Kopognak a fapapucsok

Kopog a fafapucs Afganisztánban: a holland katonák hazamenetelnek a háborútól sújtott országból, szeptemberre az utolsó bakájuk is hátat fordít a küldetésnek. Egy véget nem érőnek tűnő történet az egyik európai ország számára mégis véget ért, a békefenntartás jelszavával indított akció mögül újabb ország hátrált ki. A jelek szerint nem nagyon érzi magáénak ezt a missziót a nemzetközi haderő minden tagja, s a maradók odaadása sem mindig őszinte.

Valóban, eljátszották már a demokrácia és béke nagykövetének hitelét azok a nagyhatalmak, amelyek ilyen vagy olyan szándéktól vezérelve csapatokat vezényelnek egy-egy országba, hol itt, hol ott. Épp az afgánok a jó példák erre: előbb a szovjeteknek adtak súlyos leckét, most meg az amerikaiakkal illetve szövetségeseikkel dacolnak, s a helyiek szemében csupán annyi történt, hogy az egyik megszállót a másik követte.

A jelenlét hivatalos indoka az, hogy amint kivonulnának a békefenntartó fegyveresek, azonnal leöldökölnék egymást az emberek, hát ott kell maradni (bár a ruandai népirtás nem hatotta meg az „illetékeseket”...). Nem tudjuk, de az a bizonyos, hogy Afganisztánban a vér így is folyik, civilé és katonáé egyaránt. Magyar vér is áztatta azt a földet, ahol a nyugati és az iszlám világ ütközik. Az ott állomásozó katonai erők, így a magyar egységek misszióként élik meg a szolgálatot, ám félő, hogy a nagypolitikai döntések és szövetségi rendszerek folyton gomolygó elegye kevésbé nemes.

- Nyéki Zsolt -