Prostitúció

3 órája

Videón a rajtaütés: Begyűjtötték a lányokat futtató szabolcsi família tagjait

Mások mellett saját élettársaikat is futtaták annak a bűnbandának a tagjai, akiket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a múlt héten fogott el. Az emberkereskedelemben a család férfi tagjain túl a nők is részt vettek.

Szon.hu

Az illegális családi vállalkozásra még tavaly ősszel derült fény egy feljelentés alapján. Az ügyben első körben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdett el nyomozni, de később az akta átkerült a KR NNI Emberkereskedelem Elleni Osztályára (EKEO) - közölte a rendőrség.

Fotó: rendőrség

A beszerzett bizonyítékok alapján kiderült, hogy egy szabolcsi família Svájcban illetve Németországban nőket futatott. Mindezt úgy, hogy a fiatal sértetteket szoros felügyelet alatt tartották, és akaratuk ellenére kényszerítették őket a prostitúciós tevékenységre, amit panziókban kellett végezniük. Az egymással rokonságban álló elkövetők a szerepeket felosztották. A csapatot a testvérek (két nővér és két fivér) egyikének élettársa irányította. A lányokat az ő egyik ismerőse vitte ki külföldre, majd a vezető élettársa volt az, aki intim felvételeket készített róluk, és szexhirdetéseket adott fel a nevükben, valamint ő egyeztette az ügyfelekkel is a találkozókat. A nőknek a bevételt neki kellett átadniuk, aminek csak a felét tarthatták meg, de volt arra is példa, hogy az egészet elvették tőlük, és csak a napi megélhetésre tarthattak meg maguknak minimális összeget.

Fotó: rendőrség

A szexuális munkavégzésre a két fivér a saját élettársát is rákényszerítette, azzal zsarolva őket, hogy csak akkor lesz lehetőségük jobb életkörülmények között élni, és gyerekeiket fenntartani, hogyha ők is prostituáltként dolgoznak.

A vérségi alapon szerveződő bűnözői csoportban a férfiak voltak azok, akik a fiatal sértetteket rávették a szexuális munkára. A nyomozók eddig összesen 12 nőt azonosítottak. Ők általában érzelmi alapon, az elkövetőktől ezért viszonzást várva döntöttek a prostitúció mellett, illetve a jobb élet reményében, tekintve, hogy valamennyien kiszolgáltatott helyzetben lévő, többségükben korábban gyermekotthonban nevelkedett fiatalok voltak. A több hónapos, vagy akár éves külföldi tartózkodásuk alatt azonban már kényszerből és félelemből végezték munkájukat. Volt olyan eset is, hogy a csapatot irányító 37 éves férfi három nőt azért vert meg, mert – hogy könnyebben el tudják viselni kizsákmányolt helyzetüket – kábítószert vettek magukhoz.

Az elkövetők a sértetteket folyamatosan kontroll alatt tartották, és az elvégzendő szexuális szolgáltatás természetét és időtartamát, valamint bevételüket is meghatározták. A napi elvárt összeg 600 és 1000 euró között volt. A lányoknak napi szinten 15 órát kellett dolgozniuk, és átlagban 6 ügyfelet kellett fogadniuk. Ha az üzlet jobban ment, az is előfordult, hogy napi 10-12 kuncsaft járt náluk. Az elkövetők a lányoktól átvett összegekből saját és családjuk megélhetését finanszírozták, illetve a megkeresett pénzt azonnal felélték, tekintve, hogy legális jövedelemmel egyikük sem rendelkezett. A gyanú szerint a család a legalább három év alatt több tízmillió forintra tett szert az illegális üzletből.

Fotó: rendőrség

Az ügyben beszerzett és a német társhatósággal folytatott nemzetközi bűnügyi együttműködés során átadott adatok alapján az EKEO október 16-ára koordinált akciót szervezett több társhatóság bevonásával. Ebben összesen 50 rendőr vett részt. A bandát irányító 37 éves C. Lászlót és 31 éves élettársát, H. Szabinát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Jonatán Közterületi Támogató Alosztály (KTA) bevetési csoportja, míg a nő féltestvérét, a 34 éves Z. Beatrixot, illetve a 33 éves K. Tibort a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Cívis KTA bevetési egysége fogta el. A 29 éves H. Dávid Richárdot az EKEO nyomozói a Készenléti Rendőrség rendészeti állományával közösen fogták el Budapesten.

Az elkövetők lakcímein a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága közreműködésével a KR NNI készpénzt, külföldi prostitúciós munkavállalással összefüggő engedélyeket, feljegyzéseket, mobiltelefonokat foglalt le, illetve intézkedett a gyanúsítottokhoz köthető három Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei ingatlan zár alá vételéről. A nyomozók mind az öt gyanúsítottat kihallgatták emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a Nyíregyházi Járásbíróság időközben elrendelt.

A család hatodik tagja jelenleg jogerős elzárását tölti büntetés-végrehajtási intézetben, kihallgatására a későbbiekben kerül sor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában