Küzdés, csodák nélkül

Bár hivatalosan véget ért, sajátos utóéletet él a londoni olimpia: ritkán látható nemzeti összetartást jelképez az a szeretet, amellyel olimpikonjainkat vártuk haza, és ünnepeljük őket. Nyéki Zsolt jegyzeteItthon, és a világ minden táján élő magyar büszke a kiemelkedő teljesítményre, amely abszolút számokban nézve is tekintélyt, tiszteletet parancsoló, ha pedig viszonyszámokat veszünk alapul, még inkább felemelő érzéssel tölt el. Az, hogy az induló több mint kétszáz nemzetből mindössze nyolc előz meg minket az éremtáblázaton, önmagáért beszélő tény, de ha az egyes országok népességét és gazdasági helyzetét, benne a sportéletre, különösen az élsportra fordított pénz mennyiségét vesszük alapul, akkor páratlan eredményt tudhatunk magunkénak.

Jelzésértékű, hogy a magyarsághoz nem éppen baráti érzülettel kötődő Romániában egy lap, a Realitatea hazánk hihetetlen olimpiai gyűjteményéről áradozik, és nemes egyszerűséggel így fogalmaz: Magyarország, a csodaország. Értékelendő, lovagias gesztus, de csodák nincsenek, és nem is ez a fontos, hanem hogy a sport nagy ünnepe, szentélye révén igazolást nyert: igenis kellenek a példaképek! Risztov Éva például csillogó szemű kislányként nézett fel Egérre, Egerszegi Krisztinára, aki a ’80-as évek végén volt a világ úszósportjának a királynője. A kis Évike ekkor határozza el, hogy egyszer ő is olimpiai bajnok lesz, és egyszer az ő tiszteletére hallgatja az egész világ a magyar himnuszt. Nem a csodát várja: 12 évesen felkel reggel öt órakor, hogy fél hattól erőnléti edzéseken gyötörje magát, hét órától ússzon, majd beessen az iskolába, és délután megint az uszodában érje. Napok, hetek, hónapok és évek telnek ezzel az önsanyargató élettel, de ez a lemondás, kitartás, áldozat kellett ahhoz, hogy a tíz kilométeres úszás emberfeletti küzdelmének végén, mindössze fél másodperccel megelőzve az őt szorongató amerikait, ő csapjon elsőként a célba.

Példaképpé vált ő is, és valamennyi olimpiai bajnokunk, de nem csak csillogó szemű kislányok, kisfiúk, hanem minden korosztály számára. Azoknak is, akik már nem szövögethetnek olimpiai álmokat, hisz valamilyen nemes célja mindenkinek kell, hogy legyen, azért pedig fogat összeszorítva, bajnok módjára érdemes küzdeni.