakást, hiszen valaki mindig gyakorolt otthon. Aztán mikor bátyja javaslatára már lemezjátszó is lett, a bakelitlemezeken a zeneirodalom nagy része is beköltözött a családi hajlékba. Mindezek ellenére Szabó Dénest jobban érdekelte a foci, a sport, s hogy mégis zenei pályán indult el, abban fontos szerepet játszott a történelem: az 1956-os forradalmat követő megtorlás idején a gimnáziumot végzett testvérei nem tanulhattak tovább, ezért a megrémült család a makói gimnáziumból azonnal a szegedi Tömörkény István Gimnázium zenei osztályába íratta át a legkisebb fiút, aki akkor már fuvolázni tanult. Olyan osztálytársai voltak, mint a későbbi fuvolaművész, Matuz István, vagy a gordonkaművész Onczay Csaba. Kölcsönösen hatottak egymásra, hiszen míg a többiek elszántan, hatalmas szorgalommal gyakoroltak hangszerükön, addig Szabó Dénes a zeneirodalomban volt verhetetlen.

Kodály szellemében

A Miskolci Zeneművészeti Főiskola elvégzése után Sárospatakon dolgozott fuvolatanárként, míg későbbi felesége, Ágnes, a miskolci színházban volt fuvolás. Úgy hallották, hogy Nyíregyházán két fuvolást is keresnek. Azonnal indultak, azonban a városban kiderült: a zeneiskolábanszolfézstanári állás van, a 4. Sz. Általános Iskolába pedig énektanárt keresnek.

- 1969. szeptember elsejével kezdtem el tanítani Nyíregyházán. Sima beosztott énektanár voltam. Szerencsére kodályi rendszerben működött akkor a 4. számú iskola, vagyis emelt óraszámban tanulták a gyerekek az éneket. Ez heti hat énekórát jelentett, hiszen akkoriban még szombaton is jártak iskolába a diákok. Gyorsan kiderült: a zenei tagozaton tanuló gyerekek másfajták, mint a nem zenés diákok.Nyitottak voltak minden iránt, örültek a feladatoknak, ráadásul a nehezebb feladatokat igényelték.Számomra megdöbbentő volt, hogy szerették az énekórát.Korábban ilyennel nem találkoztam. Szerencsémre Miskolcon kiváló tanárok tanítottak, a tanítás elméletét és gyakorlatát jól belénk súlykolták, legyen szó zeneiskoláról vagy általános iskoláról. Volt tehát muníció, amivel elkezdhettem a tanítást - emlékezik vissza a kezdeti évekre Szabó Dénes.

- Kodály Zoltán fontos elképzelése volt a karban való éneklés. Ezt akkoriban úgy oldottuk meg, hogy mindenki azokból az osztályokból csinált énekkart, ahol tanított. Ez mondjuk 2 osztályt és 50 főt jelentett. Tarcai Zoltán megmondta Nemes Sándornak, az akkori iskolaigazgatónak, hogyan is kellene ezt jobban csinálni. Szerencsére az igazgató adott a hozzáértők véleményére, így Tarcai Zoltán Javaslatára két énekkart csináltunk: az alsós, kisdobos énekkart Kovács Lászlóné Judit néni vezette, a felsős, úttörő énekkart pedig én. Ezek már nagy létszámú, 100 fős énekkarok voltak. Tarcai Zoltán feladatot is adott: Bárdos Lajos születésnapjára egy hónap alatt több művet kellett megtanulnunk. Bárdos Lajosnak nagyon tetszett az előadás, a munka sokasodott, újabb feladatokat kaptunk. Nem magunk kerestük ezeket afeladatokat, kívülről érkeztek, Tarcai Zoltán sokat adott. Örömmel emlékszem vissza a Magyar Rádió Éneklő ifjúság című mozgalmára, amely tisztességes, becsületes verseny volt, 1975-ben ott voltunk a hat legjobb énekkar között. Sajnos, ma már ez a rendszer nem működik, az iskolai kórusmozgalom elvesztette fő támaszát. Az Éneklő ifjúságnak sokat köszönhetünk, hiszen nagy mértékben segítette a kórus fejlődését: készült velünk hanglemez, szerepeltünk élő rádióműsorban, jutalomüdülésben volt részünk Zánkán. Mindez új lökést adott a kóruséletnek,az együttlétnek. A lelkesítő feladatoknak köszönhetően fejlődött a Cantemus Gyermekkórus, előreléptünk.

A siker titka

- Hogy mi a siker titka? Sokat kell dolgozni, s mindezt alázattal kell tenni. Tulajdonképen nem is volt más lehetőségem, csak szolgálni kellett a palackból kiengedett szellemet, aki egyre követelőzőbb volt. Az együtt töltött sikres évek után újabb énekkarok születek. A visszatérő középiskolás lányokból megalakult a Pro Musica Leánykar, majd az erre épülő felnőtt vegyeskar. S régi vágyunk is teljesült, megszületett ugyanis az európai hagyományokra épülő fiúkórus is. A megnövekedett létszám miatt idővel már nem lehetett felsős énekkart csinálni, hiszen 180 fővel már nem lehet minőségi munkát végezni. A fiúk elváltak a leányoktól, megalakult a fiúkórus, s a visszatérő idősebb fiúk közreműködésével jó színvonalon vegyeskari hangzást tudtunk elérni.

Nem volt cél sohasem, hogy olimpiai bajnok énekkarunk legyen, mi csak szolgáltuk a kodályi eszmét a mester elképzeléseinek megfelelően. Alázatosan végeztük azt a munkát, ami végül eredményt hozott.

- Magunk sem hittük, hogy ez ennyire hatékony. Ma már a világban sok helyen csodálják a munkánkat, jönnek ellesni a titkokat, pedig az egész Kodály Zoltán sarkalatos törvényeiben gyökeredzik: a test és a lélek egységét kell fejleszteni. A lélek táplálására nagy hangsúlyt kell fektetni, a legfinomabb falatok kellenek, s ezt csak tiszta forrásból lehet megszerezni. A szellemi táplálék nem lehet mérgezett. A gyermekkortól kezdev a népdalokon keresztül művészi értéket kell közvetíteni. Kérdezik a csodálkozó külföldiek: Miért nincs könnyűzene az énekóráinkon? Kodály Zoltán azt vallotta, hogy a művészet előcsarnokába sem kerülhet könnyűzene. A klasszikus minőségi zenéből van átjárás a könnyűzenéhez, fordítva azonban nincs út.

Mindenkiben van szeretnivaló

– Közismert Kodály Zoltán gondolata: Nem az a fontos, hogy ki az Operaház igazgatója, hanem az, hogy ki Kisvárdán az énektanár. A tanári létnek hivatásnak kell lennie. A tanárnak mindent el kell követnie, hogy a rábízott gyerekekből lehetőségük és tehetségük szerint a legtöbbet kihozza.Ehhez nagy hozzáértés, alázat, jó felkészültség, pedagógiai adottságok kellenek. A tanárnak szeretnie kell a rábízott gyerekeket. Mindenkiben van szeretnivaló, s azt kell építeni. Fontos az is, hogy a gyermekek sokaságából közösséget kovácsoljunk, de ehhez is érteni kell. Széchenyi István mondta, hogy ami egy embernek lehetetlen, sokak számára az elérhető.

- Jó iskolai közösséget jó igazgatóval lehet elérni, s ehhez társul a település vezetése is. Ha a polgármester, az igazgató és a lelkes énektanár teljes összhangban végzi a munkát, a siker garantált. Ha a tanár akar mindenáron sikeres lenni, abból előbb-utóbb baj születik: a gyermekek megérzik az "énzést" benne, s akkor nem partnerei, csak szolgálói lesznek a karriert építő tanárnak.

- A kórusvezetőnek könnyebb lenne a munkája, ha mindig ugyanazokkal a gyermekekkel kellene foglalkoznia, hiszen amit megtanultak, az megmarad. Ámhogy mindig változik a gyermekanyag, ezzel új élmény jön a kórusvezető számára, hiszen minden gyermek kis csoda,így nem válik unalmassá a munka. Mivel mindig más a befogadó, a lelkesedés megmarad, s nem fásul el a tevékenyésg, mert jönnek a sikerre éhes énekkarosok.

- Jó érzés, hogy sokan megmaradnak az éneklés mellett. A 25 éves Pro Musica tagjai, vagy a Cantemus Vegyeskar tagjai már korábban is énekeltek, s még ma sem unták meg. A közös éneklésnek varázsa van, aki egyszer kipróbálta, nem tudja abba hagyni. Ha csak magunkban énekelünk, az nem sokat ér.

Öröm és boldogság

- A mindennapi munka során sokszor van örömérzés, sikerérzés. A tanítás is élményforrás. A jól sikerült énekóra, a jó énekkari próba is örömforrás. Gyakran sokkal jobbak a próbák, mint a kiélezett koncertek vagy versenyek. Olyankor a tét nagy, a feszültség növekszik, az adrenalinszint fokozódik. Ha a zsűri kedvezően dönt, olyankor euforikus a pillanat a beosztott énekkari tagoknál. Én nem, mert gyakran érzem, hogy a versenyprodukció nem volt annyira jó. Igaz, ezzel más énekkar is így lehet.

Mindig a jobbra kell törekedni

- A Kodály Zoltán Általános Iskolában nem volt más választási lehetőség, azon az úton kellett menni tovább, amelyen elindultunk. Mindig azt kerestük, hogyan lehet jobban csinálni munkánkat. Azt vallom, soha nem lehetünk elégedettek, mindig a jobbra kell törekedni. Az idő múltával a munkánk túlnőtte a hivatalos munkaidő kereteit, de fel sem vetődött bennünk, hogy miért csináljuk. Számunkra mindez természetes volt, nekünk így volt kerek a világ. Számunkra természetes volt az is, hogy míg a feleségemmel, Ágnessel a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral próbáltunk, Barbara lányunk és Soma fiunk ott játszott vagy rajzolt a próbateremben. A zene világa kitöltötte valamennyiünk életét. A baráti körünk is zenészekből verbuválódott, a zenéről ment a beszélgetés, a magnóról, lemezjátszóról klasszikus zene szólt. A gyermekeim is zenei pályát választottak, bár sohasem kényszerítettem rá őket. A kis unokámat, a 8 éves Hunort ma még jobban érdekli a labda, a puska, a kard, de hadd áruljam el: ugyanilyen idős koromban én is kardot, puskát, pisztolyt kértem karácsonyra, de a Jézuska volt annyira okos, hogy inkább ruhát hozott...