Szakoly

2 órája

Játékfegyverrel ment a boltba – letartóztatta a bíróság

Garázdaság bűntette miatt indult eljárásban rendelte el 2024. október 22-én a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója B.Z. gyanúsított letartóztatását, egy hónap időtartamra.

Szon.hu

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A megalapozott gyanú szerint 2024. október 22-én délelőtt a gyanúsított férfi egy szabolcsi településen lévő vegyesboltba ment, majd ruházatából egy fekete, fegyvernek látszó tárgyat vett elő. Az egyik vásárló ezt meglátva kimenekült az üzletből, miközben a többi ott tartózkodót - szaladjatok, mert puska van nála – felkiáltással figyelmeztette.

A kiabálásra kijött a bolt raktárában tartózkodó alkalmazott is, akinek a gyanúsított azt mondta, hogy „szaladjatok, mert robbanószer is van nálam.” Ezután a férfi egyedül maradt az üzletben, ahonnan játékot, írószert pakolt a táskájába, majd kiment az épületből. Az utcán egy vásárló feltartóztatta a rendőrök kiérkezéséig.

A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban korábban vagyon elleni bűncselekmény miatt volt már vele szemben büntetőeljárás. A jelen eljárás tárgyát képező bűncselekmény nem kiemelkedő tárgyi súlyú, azonban a gyanúsított hajléktalan életmódot folytat, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, ezért szabadlábon hagyása esetén megalapozottan lehet tartani attól, hogy a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne.

Mindezek alapján a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be - tájékoztatott dr. Szim-Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában