Megbuktatott sulireform

Mikor teszünk jobbat az általános iskola padjait koptató gyerekkel? Ha gyenge teljesítményét látva (más jog, eszköz hiányában) megpaskolja buksiját a tanár, vagy ha (amennyiben tiszta lelkiismerettel tekinthet vissza egész évi munkájára) reálisan értékeli a kis nebuló felkészültségi szintjét? A pedagógusok többsége utóbbira szavaz, ám a szakmát erről elfelejtették megkérdezni, amikor az elmúlt években a sorra hozták a furcsa döntéseket a rosszul értelmezett liberális elvek mentén.

A legnagyobb jóindulat is visszájára fordulhat, ezt ékesen bizonyította az elmúlt években az oktatásügyre erőszakolt reform. Komolyan hitte bárki is, hogy jót tesz a gyerekkel, ha csak 10 évesen derül ki, hogy még írni, olvasni se nagyon tud? Vagy hogy a gyerek személyiségi jogait védve ki lehet (sőt: ki kell!) zárni a szülőt gyermeke mentális értékeléséből, de megvétózhatja egy tantestület döntését, ha a szakmához jobban értők netán szükségesnek tartják az évismétlést.

Még nagyobb baj az, hogy a tanárok minderről nem hivatalosan készek voltak kifejteni a véleményüket, ám nyiltakozni nem akartak (nem mertek) e problémákról. Pedig olyan egyszerű ez a kérdés: a tanuláshoz, fegyelemhez, szorgalomhoz és számonkéréshez már idejekorán hozzá kell szoktatni a jövő generációját, ha társadalmat, közösséget építő felnőttet – ahogy a mondás tartja: embert – akarunk faragni egy gyerekből.

- Nyéki Zsolt -