Nézőpont: Ötkarikás dózis

El tudják képzelni, mi lett volna, ha az 1996-os atlantai olimpián a magyar futball válogatott aranyérmet szerez? Sándor Tamással, Dombi Tiborral, Szatmári Csabával, Madar Tamással és Pető Zoltánnal, a Loki akkori kedvenceivel. Nekik nem sikerült, pedig ha lovas kocsin érkeztek volna is ezrek várták volna őket.Minimum, azóta éheznek a debreceniek egy olyan sikerre, amit most egy nagyon kedves, szimpatikus hódmezővásárhelyi lány hozott el nekik, aki azért már cívisvárosi is. Ma már az is a magáénak vallja, aki azt sem tudta tegnap kora délutánig, hogy valahol a Hyde parkban vízbe fog ugrani, majd szűk két óra múltán a magyar csapat 8. aranyérmét szerzi meg határtalan akaraterejével. Nem is hallottak korábbi kálváriájáról a világbajnokságon, ahol vezető helyről zárták - állítólag szabálytalankodásért.

Ettől még ünnepelhetik, mert a siker lélektana ilyen, mindenki szeret mögé állni, s nekünk, magyaroknak igazán jól jön ez a lelki dózis. Ezért nem lehet az olimpiát semmilyen más versengéssel összehasonlítani, négyévente egy kicsit mi is mindannyian ott küzdünk a páston, a birkózószőnyegen, a tatamin, a dobókörben, a vízen vagy a vízben – még ha utólag is. Ilyenkor emelkedünk felül pártokon, ideológiákon és hétköznapi kicsinyességeken.

Köszönjük Éva!