Helyi közélet

2012.02.27. 14:04

Interjú Mesterházy Attilával, az MSZP országos pártelnökével

Új programmal és új szereposztásban készül a 2014-es kormányzásra az Magyar Szocialista Párt.

Új programmal és új szereposztásban készül a 2014-es kormányzásra az Magyar Szocialista Párt.KM: Nemrégiben tisztújításon esett át az MSZP megyei szervezete. Miért volt erre szükség?

Mesterházy Attila: – A Magyar Szocialista Párt alapszabályának értelmében nálunk 2 évente kötelező a tisztújítás, ami rendkívül demokratikusan, alulról fölfelé zajlik: előbb a helyi, majd a megyei, végül az országos pártszervezet dönt arról, kikkel képzeli el a folytatást. Csak egy eltökélt, céltudatos, fiatalos csapattal lehet „ütőképes” szakmai-politikai programot kidolgozni és végrehajtani. A szocialista párt megújulása egy zajló folyamat: átalakult a működési mechanizumus, megtörtént az alapszabály reformja, egy demokratikusabb, hatékonyabb, átláthatóbb pártszervezet születik. Magam kezdeményeztem a politikai vezetés megújítását, mert úgy vélem, az új arcok megjelenése és a „frontvonalon” megedződött politikusok háttérbe húzódása, illetve más feladatkörben történő alkalmazása az MSZP javára válhat. A csapat tehát változatlan marad, csak a „szereposztás” lesz más az elkövetkezendő időben.

KM: Mit tartalmaz a szocialista párt térségünk problémáira fókuszáló Kelet-Magyarország Programja?

– A keleti országrészben, így ebben a megyében is, a szociális válság már nem veszély, hanem a mindennapok része. Komoly kormányzati beruházásoknak, fejlesztéseknek se híre, se hamva, az emberek munka- és jövedelemnélküliek, elkeseredettek. Kelet-Magyarországon 3 párt, a Fidesz, az MSZP és a Jobbik létezik, az itt élők ezek egyikétől várnak érdemi válaszokat, megoldást, cselekvést a problémák megoldására. Az MSZP Kelet-Magyarország Programja kifejezetten ennek a térségnek a bajaira ad átfogó, megvalósítható válaszokat tabuk és populista, demagóg mellébeszélések nélkül. A cselekvési terv kidolgozása, amely a 2014-es választási programunknak is erős pillére lesz, az itt élő civilek, szocialisták aktív bevonásával történik, nem egy íróasztal mögött születik a fővárosban. Legfontosabb feladataink közé tartozik a foglalkoztatás bővítése, a munkahelyteremtés, a helyi gazdaság „feltámasztása”, a közbiztonság javítása, szóval a komplex térségfejlesztés, beleértve az oktatást és egészségügyet is. A szocialistáknak határozott elképzelésük van arra, hogyan, milyen parlamenti és kormányzati eszközökkel érjék el ezeket a célokat.

KM: Rengeteg fiatal pályakezdő int búcsút szülőfalujának, ennek a megyének, hogy a fővárosban, Dunántúlon vagy nem ritkán külföldön keresse a boldogulást. Mit akar tenni az MSZP az elvándorlási hullám megfékezése érdekében?

– A Fidesz-KDNP tehetőseknek kedvező egykulcsos adópolitikája, a szegény családokból származó gyerekek továbbtanulását megnehezítő új felsőoktatási rendszer különösen hátrányosan érinti a keleti országrészben élőket. Számos középiskolás fiatal panaszolta, hogy kénytelen volt lemondani a főiskoláról, egyetemről, ha úgy tetszik, az álmairól, mert a szülői kassza nem bírta volna elviselni a felmerülő költségeket, diákhitellel pedig nem akartál eladósítani magukat. Hol itt az esélyegyenlőség? A felsőoktatásból kikerülő diplomások többnyire nem a falvakban, kisvárosokban képzelik el a karrierépítést, hiszen alig van álláslehetőség, a fizetés pedig nevetségesen alacsony. Versenyképessé kell tenni a fiatalokat a munkaerőpiacon, növelni a munkahelyteremtő megyei beruházások számát, és célzott programokkal segíteni a leszakadó térségek felzárkóztatását.

KM: Hogyan kívánják felzárkóztatni a keleti régiót?

– A települések megtartó erejét munkahelyteremtéssel, a lakhatási körülmények és az életminőség jegyeinek javításával szeretnénk növelni. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az elmúlt húsz évben nem volt képes kihasználni a határközeli helyzetéből fakadó komperatív előnyét, a Fidesz-kormány pedig „lemondott” erről az országrészről. Semmilyen komplex kormányzati beruházás nem történt itt az elmúlt két évben, fejlesztések és fogalkozásbővítések helyett csak csődökről és leépítésekről hallani, tehetetlenek a dolgozni vágyók, a szakadék szélén állnak a kis- és középvállalatok. A Kelet-Magyarország Program megmutatja, hogyan szeretné és fogja orvosolni ezeket a problémákat az MSZP, miután kormányra kerül. Az alapfilozófiánk az, hogy nem szabad tabuként kezelni az emberek mindennapjait megmérgező problémákat. Az elmúlt 2 év a Magyar Szocialista Párt stabilizációjáról és az újjászerveződéséről szólt. A következő két esztendőben programjainkkal, egy sikeres győzelmi stratégiával még több támogatót szeretnénk megnyerni magunknak. Az MSZP-nek immár minden adottsága megvan – szervezetileg, tartalmilag és személyi összetételében is – a 2014-es győzelemre!

KM-PI  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában